Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

Az országgyűlés képviselőházának 3 rendelkezésre állhatott volna. Ma, amikor a földbirtok eladósodásáról beszélünk, amikor lát­juk azt, hogy a földbirtokok egyenként és állan­dóan parcellázódnak, porlódnak, amikor látjuk, hogy milyen komplikációkat okoz a földreform késedelmes keresztülvitele, amikor a nagy­birtokosok szenvednek amiatt, hogy az Ofb el­járás a telekkönyvben keresztülvezetve nincs, amikor ma panaszokkal jön az a középbirtokos vagy nagybirtokos, hogy őt terhelték meg a földadóval, ma, amikor a kisember panaszkodik amiatt, hogy cserekárpótlásul odaadott birtoka után a földadót ő fizeti, holott^ annak a földnek már kétesztendeje nincs birtokában, arra a meg­győződésre és konklúzióra jutok, hogy itt ener­gikus és sürgős intézkedésre van szükség. Előttem szólott i képviselőtársam beszélt az ügyvédség kérdéséről. Nem akarom megismé­telni azokat a panaszokat, amelyeket évről-évre elmondottunk, az én saját csekély személyem és többi képviselőtársaim, akik ebben a kérdésben felszólaltak. Köztudomású, már a társadalom széles rétege is tudja^ azt, hogy egy mélyreható ügyvédi nyomorral állunk szemben. t Ma már nem elegendő ezt egyszerűen konstatálnunk, ma már eljutottunk az ügyvédi nyomornak abba a stádiumába, amikor ez társadalmi kérdéssé vált, amikor az államnak és a társadalomnak egyformán kötelessége ezt a kérdést saját érde­kében komolyan stúdium alá venni és intézmé­nyesen megoldani. Nem óhajtok itt részletes programmot adni, hisz ez nem feladatom. Biza­lommal vagyok az igazságügyminiszter úr sze­mélye iránt, ismerem az ő erre vonatkozó fel­fogását és tudom, hogy ami ezen a téren meg­valósítható, azt ő meg is fogja valósítani. Csak egy-két szempontot vagyok bátor felhozni. Nem egyéni gondolatok ezek, nem egyéni kitalálások, hanem olyan kérdések, amelyek az ügyvédi tár­sadalomban úgy szerepelnek, mint remédiumok; ha nem is olyanok, amelyek ezt a kérdést gyö­kerében megoldják, de minden esetre olyan meg­oldási tervezetek, amelyek ezt a kérdést előbbre­vinni képesek. Azt képzelem, hogy az ügyvéd­ségnek a legelsősorban és a legeredményesebben lehetünk segítségére, ha olyan munkatereket biztosítunk számára, amely munkaterek létesí­tése nem jár sem a társadalomnak, sem az ál­lamkincstárnak nagyobb megterheltetéséyel, vi­szont annak segítségével az igazságszolgáltatást is előbbre viszi. Én látom azt, hogy az alsóbíróságok és fő­ként a járásbíróságok túl vannak terhelve igen csekély értékű bagatell perekkel. Néha egy-egy kisebb szubsztrátumú, 20—30 pengős per tárgya­lása több idejét veszi igénybe annak a járásbíró­nak, mint sokkal nagyobb szubsztrátumú, nagy­értékű pereké. Ennek következtében felmerül az a kérdés, nem volna-e lehetséges, hogy egy kül­földi intézménynek, a békebírói intézménynek meghonosításával ezeket a kisebb pereket a bírói gépezetből kikapcsoljuk. Ha a békebírói intéz­ményt felállítanák, amely ha nem is a strikt-jog alapjája, hanem a ius aequum alapján ítélkez­nék, talán még közvetlenebbül és a formalitá­soknak még nagyobb kiküszöbölésével, én azt hiszem, az igazságot kérő felek érdeke is meg lenne óva és ezenkívül ezen a réven el tudnánk helyezni egy csomó ügyvédet, akik készséggel vállalnák ezt a foglalkozást. A szegényvédelem is állandóan tapétán van az ügyvédség kérdésével kapcsolatban. Tudjuk és mindig argumentálunk azzal, akkor, amikor az ügyvédség közérdekű funkciójáról beszélünk, hogy milyen nagy tevékenységet fejt ki az ügy­védség a szegényvédelem terén önzetlenül, min­den ellenszolgáltatás nélkül, sőt igen gyakran :. ülése 1929 május 29-én, szerdán. 263 súlyos üldöztetéseket is vonva magára. Elte­kintve attól, hogy kész kiadásainak megtérítését sem igényelheti, tudjuk, hogy egy ügyvéd életé­ben a szegényjogos fél a legkellemetlenebb kliens, (Usetty Béla: Mindig fegyelmi lesz a vége!) aki atttól az ügyvédtől, aki abban a sze­rencsétlenségben részesült, hogy a kamara őt ügyvédjéül kirendelte, megköveteli, hogy gyak­ran igazságtalan ügyét győzelemre vigye, és ha az ügyvéd ezt nem tudja kivinni, gyanúsítja, megrágalmazza és a kamara fegyelmi választ­mányánál tesz ellene feljelentést. Ilyen előzmé­nyek után méltányosnak látszik, hogy a sze­gényvédelmet is valamiképpe honorálják, és az ügyvédnek valami csekély megélhetési bázist jelentsenek az ilyen ügyek, vagy legalábbis valami csekély ellenszolgáltatást biztosítsanak számára. Felvetem azt a gondolatot, hogy a cégügyek­ben az ügyvédi kényszer behozatala szintén köz­érdekűnek mutatkoznék és ezáltal lehetővé vál­nék az, hogy egyrészt a cégügyek helyesebb elin­tézésével a cégbíróságok működése megkönnyeb­bedjék, másrészt pedig szintén újabb ügyvédi munkakör biztosíttassák az ügyvédek számára. A legfontosabb és a legsürgősebb intézkedés­nek a zúgirászat ellen való intézményes és ered­ményes törvényhozási intézkedést tartanám. Amíg a zúgirászatot vétséggé nem deklarálják és megbüntetése nem következik be szigorúan, mindaddig az egész jogkereső közönség ki lesz téve egyrészről a zúgírászok tudatlan működésé­nek és tevékenységének, másrészt pedig az ügy­védség is súlyos károsodást szenved. Nagy köszönettel értesültem arról, hogy az igazságügyminiszter úr az Ügyvédi Gyám- és Nyugdíj Intézet támogatását szíves volt foko­zottabb mértékben beiktatni a költségvetésbe. Ez volt az igazságügyminiszter úrnak — ha sza­bad megállapítanom — első ténykedése, mint igazságügyminiszternek. Es nem is tehetett szebbet, nemesebbet és méltóbbat^ orjran vala­mit, amivel az ügyvédség örök háláját jobban kiérdemelte volna, mint ezt. Szociális volt ez a cselekedet, figyelemmel volt, gondoskodott az özvegyekről, az árvákról, az elnyomorodottakról és ezzel tanújelét adta szociális gondolkodásá­nak és jó szívének. Köszönet érte! A fiatalkoruakra vonatkozó intézkedések tekintetében óhajtanék még egy-két szót szó­lani. (Halljuk! Halljuk!) Nagy szomorúsággal láttam azt és a költségvetés indokolásában nem találtam meg az indokát annak, hogy ebben a tekintetben a költségvetés kiadási tétele 200.000 pengővel csökkent. A költségvetésnek erre vo­natkozó indokolása azt tartalmazza, hogy a nép­jóléti miniszter úr bizonyos rendelkezései követ­keztében vált ez lehetővé. En, aki a gyermekvédelemmel és a fiatal­korúak bűnözésével immár 21 esztendeje foglal­kozom és közvetlenül magam is kapcsolatot tar­tok fenn ezekkel az intézményekkel, nem fogad­hatom el ezeket az indokokat és nem látom meg­indokoltnak ennek a 200.000 pengőnek a törlését. Látjuk azt, — helyesen utal rá az indokolás egy más tekintetben, amikor az általános bűnözés­ről szól — hogy a mai gazdasági helyzet nyomán a bűnözés növekszik. Még fokozottabb ezen a téren a fiatalkorúak bűnözése, mert ott nem­csak a szülőknek, a felnőtteknek a gazdasági nyomorúsága szerepel mint tényező, hanem az az általános elerkölcstelenedés, (Egy hang a jobboldalon: Ez igaz!) amely ma a nagy töme­geket uralja. Ma, amikor látjuk azt, hogy egész közéle­tünk az erkölcstelenedésnek útján van és ez az erkölcstelenedés nem áll meg, hanem tovább 39*

Next

/
Thumbnails
Contents