Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-296

20 Àz országgyűlés képviselőházának mutattam be a népjóléti és munkaügyi minisztérium ez idei költségvetését. Csak azt kérhetem, hogyha a népjóléti és munkaügyi minisztérium költségvetése csakugyan az a Veronika-kendő, amelyen a trianoni Magyarország szomorú vonásai, szenvedései verődnek ki, vegyük azt szeretettel, gonddal kezünkbe azáltal, hogy a népjóléti tárca költségvetését általában és részleteiben is elfogadjuk. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Képviselőház! Sajnos, nem vagyok abban a kellemes helyzetben, mint az előadó úr, hogy idő állván rendelkezésemre, nagy átfogó kritikát mondhassak a népjóléti és munkaügyi költségvetésről. Ezt a kritikát azonban elmondotta az előadó úr. Nagy vonásokban azokkal a súlyos adatokkal illusztrálta, amelyek hazánkban a közegészségügy terén szomorú állapotokat tűntetnek fel, és mindazok a megállapítások, amelyek az erre vonatkozó javító törekvéseket igyekeznek feltűntetni, voltaképpen csak szerény kísérletezések ezen a téren, amely kísérletezések sajnos, az általános okot nem tudják megszűntetni. Már általános költségvetési beszédemben említettem, — amikor a tárcák dotálásáról volt szó — hogy az a 74 millió pengő azért látszik túlméretezettnek, mert hiszen vannak produktív termelési tárcák, amelyek sokkal jelentéktelenebb összegekkel vannak dotálva, holott a gazdasági helyzet javulásának szükségessége megkívánja, hogy voltaképpen a produktív beruházások és befektetések ezen a területen történjenek. Nem a népjóléti minisztérium számlájára írom telhát ezt a túlméretezett költségvetési tételt, hanem annak a gazdasági helyzetnek rovására, amely indokolttá teszi a népjólétig minisztérium egészen nagy, széles és mindinkább szélesedő munkakörét. A népjóléti minisztérium voltaképpen elgondolásunk szerint a szociális gondolatnak fellegvára. Ez a fellegvár azonban a magasságos felhőikbe nyúlik és elmosódik tartalomban es reális megvalósításokban, (Jánossy Gábor: Dehogy! Ott van a Lánchíd mellett, nem fönn van!) azért, mert minden jószándék és minden törekvés elsorvad a szociális feladatok óriási tömege mellett. A t. pénzügyminiszter úr iménti expozéjában, ahol választ adott azokra a felszólalásokra, amelyeket mi az általános vita során megkockáztattunk kritika formájában, rólam azt mondotta, hogy disszonáns hangot vegyítettem bele ebben a magas színvonalú vitába, mert még a jószándékot is megtagadtam a kormánytól. Én nem tagadom meg a jószándékot, főként nem tagadom meg a jószándékot a t. népjóléti miniszter úrtól és az ő tárcájától, mert hiszen látom azt a heroikus küzdelmet, amelyet a magyar nép egészségügyének helyreállítása, egyáltalán a szociálpolitikai felépítmények biztosítása terén folytat. Rettenetes azonban, ha végignéz az ember a magyar életen, és látja a szörnyű leromlást, és pusztulást, amely eléje tárul és lát ja, (hogyan pusztul el a nemzedék, amelynek feladata, volna az új, a szebb jövendő kiépítése, ha látja léptennyomon, hogy az egészségügynek, a lakáskérdésnek problémája, és mindazoknak a karitatív és szociálpolitikai problémáknak oly sokasága mered eléje, amelyekkel megbirkózni nincs oly 'herkulesi erő, amely képes volna. (Ügy van!) Valahogy úgy rémlik, ha belenéz az ember ebbe a sötét képbe, mintha egy fantasztikus regényt látna, talán a rémek háza 296. ülése 1929 május 22-én, szerdán. bontakozik ki belőle, egy Wallace- vagy Ponson-regény minden sötét szellemével, minden riasztó szellemével, amikor látja, hogy a csecsemőhalandóság mily óriási. Hiszen éppen a t. népjóléti államtitkár ur igen értékes tanulmánya sorakoztatja fel a kegyetlen és riasztó adatokat, és mondhatom ez a tanulmány, amely a népjóléti és munkaügyi beruházásokról szól, a legsúlyosabb kritikája az állapotoknak, amelyekben vagyunk. Éppen azért teljes elismeréssel vagyok a t. népjóléti kormány iránt, hogy nem fedi a bajokat ós nem próbálja cifra külső dísszel a beteg testet eltakarni, hanem feltárja a sebeket, hogy megmutassa, hogy az egész társadalom ráébredjen arra, mily veszedelemben forog, hogy ez a nemzet, amelyre oly nagy és jelentős feladatok várnak, hogyan sorvad és pusztul. Hiszen éppen legalul kezdve az emberi élet legalacsonyabb szintjén, a csecsemő halálozása évenként 40.000-re megy, ami igen nagy százaléknak felel meg. T. Ház! Amikor már a zsenge, egészen apró emberi palánta ilyen tömegével pusztul, akkor azt látjuk, hogy nem lehet odáig juttatni az emberi egészségügynek fejlesztését, hogy azokat, akik leginkább szorulnak támogatásra, megfelelő preventív és terapeutikus gyógykezelési móddal és rendszerrel megmentsük, hogy megmentsük a csecsemőt, aki pedig voltaképpen a gondviselés mosolya, az egyetlen mosoly, amely tisztán röppen az életbe, mert ez a mosoly később eltorzul az élet keserves küzdelmében. Amikor arra gondolunk, hogy elsősorban itt kell a védelmet megkezdeni, a csecsemőnél, az anyánál, azt látjuk, hogy itt sincs elég eszköz rendelkezésre, hogy ezt a legszentebb feladatot teljesítsük. (Ügy van!) Aztán ott vannak az ártó népbetegségek, elsősorban a tuberkulózis, amely rettenetesen pusztít, amely évenként 18—19 ezer ember életét követeli tőlünk és körülbelül 190.000 ember fekszik betegen állandó tüdővésszel megfertőzötten. (Jánossy Gábor: Járnak-kelnek közöttünk!) Meg kell rémülni a riasztó képtől, amely elénk tárul és mindezek a nagy szociális betegségek és bajok, e népbetegségek szorosan öszszefüggnek a gazdasági helyzettel, amelyben vagyunk. Itt van az orvostudományi megállapítás, amely megmutatja, mily gazdasági eredője van ezeknek a betegségeknek, hogy például a tuberkulózis elsősorban lakásbetegség. (Jánossy Gábor: És táplálkozási betegség!) Korányi Frigyes tanár és azután nagy tudományú fia belorvosi előadások során állandóan kimutatja, hogy mily kárt okoz egy fertőző beteg, aki egy lakásba bejut, hogy^ ez mily kiágazást jelent a betegség terjesztésében, hányan fertőznek meg tőle. A társadalom maga e téren megteszi, amit tehet, de elsősorban, azt vallom, ez komoly állami feladat, mert voltaképpen magának a nemzeti életerőnek megmentéséről van szó. Es amikor a nemzeti életerőnek megmentését tűzzük ki célul magunk elé, akkor elsősorban az állam lép elő a maga kötelességeivel, mert hiszen az állam az, amely a társadalom gondviselője mindazon a társadalomtól elfogadott erő és támogatás kölcsönössége révén, amely jelenti az állami és társadalmi élet teljes és rendes folyamatát. A mélyen t. előadó úr nagy átfogó beszédében a népjóléti tárcának voltaképpen minden ágát felsonalk'oztaítta és statisztikáival kísérte mindezeket a kiütköző ártalmas és veszedelmes jelenségeket. Ez a beszéd győzött meg leginkább arról, amit én a magam külön megfigyeléseim alapján tapasztaltam, hogyha itt a nép-