Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-300

Az országgyűlés képviselőházának 3 tovább kiterjeszteni a kedvezményezettek számát. A helyes eljárás az volna, — megengedem, hogy ez Magyarországon lehetetlen — ha ennek a kedvezményezési virtsaftnak végetvetnénk. (Helyeslés a jobboldalon. — Madarász Elemér: Akkor én sem panaszkodnék!) Ez is azonban olyan dolog, hogy mindenki azt mondja: ez volna a legjobb. Ezt azonban nem lehet egyszerűen végrehajtani, különösen akkor nem, amikor olyanok a tisztviselői fizetések, hogy ez a kis kedvezmény bizonyos kiegészítést alkot, úgyhogy ezt megbolygatni nem lehet. Ezt azonban tovább kiterjeszteni rendkívül bajos dolog, úgyhogy nagyon sajnálom, de nem adhatok biztató feleletet. Én magam továbbmentem a kiterjesztésben, elvem ellenére, a minisztertanács azonban leengedte a sorompót és — legalább egyelőre — annak felemelése nem igen lehetséges. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A költségvetés XXI. fejezete, az Államvasutak költségvetése, meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a XXII. fejezet. Kérem annak felolvasását. Petrovits György jegyző (olvassa a XXII. fejezetet): Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! Ha a mai viszonyok között valaki felvetné azt a gondolatot, hogy az állam létesítsen vas- és acélműveket, azonkívül gépgyárat, én és frakcióbeli társaim lennének az elsők, akik minden körülmények között elleneznők ilyen üzem felállítását. De ha már van és itt van, akkor tiltakoznunk kell az ellen az elsorvasztás ellen, amelynek nap-nap után szemtanúi vagyunk. Ha megnézzük a költségvetést, akkor azt találjuk benne, hogy külképviseletre, a meglevő és esetleg újonnan alakítandó követségek fenntartására és pénzzel való ellátására horrendus összegek állanak rendelkezésre. Ha azonban megnézzük a kereskedelmi tárcát ê^ azokat a beruházásokat, amelyek tényleg hasz nos beruházások, akkor azt látjuk, hogy egyet len minisztériumnak sem mértek olyan szűkmarkúan, mint a kereskedelmi minisztériumnak. (Ellenmondások jobbfelől.) Előttünk van a költségvetésnek az a tétele, amely az itt eszközlendő beruházásokat foglalja magában, s amely szerint munkagépek beszerzésére a budapesti állami gépgyár részére 110.000 pengő van felvéve. Az elmúlt évben 508.000 pengő volt felvéve. A technika mai állása mellett milyen munkagépet lehet venni 110.000 pengőért? Milyen munkagép lehet az? Valamirevaló modern automata vagy félautomata is belekerül 110.000 pengőbe, úgyhogy ez olyan minimális összeg, amelyet valóban restelni kell. Automobilszerelőműhely létesítésére 120.000 pengő van előirányozva. Erre igazán szükség volt. Azok a képviselőtársaim, akik velem együtt megnézték az állami vasgyár kőbányaiúti telepén az automobilszerelvényt, tisztában vannak azzal, hogy ott ma automobilt racionálisan termelni és összeállítani nem lehet. Erre tehát égető szükség volt, azonban — sajnos — nagyon kevés az az összeg, amely itt erre a célra felvétetett. Az acélöntöde bővítésére 100.000 pengő van előirányozva. Az acélöntödét már békében kezdték bővíteni, azután a háború és a kommün alatt folytatták, végre azután annak egyik szárnya elkészült. Most szánnak nagykegyesen 100.000 pengőt erre a célra. Valami nagy kibővítés nem lesz ebből a 100.000 pengőből. . A golyóscsapágyo-yár berendezésének kiegészítésére ugyancsak 100.000 pengő irányoztaï. ülése 1929 május 28-án, kedden. 219 tott elő. Nem tudom, hogy ez elég-e, a magam részéről azonban nem tartom valami soknak. Az acéllemezhengersor felállítására 485.000 pengő van beállítva. Ez a legnagyobb tétel, amelyet a diósgyőri vasgyár kap, mert az utána következő két beruházási tételnél a második nagyolvasztó építésének befejezésére első részletkép 300.000 pengő, a kisebb beruházásokra pedig 421.000 pengő irányoztatott elő. Itt figyelembe kell ajánlanom a miniszter úrnak, — amit már a nélkül is bizonyára jól tud, hiszen, ha a diósgyőri vasgyárban járt, ezt tudnia kell — hogy a hengerdék már teljesen elavultak. A sínsor már idestova 25 esztendős, pedig az a legmodernebb. A régi hengerdében a botsor legalább 40 esztendős, ha nem több, s a trio is legalább 40 esztendős. Ha valaki oda bemegy, azt hiszi, hogy múzeumban jár, nem pedig modern hengerdében. A Rimamurányi vasgyár ózdi telepéhez képest az a hengerde tényleg múzeum, hogy az utódok lássák, hogy valamikor, Mária Terézia korában hogyan nézett ki egy hengerde. A testek, a hengersorok és a gépberendezés mind olyan, amely igazán múzeumba való, pedig racionális üzemet ezekkel ma fenntartani nem lehet. Kérnem kell tehát a miniszter urat, hogyha^ már ebbe a költségvetésbe nem volt lehetséges nagyobb összegeket felvétetni ezek felfrissítésére és felújítására, a jövő költségvetésbe feltétlenül nagyobb összeget kell bevenni, mert az állapotok ezen a téren igazán tarthatatlanok. Egyáltalán a diósgyőri ; vasgyár helyzetét szerintem gyökeresen szabályozni kellene. Az nem áll, amit a t. miniszter úr itt a nagy kapitalisták felé túlzott jóindulatból mondott, hogy ezek panaszkodnak az állami konkurrencia miatt. Diósgyőr sem a békében, sem most egyetlenegy magyarországi vas- és acélműnek konkurrenciát nem csinált. A Rimamurányinak nem csinálhat koiikurrenciát, mert a Rima azokat a gyártmányokat nem állítja elő, amelyeket Diósgyőr állít elő. A Rima túlnyomórészt kereskedelmi anyagot állít elő lágy anyagból, amivel szemben Diósgyőr túlnyomórészben kemény anyaggal dolgozik. Azonkívül az ózdi telepnek nincs tégely öntődé je és elektromos olvasztója, ami Diósgyőrnek van, amit ki kellene majd használni. Azonkívül sínhengerdéje a Rimának, Weisz Manfrédnak nincs, egyéb hengerdék pedig Magyarországon nincsenek, úgyhogy ennek az üzemnek racionális berendezése feltétlenül szükséges. Azt hiszem, hogyha valahol, ott kell keresni az üzem rentabilitását. Áldozni kell ezért, mint ahogy a kapitalisták áldoznak. A kapitalista olyan üzemmel, mint a diósgyőri, vagy azt tenné, hogy bezárja, vége mindennek, likvidálja az egészet, vagy pedig befektet megfelelő összeget azért, hogy a későbbiekben nemcsak a befektetett tőkét, hanem annak annuitását és kamatait is kihozza. Miután sokféle szempont, elsősorban a szociális szempont a mellett beszél, hogy a diósgyőri telepet fenn kell tartani, mint ahogy fenn kell tartani a kőbányai úti telepet is, nem marad más hátra, mint modernizálni azt az üzemet, aminek következtében versenyképessé válik és ismét prosperálhat. Már békében büszkélkedtünk azzal, és különösen a háború alatt esett jól hallanunk, hogy amikor az Oroszországban volt hadifogoly honfitársaink ' hazajöttek, örömmel mesélték, hogy egyetlenegy vigasztaló dolgot láttak Szibériában: egy pár sínszálat, amelybe bele volt hengerelve, hogy «Diósgyőr». Még Oroszországba is kimentek tehát a diósgyőri sinek. Ma az a helyzet, hogy ha a Máv. reorganizációja bekövetkezik, — ami szerintem a közel jövőben elkerülhetetlenné válik, — ak-