Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-300

220 Az országgyűlés képviselőházának kor ezzel az ósdi, elavult hengerdével fogjak azokat a síneket gyártani, amelyekre a Máv.nak elengedhetetlen szükség*} van. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Ózd is csinál sineiket!) Ez a hengersor már 25 esztendős, elavult, ezzel modern, racionális sínhengerdét fenntartani nem leihet. Egyebekben is meglehetős nehéz helyzetben van ez a diósgyőri telep. Méltóztattak itt ma egy fűzetet kapni, axnelyibein ismertetik a diósgyőri állami vasgyár és általaiban az állami vasművek szociális berendezéseit. Hogy tévedés ne legyen, megjegyzem, hogy ezeket a szociális berendezéseket nem a keresztény kurzusnak lehet köszönni, banem azokat még a régi átkos liberális rendszer teremtette meg, a keresztény kurzus legfeljebb valamit pallérozott rajta, újat semmi esetre sem produkált, (Zaj a .jobboldalon.) legfeljebb szaporította az adminisztrációt. Valami sokat azonban nem javított, nem is javíthatott rajta. (Szilágyi Lajos: Van kurzus az állami vasgyáraikban'?) Hát hogyne volna, amint hogy az egész országban van keresztén ykur zus. Tudtommal a kereszténykurzusban élünk. (Kocsán Károly: Bár volna! — Rubinek István: Miben nyilvánul ez? — Mozgás és zaj a jobb- és baloldalon.) (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Nem akarok ennél a tételnél politizálni, hiszen csak rövid idő áll rendelkezésemre, de annyit tartozom kijelenteni, hogy minden, ami reakciós, ami a réginek lebecsülése, ami az újnak megakadályozása, az kereszténykurzus néven ismeretes Magyarországon. (Zaj a jobboldalon. — Krisztián Imre közbeszól.) Ne izguljon a t. képviselő úr, ön is beletartozik a kurzusba. Ha már itt van a diósgyőri telep, ezt valamiképpen rendezni kell, mert — t. miniszter úr — mi a helyzet? Örvendek egyébként, hogy Diósgyőr képviselője is itt van körünkben. Ma az a helyzet, hogy a keresetiadóból és a forgalmiadóból a reá eső részt Diósgyőr községe kapja, ellenben az állami vasgyárnak kell az összes fenntartási költségeket fedezni. Vannak ott iskolák, különböző felekezeti templomok, amely iskoláknak tanítói karát és a felekezetek egyházi funkcionáriusait, a harangozótól kezdve a tisztelendő úrig, valamennyit a vasgyár tartja el. Az utoarendezést szintén a vasgyárnak kell fizetnie. A haszon Diósgyőr községé, ellenben a vasgyár tartozik az összes terheket viselni. Ennek azután az a következménye, hogy olyan dolgokra, amelyekre eminenter szükség volna, nem telik. Innen magyarázható az, hogy a szociális terhek olyan nagyok, ha szociális teher alatt méltóztatnak elkönyvelni az iskoláztatást, az egyházak fenntartását, azonkívül sok olyan intézmény költségeit, amelyből a munkásnak vajmi kevés haszna van. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Hát az iskolából csak van haszna?) Az iskolából van, ezt kiveszem belőle, de van Diósgyőrben fölös számban olyan intézmény is, amelyből a munkásnak semmi haszna nincs, terheit azonban viselnie kell, mert ez a sok teher kifejezésre jut nála az alacsony munkabérben. Ha ostromoljuk a gyár vezetőségét, miért nem fizet magasabb munkabéreket, — és joggal ostromoljuk, mert hiszen egy állami üzemnek kellene jó példával előljárnia e téren — rendszerint arra hivatkoznak: «Nem bírjuk, túlnagyok a terhek.» Ezeken a terheken változtatni kell. Nem lehet azt az állapotot továbbra is fenntartani, hogy a község a diósgyőri vasgyári telepre egy seprőt nem ál300. ülése 1929 május 28-án, kedden. doz, egy utcaseprőt nem állít oda, mégis kapja az egész gyártelep fqrgalmiadójából a ráeső részt, kapja a kerestiadót, ellenben az összes terheket a vasgyárnak kell viselnie. Ezt az állapotot meg kell szüntetni. Ez az egyik dolog. A másik dolog pedig az, hogy bővebb beruházásokkal fel kell frissíteni a gyár telepét, olyan üzemágakat kell oda bevinni, amelyek rentábilisak és versenyezhetnek azokkal a gyárakkal, amelyeknek telephelye ' messze van és amelyek ennek következtében megsérti képesek annyira versenyképes áron árut ajánlani, mint a diósgyőri vasgyár. Nem tyúkászatot kell ott berendezni, amit végszükségben berendeztek, bár erre is szükség van talán. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. — Kabók Lajos: Hihetetlen! Hogy lehet ez? — Esztergályos János: Téved talán a képviselő úr, az nem tyúkászat! — Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek. Malasits Géza: Nem gúnnyal mondom azt, amit mondok, de tény az, hogy ott fajtyúkászatot rendeztek be, amelynek tojásait árulják. Ez önmagában véve nem baj, mert hiszen az aszszonyok foglalkozzanak valamivel, és ha tyúkászattal foglalkoznak, nagyon helyes; de egy vasgyárnak nem lehet feladata, hogy tyúkászatot rendezzen be, hanem az a feladata, hogy modernizálja az üzemét és legyen versenyképes. Ahhoz pedig, hogy az üzemét modernizálhassa, a szükséges tőkét a kormánynak kell rendelkezésre bocsátania. Ha erre azt méltóztatnak mondani, hogy «nincs rá fedezet» válaszom egyszerű: tessék három követséget megszüntetni, amelyekre egyáltalán nincs szükség, és rögtön van erre pénz. Tessék a római két követségből e^vet megszüntetni, miért az? Tessék olyan követségeket megszüntetni, amelyeknek fenntartásához minket semmi érdek sem fűz, s ez a szegény ország elégedjék meg azzal, hogy konzulátusa van ott. Tessék ezt a megtakarítást befektetni ebbe a vállalatba, és akkor az meghozza ennek a befektetett tőkének kamatait. Mégegyszer mondom, nem lehet azt az állapotot fenntartani, hogy az államnak van egy acél- és vasműve Diósgyőrön, azután egy gépgyára Budapesten, elavult, ósdi berendezésekkel, alacsony munkabérekkel és olyan mérnökökkel, akik a munkáslajstromban szerepelnek és szimpla éveken át küzködve, szenvedve és előrehaladás minden kilátásától megfosztva. így nem lehet gyárat rentábilisan fenntartani, ez így csak kínlódás, nyomorgás, amire az állam csak ráfizet a nélkül, hogy a szükséges tőkekamatot behozná. Arra kérem a miniszter urat, hogyha már ennél a költségvetésnél nem sikerült a pénzügyminiszter ujjait kifeszegetni, hogy közülük potyoghatott volna valami az állami vasművek részére, akkor legalább a jövő évi költségvetésben gondoskodjék arról, hogy elsősorban a hengerdét felfrissítsék, azután olyan üzemágakat vezessenek be gépi berendezéssel, amelyek az üzemet rentábilissá teszik és tisztességes munkabérek fizetését teszik lehetővé, valamint azt, hogy azokat a mérnököket, akiket ott tartanak, olyan fizetésben részesítsék, hogy a munkakedvük is meg legyen, mert e mellett a nyomorúság mellett, amelyben ma ott a munkások és nérnökök vannak, egészséges, racionális hasznothajtó üzemet elképzelni sem lehet. Ezeket voltam bátor az igen t. miniszter ár szíves figyelmébe ajánlani. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Vanczák János!