Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

244 Az országgyűlés képviselőházának a határokat nem kellett véglegeseknek tekinteni. Akkor igenis gondoltunk és számítottunk arra, hogy a wilsoni elveket, amelyeket annyit hirdettek, legalább részben, (Halljuk! Halljuk! a középen.) legalább egy fontos pontjukban meg is fogják valósítani. Nem tudtuk és nem akartuk akkor elhinni és elképzelni, hogy népeket szakítsanak el egy ezeréves állam kebeléből, a nélkül, hogy ezeket a népeket megkérdeznék. Mi tehát feltettük akkor, hogy mód lesz megkérdezni az elszakítandó népeket, hogy a demarkációsvonalon túl levő népeket meg fogják kérdezni arra nézve, hogy itt akarnak-e maradni, vagy az új államokhoz akarnak-e csatlakozni. Akkor a tótság számottevő és hivatott képviselői jártak itt. Ezzel a kérdéssel ismételen foglalkozott a minisztertanács és tárgyalásokat folytatott ezekkel a tót vezető férfiakkal, akik közt kinevezett prágai képviselő is volt, és egy tervezetet fogadott el a minisztertanács, amely tervezet az akkori kormány álláspontját jelentette a trianoni béke előtt. Sajnos nincs időm, hogy a magyar megértésnek ezt a dokumentumát, amely mindig fényes dokumentum marad, most felolvassam, de megteszem majd a részletes vita keretében a címnél, ahol ezt egy negyed óra alatt el tudom végezni. . Nemcsak azzal keltjük fel azonban az elszakított részek népeinek bizalmát a magyar szabadelvűség, a magyar igazságosság és megértés iránt, ha a magyar köztudatban egységes felfogás alakul ki abban a tekintetben, hogy mit várhatnak a nemzeti kisebbségek tőlünk, ha még egyszer nagyot fordulna a sors kereke és ha a régi állapotoknak, a régi országnak visszaállítására mód kínálkoznék, hanem ezeknek a leszakított népeknek a bizalma abból is táplálkozik, hogy milyen a nemzeti kisebbségek helyzete a mai Magyarországon. En kijelentem itt, hogy mi a legteljesebb bizalommal viseltetünk gróf Bethlen István miniszterelnök úr kisebbségi politikája iránt. (Éljenzés jobbfelől.) Mi nemcsak a legnagyobb bizalommal, hanem őszinte hálával is viseltetünk iránta, mert látjuk, hogyan valósítja meg fokozatosan azt, ami a hazai nemzeti kisebbségeknek törvényekben és rendeletekben biztosítva van. En semmiképpen sem tudok osztozni Malasits Géza t. képviselő úr álláspontjában, mert igenis, évről-évre történnek lépések, amelyek ennek a kérdésnek megoldását előbbre viszik. A tankönyvek kérdése legnagyobb részben meg fog oldódni őszig, a következő iskolaévig. Ezeket a tankönyveket írják és a tankönyvek szerkesztésébe bevonták a nemzeti kisebbségek szószólóit is. A tanítóképzés tekintetében is történtek döntői lépések. (Rothenstein Mór: Tehát voltak bajok, amelyeket orvosolni kell! — Zaj. — Meskó Zoltán: Maga nem nemzetiség! Mit beszél?!) En a legnagyobb hibának, a legnagyobb bűnnek tartom a rekriminálást. Mi nem vagyunk történetírók, mi politikusok vagyunk. Bennünket ne az vezessen, mi volt a múltban, hanem annak a gondolatnak kell vezetnie, hogyan kell lenni a jövőben, hogy jó legyen. (Helyeslés.) Tehát semmit sem rekriminálni ! Azt mondom, hogy a haladás útját járjuk, a kormány a megértés útját járja és ezért vagyok iránta bizalommal. A tanítóképzés kérdésében is történtek lépések. Nyári kurzusokat tartanak, a német tanítás ellenőrzését pedig künn a vidéken a kultuszminisztérium fogja végezni. Ezek mind lényeges lépések. De nem tagadható az sem, hogy a nemzet egy részében ebben a tekintetben még nem alakult ki a tiszta és világos felfogás, nem tagadható, hogy a megyei hatóságok, de még az 301. ülése 1929 május 29-én> szerdán. egyházi hatóságok is bizonyos idegenkedést éreznek ebben a kérdésben, gyanakvással és bizalmatlansággal viseltetnek ez iránt a kérdés iránt. (Meskó Zoltán közbeszól.) Kérem Meskó t. képviselő úr, ön az én nemzetiségi politikámat egyszer nagyon helyeselte, akkor, amikor én miniszter voltam. (Derültség^ és zaj.) En innen is tiszta szívből kérem a falusi intelligenciát és a megyei, világi és egyházi hatóságokat, hogy ebben a kérdésben mutassanak megértést. Hagyjanak fel minden gyanakvással és minden bizalmatlansággal, mert ilyesmire igazán nincs semmi ok. Amint ők a haza javát akarják, éppolyan őszintén akarjuk mi is, J és amikor ellenünk küzdenek, amikor itt bizonyos ellenállást fejtenek ki, akkor evvel nem az országnak használnak, hanem országunk ellenségeinek. (Ügy van! balfelöl.) Befejezem beszédemet. Megint egy kisebbségi magyar vezetőnek szavait akarom idézni. Ez ugyancsak a Magyarságiban ezt mondja (olvassa): «Szilárd hitünk nekünk az, sok kisebbségi magyarnak, hogy az alkotó magyarság szűkreszabott mai állami keretein túl, ősi részein s azon túl újakon is állandó szerephez, teremtő kulturális fölényhez csak úgy juthat, ha állami ideálját az egyszínűből sokszínűvé festi át. Ha ezt a, lelki processzust mielőbb megindítja mindenütt, ahonnan lelki folyamatokat megindítani lehet: a tudománynak, a tanításnak, a közvéleménynek műhelyeiből. Ha elveidnek gyakorlati demonstrálására ki- és befelé mintát mutat saját megmaradt kisebbségeinek, elsősorban a németségnek szerves, élő beleillesztésével, az új életre rendelt ősi organizmusba». És: «Az európai kelet egyetlenegy államának van olyan kisebbsége, amely nemcsak a száján hordozza, hanem szívének meleg húrjain pengeti ezt a szót, hogy «Haza» és ez a magyarországi németség. Es ha megtanulja a magyar nép, hogy ennek a vallomásnak éppen akkor örüljön legjobban, ha az németül hangzik el, csak akkor szerezte meg magának azt a lelkianyagiot, amellyel az új Kelet-Európa összeragasztásában vezetőszerepére vállalkozhatik». Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Bleyer Jakab: Rögtön befejezem. Meggyőződésem az, hogy itt a Duna-völgyében, Délkelet-Európában az a nép fog hatalmas, nagy államot teremteni, amely a kisebbségi kérdésben megfelelő megértést mutat. Ez a Délkelet nemzetileg vegyes és az az állam fogja a legnagyobb vonzóerőt gyakorolni, amely éppen a kisebbségi kérdésben a legnagyobb előzékenységet tanúsítja. A magyar géniusz itt a Duna-völgyében teremtett államot a szentistváni gondolat alapján, teremtett államot, amely ezerévig állott fenn. Nekem szent hitem, hogy ez a jó géniusz nem hagyta még el a magyarságot és hogy a magyarság ezt az új államot, ezt a megértő, minden népet egyforma szeretettel keblére ölelő államot meg fogja teremteni. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Artur jegyző: Neubauer Ferenc! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs jelen, a feliratkozottak soraiból töröltetik. Szólásra következik? Fitz Artur jegyző: Jánossy Gábori Jánossy Gábor: T. Ház! Méltóztassanak nekem megengedni, hogy rövid pár pillanatra igénybe vegyem a t. Ház türelmét, mert éppen a nemzetiségi kérdésre vonatkozólag követve eb-