Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

236 Az országgyűlés képviselőházának fejt ki tevékenységet. Szerény véleményem szerint itt is eredményesebb munkát lehetne folytatni, ha a legmagasabban álló és az érdekeket összeegyeztetni hivatott miniszterelnökség hatáskörén belül tudna a Testnevelési Tanács működni. Végre itt van a tisztviselőkérdés országos rendezése mind a nyugdíjasokra, mind az aktív tisztviselőkre nézve itt van, ez a bürokratikus reform, amelynek kezdeményezése a miniszterelnökség legfontosabb feladata. Ezzel kapcsolatosan bátorkodók kérdést intézni a m. kir. miniszterelnök úrhoz, méltóztassék, a t. Házat és az ország közvéleményét tájékoztatni arról, hogy mi az ő álláspontja az úgynevezett Dréhr—Homonnay tervezettel szemben, amely a nyugdíjkérdés megoldását kívánja t szolgálni. A keresztény gazdaságipárt elnöke és számos tagja magáévá tette ennek a tervezetnek alapgondolatát és ezt tettem magam is, habár bevallom, hogy pénzügyi részével alapvető módon nem foglalkozhattam. De ez a támogatás,^ amelyet a tervnek adunk azt jelenti, hogy kívánjuk, hogy az illetékes tényezők evvel a tervvel alaposan foglalkozzanak és elhatározásukat kellő indokolással közöljék az ország közvéleményével. Ez a kérdés olyan fontos, az igazság és méltányosság annyi szempontja érvényesül benne, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatosan elutasító álláspontot csak az állam világos és bizonyítható érdekének alapján lehet elfoglalni. Homonnay Tivadar t. képviselőtársamnak ebben a Házban elhangzott fejtegetéseire nyomban válaszolt Kállay Tibor volt pénzügyminiszter úr. A nélkül, hogy az ő speciális szaktudását és ragyogó képességét kétségbe akarnám vonni, mégis kifejezést akarok adni abbeli meggyőződésemnek, hogy az ő érvelése, az itt elhangzott érvek nem rendíthették meg hitünket ennek a tervnek helyességében. Kállay Tibor tudniillik elsősorban arra hivatkozott, hogy e tervezet következtében nem & nyugdíjasokra fordítandó egész összeg takaríttatnék meg, hanem csak az a különbözet, amely a jelenlegi költségvetésbe felvett Összeg és az annuitásokra fordítandó összeg között fennáll, viszont rámutatott arra a köztudomású tényre is, hogy a megtakarítás következtében és azzal szemben hosszabb ideig lesz^ kénytelen a magyar állam az annuitások terhét viselni, ennek következtében terhet ró a későbbi nemzedékre. Ez teljesen kétségtelen tény, amelyet magában a propozicióban mind Homonnay, mind Dréhr elismert és kifejteti Tény az, hogy nemzeti kötelesség a lehetőség határain belül minden terhet elviselni és lehetőleg kevés terhes kötelezettséget hárítani &

r jövendő nemzedékre. De itt a lehetőség határának a megállapítása a fontos. Véleményem szerint a magyar államot és társadalmat alkotó jelenlegi nemzedék eljutott teherbíróképességének legvégső határáig, ennek a nemzedéknek terhein segíteni kell, és azokat bizonyos mértékben csökkenteni kell. Ennek a feladatnak meg tudunk felelni vagy fokozott állami takarékosság útján, amelynek kevés nyomát látom, vagy a nemzeti jövedelem fokozása által, amelyre ebben a pillanatban szintén kevés reményt látok, végül pedig'a teher áthárítása útján, amely áthárítás propoziciója van a Dréhr—Homonnay-féle tervezetben. Véleményem szerint különben Csonka-Magyarországot megterhelő nyugdíj teher erősen nyomasztó volta abból származik, hogy Nagy-Magyarország nyugdíj terhének jelentékeny részét is viseli a csonkaország. Addig is, amíg ez a kérdés közöttünk és az utódállamok között tisztáztatik, Nagy-Magyarország nyugdíjasainak járó illetmények jóvátételi fizetések jellegével bír. Saj301. ülése 1929 május 29-én, szerdán. nos, nem kétségtelen, hogy például Németországot hosszú esztendőkig fogja terhelni a jóvátételi fizettségek kötelezettsége és így nem látom helytelennek, ha mi is 30—40 éves spáciumra osztjuk el ezeknek a jóvátételi fizettségek jellegével bíró terhes kötelezettségeknek törlesztését. Kállay Tibornak második ellenérve az, hogy ő kétségbevonja, hogy egyáltalában van olyan tokeerdekeltség, amely ennek átvételére vállalkoznék. En sajnos, úgy hallom, hogy igenis nagyon sok van, éppen ez a hiba és ez bizonyos fokig gyanús. Mert ha a tőkeérdekeltségek anynyira igyekeznek ezt átvenni, valószínűleg ezek hasznot látnak benne, de a velük való tárgvalasok feladata az ő legális hasznukat annyira leszorítani, hogy az államnak is haszna legyen ebből a tranzakcióból. Kállay végre azt állítja, Ihogy amennyiben ilyen külföldi kölcsön rendelkezésre áll, azt csak produktív célokra lehet felhasználni. En evvel szemben azt állítom: igaz, hogy a szociális költségek szempontjából is megfelelő óvatossággal kell eljárni, nehogy a szociális terhek következtében esetleg produktív üzemek munkabeszüntetése által antiszocális állapotok álljanak elő. De bizonyos szociális beruházások produktivitását tagadni nem lehet. Ha az állampolgároknak egy kategóriája annyira elégedetlen, hogy az ő elégedetlensége már az egész ország közhangulatát megmérgezni látszik és az ország biztonságát is veszélyezteti, akkor az ő jogos igényeik kielégítése produktív befektetés és az ország biztonságához járul hozzá. (Ügy van! Űm van! a baloldalon és a balközépen.) A költségvetésben ezeknek a terveknek elfogadása által megtakarított öszszegek ihováfordításánál lehet szó a produktív befektetésekről. Szerintem nincsen produktívabb befektetés, mint az állampolgárok terheinek könnyítése, akár úgy, hogy különösen a természeti csapásokkal sújtott vidékeken rendkívül adómérsékléseket teszünk, akár pedig általános adócsökkentések alapján. Ezáltal a magángazdaságok és üzemek forgótőkéhez jutnának. A legproduktívabh befektetés ez volna, amely az államnak egyenes beavatkozása nélkül is segítségéire sietne a magyar magángazdaságnak. De nemcsak ezt lehetne megtenni. Itt van például a konverzinóak kérdése, amely szintén produktív befektetés volna, mert a magyar őstermelők terhein lehetne ezáltal alapvetően segíteni, ha a jelenlegi rettentően nyomasztó kamatteher egy részét le lehetne az ő vállaikról venni. Itt van azután az Államvasutak reorganizációjának alapvetően fontos, mondhatnám ijesztően fontos kérdése. Nagyon jól tudjuk, hogy a talpfákat és síneket az utóbbi két és fél évtizedben vajmi kis mértékben cserélték ki, úgyhogy 'használhatóságuk legalább is kétséges. A Dréhr-féle tervnek elfogadása esetén ennek a reorganizációnak kérdése is a lehetőségek határai közé kerül. Ha ma egy családapa gyermekeivel vasútra száll és ha a talpfák és sínek gyenge minőlsége veszélyezteti az ő életét, ez nemcsak az ő életét veszélyezteti, hanem gyermekeiét is, és ezért jogos, hogy ez a későbbi nemzedék is viselje annak a tehernek egy részét, amely éppen az Államvasutak biztonságának 'helyreállításából származik. (Helyeslés a job'b- és baloldalon.) A felszabadítandó évi összegek hováfordítása szempontjából ugyanis nézetem szerint a magyar parlamentnek kell határoznia. Ennek hováfordítása felett veszekednünk egyelőre kár, de biztosi thatom arranézve a volt pénzügyminiszter