Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-296

Az országgyűlés képviselőházának 2 jóléti tárca keretén belül még hangsúlyozottabban, még jobban, az államnak még nagyobb támogatásával mindezek a kérdések nem tudnak képviseletre találni, — s itt azután nem kell sajnálni az áldozatkészséget — akkor ez a generáció el fog pusztulni. Én és az ellenzék a takarékosságot hirdetjük minden tekintetben és én objektíve megállapítom, hogy bár hivatásoimriál, vagy hajlandóságomnál fogva elfogult kultúrpolitikus vagyok, mégis azt hirdetem, hogy az a kultúrpolitika, amelyet mi Magyarországon folytatunk, túlméretezett kultúrpolitika a szerencsétlen gazdasági helyzethez mérten, mert hiszen nem számol azokkal a körüLményekkel, amelyek gazdasági és szociálpolitikai téren mutatkoznak. Plédig minden kultúra elvész, ha a nyomor a maga demoralizálásával, a maga kultúrát megölő szellemével itt a legalsóbb rétegeket elpusztítja, amelyekre pedig egész kultúrópítményünk felépül. Ebből csak azt akarom megállapítani, hogy mi ennél a tárcánál nem helyezkedünk a takarékosságnak arra a szigorú állásponti ára, amelyre más, főképpen improduktív tárcáknál helyezkedünik. Bennünket tisztán e nemzet jövőjének érdeke vezérel. A csecsemőhalandóság rettenetes nagy nálunk, az elhagyott gyermekek száma Magyarországon 70.000, de csak hivatalos megállapítás szerint, hiszen mennyien vannak, akik nincsenek lajstromba szedve; a tüdővészesek egész hadserege pulsztul soraink között, meg kell tehát ragadnunk minden erőt és eszközt arra, hogy megteremtsük mindazokat az alapfeltételeket, amelyek az egészség visszaszerzésére, szociális, higiénikus környezet megteremtésére profilaktikus szempontból és a gyógyítás a terápiás kezelés szempontjából szükségesek. Itt felvetődik elsősorban a lakásprobléma. Az igen t. népjóléti ikormá'ny ezen a téren 5 esztendőn keresztül elég értékes eredményeket mutathat fel, de, sajnos, még ezek az értékes eredmények is messze maradnak a kívánalmak mögött. A t. előadó úr említette, hogy 1924-től kezdve kislakások építésére és állami építési kölcsönökre körülbelül 27,820.000 nengő költetett el. Ebből épült 1929 január l-ig 2039 lakóház. 6263 lalkással, amiből Budapestre és környékére csak 544 ház és 3660 lakás esett. Megállapítom, hogy a tuberkulózis főképpen az Alföldön pusztít, ahol a lakásviszonyok elviselhetetlenek, ahol az ott élő lakosság még kellően fel sincs világosítva, amely még nem tudja, hogy a higiénia figyelembevétele mellett mennyire lehet a sajáit egészségét szolgálni. (Jánossy Gábor: Tudja, de nincs anyagi ereje hozzá!) Sajnos, nincs még felvilágosodva sem, mert nagyon jól tudjuk, hogy egy-egy lakásban a levegő kérdése sokszor idegen probléma, hogy ugyanabban az ágyban zajlanak le generáción keresztül születések és halálozások, hogy télen például hogyan védekeznek a hideg ellen; beragasztják, betapasztják az ablakokat és oda levegő nem jut. (Ügy van! Ügy van!) Szóval a közegészségügynek mindezek az egészen elemi ismeretei ott a vidékeken még nincsenek elterjedve. Tehát mindazokat a profilaktikus, a lakás szempontjából is profilaktikus intézkedéseket meg kell tenni, amelyek egyrészt a felvilágosítást terjesztik, másrészt pedig magát a lakásépítést is egy egészségesebb rendszerbe igyekeznek foglalni. Itt azután be lehet nyúlni a magánnépítkezésbe is. Mert természetesen nem kívánhatom én az igen t. népjóléti kormánytól, magától a kormánytól és az államtól, hogy az '. ülése 1929 május 22-én, szerdán. 21 egész lakásproblémát oldja meg, mert hiszen az elsősorban a magánvállalkozás feladata, hanem igenis állítom, hogy bizonyos intézkedésekkel közre lehet hatni, hogy a vidéken épülő és a legszegényebb néposztályok számára saját maguk által épített lakások a higiénének bizonyos feltételei mellett készülhessenek el. Erre nézve nem tudom, mit lehet csinálni. Lehet talán egy vándortanító-rendsezrt meghonosítani, vagy maguknak az iskoláknak volna meg itt a megfelelő szerepük, vagy egyéb ott a vidéken lévő szervek által, esetleg minta járásokkal lehetne elérni azt, hogy a tüdőbetegséget megelőző intézkedéseken keresztül különösebb figyelemmel legyenek ezekre a problémákra és megfelelő szeretetteljes oktatással hozzá lehetne járulni ahhoz, hogy azok, akik itt érdekeltek, lakásukat már ilyen szempontok szerint építsék fel. Emlékszem azokra az időkre, amikor Magyarországon minden egyes problémának ilyen szörnyűbb jelentkezésénél az egész társadalom lelkesedéssel sorakozott az eszme mellé. Emlékszem például arra, hogy a tüdővész ellen egy olyan hatalmas mozgalom indult meg a társadalom keretén belül is, — akkor még az egész kérdés a belügyi r tárca keretébe tartozott — hogy az ország zászlósurai, legelső méltóságai, különböző^ pénzügyi és gazdasági tekintélyei jónak látták a maguk jelenlétével dokumentálni, hogy ők ennek a mozgalomnak szellemi vezérei és támogatói. A háború alatt, amikor a frontról a tüdővésszel fertőzött katonák ezrével és százezrével kerültek haza. gróf Tisza István akkori miniszterelnök úr indított meg egy ilyen hatalmas, nagyarányú mozgalmat. Maga az ország legelső közjogi méltósága, a hercegprímás is élén állt ennek a mozgalomnak. TTgy gondoltuk, úgy gondolta mindenki, hogy éppen a szükségnek ezekben a végső perceiben kifejlődött ilyen eszme, majd tovább is érlelődni fog. Sajnos azonban összeomlott ez is, mint minden és azóta nem látom a társadalomban ennek a kérdésnek vitalitását. Mert az egyes magánegyesületek, mint aminő Lukács György t. képviselőtársunknak TuberkulózisSzanatórium Egyesülete és amilyen az Erzsébet Király né-Szanatórium Egyesület és más hasonló egyesületeik, a gyógyításnak igen kis területén tudnak csak: dolgozni. Vannak tüdőbeteggondozó intézeteik, amelyek azonban részben lesorvadtak, résziben stagnálnak, a mai gazdiasági helyzetben nem tudnak fejlődni. Szóival vannak utak, amelyeken megindult a munka, de ezek az utak hirtelen begyepesedtek és esalk éppen hogy valahogyan igyekeznek ezek a szervezetek felszínen tartani ezt a kérdést a társadalomban. Itt kell a népjóléti miniszter úrnak a maga megnyert és megszerzett szociálpolitikai tekintélyével közrehatni, hogy f maga a társadalom tanúsítson több érdeklődést ezek iránt a problémák iránt. Itt hívom fel külön a miniszter úr figyelmét erre, mert valahogy úgy van minálunik, Magyarországon, hogy bizonyos kérdések szalmalángszerűen fellobbánnak, (Jánossy Gábor: Minden kérdés!) előtérbe kerülnek, mint a transzparens fényibetűi, de azután hirtelen kialszik a szalmaláng, elsötétednek a netük és a szívekben nem marad más, csak egy szép gondolat sajgó emléke. Éppen ezért azzal az állandó motorikus és sürgető erővel, amellyel a t. miniszter úr ezeket a kérdéseiket képviselni szokta, szeretném, ha a társadalmi út felé terelné egy kissé a figyelmét, hogy ezök az egyesületek és ezeken az egyesületeken keresztül a társadalom hatékonyabban tuidtjon d'olgozni és hatékonyab-