Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

Àz országgyűlés hêpvîseio%azanaU à 0Î. 'ütése 1929 május 29-éú, szerdáit. 273 deklődni fog az újpesti járásbíróság helyzete iránt, ahol 6—8 hónapos terminusok vannak, és ahol, ha véletlenül egy per leszünetel, nem lehet hamarabb terminust kapni, csak 8—10 hónap múlva, akkor azt hiszem, az igazságügyminisz­ter úr be fogja látni, hogy tényleg a bírói lét­számot itt feltétlenül emelni kell, mert az a csőd, amelyet ma nagyon sokat emlegetnek, na­gyon rövid idő múlva be fog következni. Az egészen bizonyos, hogy a budapesti köz­ponti járásbíróság ezt az iramot nem bírja to­vább. Nem bírja a bíróság, de nem bírja a se­gédszemélyzet sem; Azok a jegyzők és titkárok annyira agyon vannak terhelve munkával, hogy nem tudnak a bírónak segédkezni, a bírónak magának kell elvégeznie minden adminisztratív munkát is, tehát meg fog állni majd egyszer a bíróság. Hiszen máris látjuk azt, hogy igen so­kan belebetegszenek abba a borzasztó nagy munkába, amelyet nekik végezni kell. Arra ké­rem tehát az igazságügyminiszter urat, hogyha az idei költségvetésben már nem is lehet rajta segíteni, legalább a jövő esztendei költségve­tésben a bírói létszámot Budapest területén fel­tétlenül szaporítsa, mert különben tényleg ka­tasztrofális helyzetbe fog kerülni az igazság­szolgáltatás. Ez nem közömbös már a felekre nézve sem, nem pedig azért, mert nagyon jól tudjuk, hogy a mai gazdasági helyzet mellett igen hamarosan kény szeregyezségbe és csődbe kerülnek azok, akik pereltetnek, úgyhogy mire meghozza az ítéletet a bíróság, akkor már nem tudja az a felperes azt végrehajtani, nem tudja behajtani az ő követelését és ez teljesen elvész, míg ha hamarább meghozták volna azt az íté­letet, ha a bíró abban a helyzetben lehetett volna, hogy rövidebb idő alatt hozza meg ítéle­tét, talán még végrehajtással el tudták volna érni azt az alperest, azt az adóst és meg tudták volna kapni tőle a jogos járandóságot. A segélyszemélyzetre is kénytelen vagyok kitérni a magam részéről is és itt is azt kell kér­nem a mélyen t. miniszter úrtól, hogy a jövő évi költségvetésbe igyekezzék nagyobb összeget beállítani létszámuk szaporítására. Ma tényleg az a helyzet, hogyha az ember végrehajtást kér, 8—1Q napig kell várnia még akkor is, ha a kiad­mányt csatolja. Méltóztatik tudni, ma az a hely­zet, hogy meg van engedve, — és szerintem egé­szen helyesen — hogy az ü^wédek a kiadmányo­kat becsatolhassák, mert ez azt jelenti, hogy leg­alább két héttel hamarabb kapja meg a végre­hajtást elrendelő végzést, mintha nem csatolná be. Az ítéleteket is kiadja a. bíróság az ügyvéd részére, — és csak az ügyvéd részére — hogy le­másolhassa és bevihesse aláírás végett Ha ez nem lenne, ha a törvényszéki és járásbírósági elnök úr nem hozta volna be — nagyon helyesen — ezt a rendszert, ott lennénk talán, mint a bün­tető ügyeknél, hogy két-három hónap múlva kézbesítik csak az ítéletet. Természetesen nem tarthatom egészen pó rendszernek, hogy az ügyvédnek kell a bíróság munkáját is elvégeznie, amikor ez esetleg meg­gyanusításokra adhat alkalmat és éppen ezért arra kérem a miniszter urat, hogy a segédsze­mélyzet létszámát feltétlenül emelne fel, hogy a jövő esztendőben nagyobb összeggel tudjunk e személyzeti státus emeléséhez hozzájárulni. A segédszemélyzet rendkívül nagy mértékben túl van terhelve. A miniszter úr informálva van ar­ról, hogy nemcsak délelőtt, hanem délután is dolgoznak a bíróságnál. A segédszemélyzet majdnem minden nap^ délután is kénytelen be­járni, hogy^ el tudja végezni a munkáját és még 1°^ sem képes azt az óriási munkát elvégezni, amelyet pedig el kellene végeznie. Ez szintén tarthatatlan helyzet és a magam részéről ismé­telten csak arra kérhetem az igen t. miniszter urat, hogy ezt a helyzetet feltétlenül szüntesse meg és minél nagyobb segédszemélyzetet állít­son be a bíróságnál. Ami most már a felsőbíróság kérdését illeti, ott szintén ez a helyzet. Igen hosszúak a terminusok különösen a Kúriánál. A Kúria a°"von van terhelve. Hoztunk ugyan a múlt év­ben törvényeket, amelyek tehermentesíteni akarták a Kúriát és a királyi ítélőtáblát, rész­ben talán sikerült is, azonban még mindig olyan nagy mennyisége van ott fenn a megfellebbezett ügyeknek és a felülvizsgálat alatt álló ügyek­nek, hogy előfordul az, hogy a Kúriánál csak egv esztendőre tűznek ki felülvizsgálatra tár­gyalást, a Táblánál pedig a hathónapos terminu­sok rendszeresek. Ez teljesen tarthatatlan. Ami­kor valakinek megvan már az elsőfokú ítélete és azt hiszi, hogy most már rövidesen abba a helyzetbe fog jutni, hogy pénzét megkapja, vagy azt a jogot, amelyet a keresetben érvénye­sített, megkapja, még másfél évig vagy két esz­tendeig kell várnia arra, hogy az jogerős le­gyen, hogy azt végrehajthassa. Ez teljesen tarthatatlan és lehetetlen helyzet. Ez megingatja a bizalmat a jogkereső közönség­ben, mert a közönség ugyan tudja, hogy az a bíró becsülettel hozza meg ítéletét, ha azonban nem tudja, hogy a bíróság azt érvényesíteni is tudja és így el tudja érni az ő jógát, nem fogja az ő igazságát keresni. Akkor esetleg le fog csúszni majd erről az igazságszolgáltatási alap­ról és más módon akarja elérni azt, amit íery kellene elérnie. Erre igen eklatáns példa az, hogy ma bün­tetőperekkel operálnak ott, ahol polgári pert kellene indítani. (Ügy vanf Ügy van!) Az illető azt hiszi, hogyha ő beadja azt a bűnvádi felje­lentést, beidézik majd a rendőrségre a terheltet, ott ráijesztenek és akkor ő meg fogja kapni azt, amit egyébként nem tudott volna megkapni. Ezt látjuk ma a főkapitányságnál. Hogy mennyire agyonterhelte a főkapitányságot ennek a rend­szernek a behozatala, azt mutatja, hogy ott nap­nap után van nyolc-tízszámra egy-egy refe­rensnél olyan ügy, amelyről az ember az első tekintetre megállapítja, hogy az nem büntető­ügy, hanem polgári ügy, amelyet ő csak azért adott be, mert az államnak ezt a kényszerítő ha­talmát akarja felhasználni arra, hogy magán­jogi igényét kielégíthesse.. En nem azt mondom, hogy ez zsarolás, zsarolás talán, mindenesetre azonban annak a határán jár egészen, és ezzel is megterheljük a bíróságot, mert hiszen a rendőr­ségnek nincs módjában, megszüntetni ezt az el­járást, át kell neki ezt tenni az ügyészségre és az ügyészség kénytelen százszámra megszüntető határozatokat hozni, amelyekből az első pilla-­antra meg lehet állapítani, hogy azok a megin­duláskor sem voltak büntetőügyek, hanem tisz­tán polgári perek lehettek volna. En tehát ezért is kérem a t. miniszter urat, hogy igyekezzék minél nagyobb összeget kisró­folni az állami költségvetésből az igazságügyi tárca részére, mert akkor ez a lehetetlen és tart* hatatlan helyzet is ineg fog szűnni és mindent a maga rendje és módja szerint lehet elintézni. A bíróságra vonatkozólag tehát ez lenne az én tiszteletteljes kérésem a miniszter úrhoz. Kénytelen vagyok még foglalkozni a végre­hajtói kérdéssel és a telekkönyv vezetők kérdé­sével és méltóztassék megengedni, hogyha már röviden is, de ezekre is rátérhessek. Ma a helyzet a végrehajtóknál az, hogy ezek köztisztviselők felelősség szempontjából, egyébként azonban magánhivatalnokok, akiket

Next

/
Thumbnails
Contents