Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

264 Az országgyűlés képviselőházának fejlődik, akkor a fiatalkorúak védelmét fokozottabb mértékben kell eló'resegítenünk és kiépítenünk. Látom azt — itt a szomszédban van az igazságügyi miniszter úrnak úgynevezett átmeneti otthona — és tudom közvetlen tapasztalatból, hogy naponként 6—8—10 gyermeket küldenek el az intézetből, mert már nem tudják őket befogadni. A fiatalkorúak bírája nem tud intézkedni, mert nem áll intézet rendelkezésére, amikor nap-nan után kénytelen a fiatalkorúak bírája, belátva azt, hogy vét hivatása ellen, mert nem áll rendelkezésére intézet, kénytelen — mondom — ezeket visszaengedni vagy abba az elzüllött miliőbe vagy kiereszteni még rosszabb helyre, az utcára. Itt van az egész intézménynek, az átmeneti otthonnak a rendezetlen állapota. Immár 8 esztendeje van ennek a bizonyos volt Károly-kaszárnyának, laktanyának az épületében ;^azonban teljesen rendezetlen, bizonytalan a helyzete, úgyhogy nap-nap után ki van téve annak, hogy a honvédelmi minisztérium felmondja a helyiséget az intézetnek és akkor veheti a sátorfáját, vagy áthelyezkedik — hova, a jó Isten tudja — vagy pedig kénytelen kitűnő működését megszüntetni. Az egész társadalom egyformán, a hatóságokkal egyetértően a legteljesebb elismeréssel van ennek az intézetnek a működésével szemben, hézagpótlónak tartja, olyan intézménynek, amely ha ma megszüntettetnék, az egész fiatalkorúak védelme Budapesten csődöt mondana. (Ügy van! Ügy van!) Éppen azért arra kérem az igazságügyminiszter urat, méltóztassék erélyével ebben a tekintetben a tárgyalásokat a saját maga kezébe venni és a honvédelmi államkincstárral lefolytatandó tárgyalások során lehetővé tenni azt, hogy egyrészről ott, ahol már helyet fogott ez az intézet, megmaradjon, másrészről pedig, hogy az évek óta üresen álló helyiségeket adaptálják és ennek az intézetnek a rendelkezésére bocsássák. Az indokolás is megemlékezik róla, én is szükségét látom annak, hogy megemlékezzem a fitalkorúak felügyelő hatóságáról. Ez az intézmény, amelyét még annak idején Balogh Jenő igazságügyminiszter, az egész patronázs-ügynek megvalósítója és életrehívója szervezett, tudjuk azt, hogy a háborús viszontagságok és azután következő idők folytán működését jóformán teljesen megszüntette. Most ez az intézmény újra életrekelt, kitűnő vezetők kezében megindult működését újra erőteljesen kifejti és bízom benne, hogy a társadalom is a fiatalkorúak felügyelő hatóságán keresztül munkakörhöz jut és véghez fogja vinni azt a feladatát, amelyet a társadalom a kormány működése mellett szükségszerűen kell, hogy végezzen. Az egélsz, fiatalkorú-ügy egymagában az állam intézkedései során nem intézhető. Ha a társadalom az ő jó szívével, szociális gondolkodásával és érzékével nem siet, hogy a fiatalkorúak bíróságának és az egyéb állami intézményeknek működésükben segítséget nyújtson, akkor ezek nem tudják beváltani azokat a reményeket, amelyeket jogosan hozzájuk fűzünk. T. Képviselőház! Engedtessék meg nekem, hogy még egy^ kéréssel forduljak az igazságügyminiszter úrhoz és pedig a falusi lakosság érdekében. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Nevezetesén tudjuk azt, hogy a bűnöző falusi lakosságnál a büntetés végrehajtása gyakran az egész családnak elnyomorodását és tönkretételét jelenti. A falusi bűnöző, ha büntetésének végrehajtása dologidőre esik* elveszti kereseti lehetőségét, télire gondoskodni családjának megélhetéséről nem tud és ennek következtében nerülesak a bűnbeesett ember, hanem a család is SÓI. ülése 1929 május 29-én, szerdán. , súlyosan szenved és végeredményben az állam és a társadalom is károsodik, mert az ő eltartására szorul. Ezenfelül azt a bűnözőt még rákényszeríti maga a társadalom az újabb bűnözés útjára, mert anyagi életfeltételeit, megélhetését másként megszerezni nem tudja. Éppen ezért arra kérem az igazságügyminiszter urat, — és meg vagyok győződve arról, hogy ő ugyanebben a véleményben van — hogy a falusi lakosság büntetésvégrehajtásánál minden olyan esetben, amikor ez a szociális baj és hátrány, a család érdeke szembekerül a büntetsé végrehajtásával, adjon módot és lehetőséget arra, — esetleg a büntetés félbeszakítása útján is — hogy az illető a maga téli keresetét megszeszerezhesse. Különösen áll ez a verekedésekre, és egyéb esetekre, amelyeknél antiszociális cselekedetet nem látunk és amelyeknél nagyon gyakran nemcsak a bűnözők, hanem egész családjának nyomorúsága következik be. Ezeket voltam bátor előterjeszteni és a magam részéről a miniszter úr iránt érzett bizalomból, a tárca költségvetését elfogadom. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon") Elnök: Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Eassay Károly! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetik. Petrovits György jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Szerettem volna, ha abból az alkalomból, hogy a miniszter úr elsőízben képviseli tárcáját, a költségvetés tárgyalása során, programmot adott volna és tájékoztatta volna a Képviselőházat azokról a teendőkről és azokról az igazságügyi reformokról, amelyekkel a közel jövőben foglalkoztatni kívánja a t. Házat. Sajnálattal nélkülözöm, hogy elmaradt az igazságügyminiszter úrnak ez a programmot adó nyilatkozata, úgyhogy amikor itt állunk és bírálatot kívánunk mondani az igazságügyi költségvetésről, jórészt csak azokat a hiányokat vagyunk kénytelenek leszögezni, melyeket a mindennapi életben észlelünk anélkül, hogy hozzá tudnánk szólni azokhoz a reformokhoz vagy azokhoz a programmokhoz, amelyeket talán az igazságügyminiszter úr a jövőre vonatkozóan meg akar alkotni. Az előadó úr beszédének végső mondatában azt mondotta, hogy megcsillapodtak már Magyarországon a kedélyek és a megállapítás alkalmából himnuszt zengett a magyar bírói karról és annak kiválóságáról, mikor azonban azt megállapítja az igen t. előadó úr, akkor önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy az igazságügyminiszter úr is hajlandó-e ugyanezt a megállapítást megtenni, úgy látja-e ő is az ország politikai, gazdasági helyzetét, hogy lecsillapodtak itt a kedélyek. Mert ha igen, akkor felmerül az a további kérdés, vájjon elérkezettnek látja-e az igazságügyminiszter úr, hogy ebből a tényből, vagy ebből ármegállapításból levonja azokat a konzekvenciákat, amelyeket feltétlenül le kell vonnia és amely konzekvencialevonás még az igazságügyminiszter úr kinevezése előtt a népjóléti miniszter úr, mint a miniszterelnök helyettese, de maga a miniszterelnök úr is évekkel ezelőtt beígért. Amikor ezt a megállapítást teszem, akkor gondolok elsősorban arra, hogy itt az ideje, hogy^ a kedélyek lecsillapodása alkalmából legalább is azokra az ügyekre most már a feledés fátyolát kellene ráborítani, amelyek még itt ; élnek a magyar közéletben, amelyek még mindig irritálják a közvéleményt. Különösen gondolok ; itt az amnesztia kérdésére. Gondolok itt a.forradalmak alatt elkövetett bűncselekményekre és azonkívül az emigráció likvidálására. Mindkét