Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-302

284 Az országgyűlés "képviselőházának hogy ennek nyomán a közigazgatási hatóságoknál, mint mondottam, ez a törvénysértő ellenszenv és az azzal való viszaélés meg fog szűnni. A munkaalkalmak szaporítását az okirati kényszerről szóló törvényjavaslattal képzelem el elsősorban. Itt a törvényhozás előtt egy tervezet fekszik, amelyet a magam részéről csak kezdtetnek tekintek és azt ki akarom egészíteni, úgyhogy nem is azt akarom tárgyaltaim^ hanem bővebb, szélesebb keretekben előkészített újabb törvényjavaslatot. Hallottuk, Wolff Károly t. képviselőtársam beszédéből, amelyet szerdán az igazságügyi tárca tárgyalása során mondott, hogy mi a tanubizonyítás értéke. A külföldi törvényhozások közül nem egy tisztában van azzal, hogy a legmegbízhatatlanabb bizonyítási eszköz a tanubizonyítás, tisztában van ezzel azért, mert az ember önmagáról tudja, — méltóztassék próbát tenni — hogyha egy eseményt végig^ élünk, leírjuk azonnal, éltes zük jegyzeteinket és egy hónap múlva a jegyzet megnézése nélkül próbáljuk rekonstruálni az eseményt, fogadást merek tenni, hogy a legbecsületesebb, a legtapasztaltabb ember, aki mindent azonnal felismer, aki éleslátású, es megjegyzi mindazt, amit tapasztalt, a történetének 80%-át másképpen fogja előadni. (Ügy van! Ügy van!) A legmegbízhatatlanabb eszközre van ma alapítva az igazságszolgáltatás azért, mert az okirati kényszerről törvényünk nincsen, mert a jogügyletkötésnek egészen kis területe az, amelynél ki van kötve a közirat, és igazán kicsiny az a terület, ahol perrendszerű okiratot megkívánnak. Ha ehhez hozzáveszem, hogy hol szerkesztik ezeket az okiratokat, azt látom, hogy legtöbbször nem ügy védek szerkesztik, hanem ingatlanirodák és olyan intézmények, akikre nézve semmiféle okom nincs feltételezni, hogy a megfelelő jogi tudással bírnának. Megállapíthatom tehát, hogy a perek számának emelkedését, és a jóhiszemű, a jogi tudás szempontjából másoknak kiszolgáltatott elemek perveszteségét elsősorban éppen ez a körülmény idézi elő, (Ügy van! Ügy van! .jobbfelől.) úgyhogy az okirati kényszer bevezetése a kisemberek védelmét jelenti, az igaz emberek védelmét jelenti, a kizsákmányolással, a félrevezetéssel, a megcsalattatással szemben. Méltóztassék megnézni Franciaországot Franciaországban jóformán már minden tekintetben be van vezetve az okirati kényszer. Hiszen van ott is tanubizonyítás, de az ügyletkötések óriási területén okirati kényszer van és én úgy gondolom, hogy mi talán nem megyünk el egészen a francia rendszerig, de egy lépést kell tennünk ezen a téren. Vizsgáljuk meg alaposan, melyek azok az ügyletek, amelyekre nézve ideje, hogy okiratba foglaltassanak és egyedül így legyenek bizonyíthatók és érvényesek. Ezen a téren elgondolásom a következő. A királyi bíróságoknak még mindig igen sok olyan tennivalójuk van, amelyek nem valódi bírói funkciók. Itt van a perenkívüli eljárások egész sokasága, amelyeknek sorából az örökösödési eljárásnak igen jelentékeny része immár a királyi közjegyzők kezében van. En^ arra gondolok, hogy a királyi közjegyzők kezébe át lehet adni még a királyi bíróságoktól igen-igen sok olyan perenkívüli teendőt, amely nem bírói judicium tárgya. Ezzel a bíróságokat tehermentesítenők, jobban visszaadnék eredeti hivatásuknak és ugyanakkor a királyi közjegyzők munkaalkalmát is szaporítanék és tőlük az okiratoknak — nem a legfontosabb hitelességű alakjainak — szerkesztési jogát bizonyos területeken parallel az ügy302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. védi kar bizonyos tényezőire átvihetném. (Szabó Iván: Csak sokba kerülne a publikumnak!) Ez a publikumnak nagyon sok megtakarítást jelent, mert nem lesznek olyan perei, amelyekért ma jogtalanul az ügyvédet szidják, a helyett, hogy önmagukat a gondatlanságukéjt szidnák, mert későn mennek orvoshoz és későn mennek ügyvédhez, és a helyett, hogy szidnák azt, akinek balga tanácsára hallgattak akkor, amikor egy ügyletkötésbe belementek. (Ügy van! balfelől.) Azt hiszem, hogy az életből beszélek (Ügy van! balf elől és a balközépen.) és van okom azt feltételezni, mert az élet iskoláját végigjártam. A zúgirászatra vonatkozólag csak azt akarom még" említeni, hogy a zúgirászatnak mostani üldözése, miután az a mai szankció szerint kihágásnak volt minősítve, nem volt elegendő; kell, hogy az vétségnek minősíttessék, (Ügy van! balfelől és a középen,) mert ha az orvoslás körében lehet büntetni azt, aki orvosi diploma nélkül életeket tesz tönkre: a kuruzslót, akkor, a zúgirászt szintén erősen, sőt még inkább kell büntetni, mert az a maradék falat kenyér, amelyet ez elvesz, ma egy-egy házban talán egyenlő az élettel. A szegényjog szabályozássá jelenti majd hitem szerint az ügyvédi kar megkönnyebbülését is. A békebírói intézményben való elhelyezkedéssel kapcsoLatban gondolni kívánok az ügyvédekre a békebírói, a közjegyzői, a végrehajtói kinevezéseknél. Végtelenül szomorú, hogy az ügyvédi kar tagjai ma végrehajtói állások után tömegesen jelentkeznek s még szomorúbb az, hogy régi. neves de már megrokkant ügy védek könyörögve jelentkeznek öregségükben végrehajtói állásra való kinevezésért, akiket nem tudok kinevezni, mert sajnos, nines már elég fizikai erejök a végrehajtói kiszálláshoz. Ezzel kapcsolatban kell megemlékeznem az ügyvédi nyugdíjintézetről, amelynek támogatása az államnak törvényből is folyó kötelessége. Idevonatkozólag azt kérem a t Háztól. hogy. a tavalyi 125.000 pengős hozzájárulást méltóztassék 200.000 pengőre felemelni, (Helyeslés balfelől és a középen.) hogy ezzel legalább némiképpen megközelítsük a lehetőségét annak, hogy a nyugdíjintézet ha nem is a vállalt kötelezettségének, de céljainak legalább olyan mértékben tegyen eleget, hogy az ügyvéd özvegyének most már havonta körülbei ül 100 pengőt tudjon adni. (Élénk helyeslés.) T. uraim! Amikor én az előbb megemlékeztem arról, hogy a kir. közjegyzők hatáskörét bővíteni kívánom a bíróságoktól átutalt újabb perenkívüli ügyekkel, akikor illő és helyes megemlékeznem arról, hogy a kir. közjegyzőket is elismerés illeti azért a tevékenységért, amelyet folytattak, s magam részéről indokoltnak tartom, hogy teljes bizalommal bízzuk reájuk^ ezeket az ügyeket, hiszen a törvényhozásnak meg volt e tekintetben az álláspontja már akkor, amikor a közelmúltban az igazságügyi kormányzat javaslatára kiterjesztette az örökösödési eljárásban az ő hatáskörüket. Az ügyvédekkel parallel a közjegyzőknek is megvan a nagy gondjuk a nyugdíj tekintetében, minthogy azonban a közjegyzőig pálva mégis határozott és nyugodt megélhetést, (Östnr József: Biztos megélhetést!) biztos megélhetést nyújt, bár ma már a létszám annyira fel van eresztve, hogy a közjegyzői állás nem olyan nagy dolog, mint volt a régi^ időben, mégis indokolt aza megkülönböztetés, ' hogy amikor most törvényhozásilag fogom k'érni a kényszertársulás elve alapján a közjegyzői nyugdíjintézet felállítását, ne gondoljunk arra, amint a