Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

Az országgyűlés képviselőházának 3 részt a kincstári jogügyi igazgatóságnak, másrészt az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak számvevősége berendeltetvén, annak ellenére, hogy a Központi Illetményhivatal az igazságügyi számvevőségből kapott, mégis jelentkezik egy szerény növekedés, hat személyt jelentő növekedés, amit azonban ennek e két fontos hivatal számvevőségi teendőinek átvétele folytán kifogásolni alig lehet. A királyi bíróságoknak rendkívül fontos és az egész tárca gerincét képező működését ismertetni akarván, visszatérek arra a beszédem általános részében tett kijelentésemre, hogy a bírósági munkatehernek fokozódása kétségtelenül megállapítható. Ha a százalékszámot nézzük az előző évekhez képest, mit látunk 1 Tudom, hogy az ilyen százalékszámítás ezen a téren bizonyos mérvig labilis, mert hiszen a bírói munka nehezen mérhető számokkal, mégis az elintézett ügyek és az egyes bírákra eső ítéletek számát tekintve, eléggé hozzávetőleges képet kaphatunk. Az emelkedés ebből a szempontból nézve 14%-os, ami tekintettel arra, hogy a státus nem nő, hanem csökken, kétségtelen olyan momentum, amely figyelemre méltó. (Szilágyi Lajos: Amely tarthatatlan!) Az 1924-től 1928-ig beállott bírói munkaszaporodás statisztikai adatait részletekben nem óhajtanám ismertetni, csak egy-két egészen kirívó számra mutatok rá. 1924-től fogva 1928-ig a telekkönyvi ügyek 171%-kai emelkedtek, ami azt jelenti, hogy majdnem háromszorosára emelkedtek az 1924-es számnak. A főlajstromos ügyek száma 88%-kai, a kiosztásra került ügyek száma 61%-kai emelkedett. Mind ebben benne van a Kúria és az összes bíróságok statisztikája is, ez tehát átlagszám. A befejezést^ nyert ügyek száma 47%-kai emelkedett. De talán legreálisabb képet mutatia az egyes bíróra eső ügyek száma, mert hiszen ez a lényeges, a státus fluktuál és mindig arányba kell hozni a státus nagyságát az elintézett ügyek számával. Még magát a Kúriát sem kímélte meg az erős emelkedés, mert például a kiosztott ügyek száma 102-ről 132-re emelkedett, ami, ha nem is tekintélyes szám, a Kúriánál mégis nagy emelkedés. Igaz, hogy az ítéletek száma stagnál, ami — logikailag következik — bizonyos restanciát jelent, mert hiszen 41-ről csak 45-re emelkedett. A táblára vonatkozó viszonyok lényegesen jobbak, mert itt nem állapítható meg emelkedés, erős azonban az emelkedés a törvényszéknél, de egészen kirívó a járásbíróságnál. Köztudomású tény, hogy itt olyan számok vannak, amelyek kiabálnak, mert hiszen 750-ről 1350-re emelkedett az ügyek száma, de az egyes bíróra eső ítéletek számánál is 187-ről 275-re történt emelkedés. Azt hiszem, most már nagyon is elérkezett a járásbíróság ahhoz a határhoz, amelyen túl komoly, érdemleges ítéletalkotó munkát tőle kívánni igazán alig lehet. (Ügy van! a jobboldalon.) Éppen azért csak örömmel lehet üdvözölni minden olyan kezdeményezést, melyre az igazságügyi költségvetés általános indolokásban a miniszter úr rá is mutatott. (Szilágyi Lajos: A lassú igazságszolgáltatás a legdrágább igazságszolgáltatás!) Bár a bíróság működése nem közigazgatási funkció, s nem is szabad egy napon említeni a bírói működést a közigazgatás funkcionáriusainak működésével — mégis szükségesnek látszik az igazságszolgáltatás egyszerűsítésének és gyorsításának bevezetése is. Bár minden jogász tudja azt, hogy ez néha az anyagi igazság kikutatásának némi veszedelmével lehet összekötve, azonban a kényszerűség tényleg odavezet, hogy bizonyos intézkedéseket szükséges megtennünk, hacsak nejtn kívánjuk be1. ülése 1929 május 29-én, szerdán. 257 várni azt az állapotot, amikor a bíróság, különösen a legalsófokú bíróság csődje bekövetkezzék. (Ügy van! jobbról.) Ami az idei esztendőben beállt nóvumot illeti, tudniillik aminél fogva az általam most röviden ismertetett statiszika még súlyosabban változik a bíróság terhére, az az, hogy tudvalevőleg az idén március végén lejártak a valorizációs perek tekintetében az utolsó határidők, ami óriási iktatószámemelkedést jelentett és bár nincs birtokomban az ország összes bíróságaira vonatkozó statisztika, de a budapesti bíróságokat illetőleg megállapíthatom, hogy a helyzet az, hogy a törvényszéknél csak ebben az egy hónapban 1369, a központi járásbíróságnál 11.826, az I—III. kerületi járásbíróságnál 1312 ügytöbblet mutatkozik, vagyis kereken majdnem 15.000-re tehető csak azoknak a valorizációs követeléseknek mennyisége, amelyek keresetlevéllel támasztattak. Ehhez még hozzá lehet számítani egy tekintélyes százalékot, amelyet nem tudtam pontosan kiszámítani, amelyek fizetési meghagyásos módon nyújtattak be. Kétségtelen dolog tehát, hogy — bár átmenetileg — szintén jelentékenyen emelkedni fog a magyar bíróságok munkaköre. Rátérve mármost az igazságügyi tárca II. címénél, a királyi bíróságoknál jelentkező kiadási többletekre, legyen szabad rámutatni arra, hogy három tétel van, amely majdnem valamennyi címnél jelentkezik. Az első a már említett képesítésipótlék, amely jelentékeny pluszt eredményez, különösen a bíróságoknál, azonkívül a lakáspénzek és a fokozatos előmenetelek tétele, amely minden évben jelentkezik a költségvetéseknél. Van azonban egy speciális ok is, ez a kiküldetési költségek meglehetős emelkedése, amely indokát speciálisan telekkönyvi ügyekben találja. Igen gyakran nem lehetett a telekkönyvi munkatorlódásokat másképp megoldani, mint a kiküldetés formájában kirendelt tisztviselők munkája utján. Ötödik ok az az intézkedés, amelyet a magyar ügyvédtársadalom rendkívül nagy köszönettel fogadott az igazságügyminiszter úrral szemben, az az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet segélyének tekintélyes emelése. Ez 125.000 pengőről 200.000 pengőre emelkedett — az emelkedés 60%-os, s abszolút számokban is 75.000 pengő — úgyhogy az elaggott ügyvédeknek megsegítése, akik tudvalevőleg rendkívül nagy nyomorban vannak, most már valamiképpen talán lehető lesz. Nagyon jól tudom, hogy ez a probléma még messze van a megoldhatóságtól és alig hiszem, hogy lenne olyan társadalmi osztály, — az intelligens pályákat értem — ahol a munkaképtelenné vált szellemi munkás olyan nagy nehézségekkel küzdene, mint éppen az ügyvédtársadalomban. A baj azonban nemcsak itt van; az a baj, hogy nemcsak az elaggott és munkaképtelenné lett ügyvéd küzködik óriási nehézségekkel, hanem köztudomásúlag az aktív és munkaképes ügyvédi társadalom is, különösen az ország fővárosában. Ezekre a bajokra tavalyi költségvetési beszédemben kitértem, most nem fogok a részletekbe belemenni. Meg vagyok róla győződve, hogy lesznek képviselők, akik ezzel a kérdéssel foglalkozni fognak. Kétségtelen dolog azonban, hogy az igazságügyi kormányzat ezt nem nézheti és nem is nézi tétlenül. Az új igazságügyminiszter úr egyik legnobilisabb tette volt, hogy ezekkel a problémákkal foglalkozik és én azt hiszem, hogy bár a bajokat minden vonatkozásukban megszüntetni nem lehet, mégis számos olyan intézkedés lesz lehetséges,