Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-300
Az országgyűlés képviselőházának 300. ülése 1929 május 28-áni kedden. 201 épületeinek tatarozására és felszerelésének pótlására 100.000 pengő, a beruházásokra pedig összevissza 400.000 pengő van felvéve a költségvetésben. Nem akarom lebecsülni a földmivelésügyi tárca költségvetését, de a faj lovak beszerzésére lényegesen többet fordítanak, mint az ipari és kereskedelmi szakoktatásra. A felvett összeg túlzottan alacsony összeg, és ha méltóztatnak a takarékoskodást emlegetni, akkor mi tudunk egy pár helyet megjelölni a költségvetésében, ahol inkább lehetne takarékoskodni, mint az ipari és kereskedelmi oktatáson. . Amiről beszélni akarok és amit a miniszter úr figyelmébe akarok ajánlani, az a textiliparoktatás kérdése. Méltóztatnak tudni, 'hiszen a miniszter urat is ostromolták éppen elégszer, hogy a magyar textilgyárakban rendkívül sok külföldi munkás dolgozik, angol, német, csehszlovák, sőt Lengyel munkások is dolgoznak. Nekem természetesen, ezeknek a munkásoknak alkalmazása ellen ment lehet és nincs is kifogásom azért sem, mert hiszen rengeteg magyar munkás kénytelen például Franciaországban, Olaszországban ke 1 nyerét niegkerositi és minthogy a gazdasági reciprocitás alapján állunk, ha nem akarjuk, hogy a magyar munkást kikergessék Franciaországból, Olaszországból és Németországból, akkor rni sem kívánhatjuk, hogy innen kiűzzék azokat a munkásokat, akik véletlenül nem Magyarországon születtek, de akiktől a magyar munkások igenis a munka elvégzését tanulják. Ezeket a munkásokat nem lelhet pótolni rendőri vexaturával, azzal, hogy állandóan zaklatjuk akár a minisztert, akár más tényezőt, hogy tegyen ebben az irányban valiamit. Itt van előttem a keresztényszocialista szakszervezetek felirata, amelyben a gazdasági válságra hivatkozva, arra kérik a minisztert, hogy a külföldi származású munkásokat a textilgyárakból távolítsák el. Az ilyen rendszabály ellen, bár a munkásokat képviselem, én lennék az első, aki a leghatározottabban tiltakoznék, hogy külföldről származó textilgyári munkások innen eltávolíttassanak azon a címen, hogy munkahiány van a textilgyárakban és azok ágazataiban. Egyetlen mód arra, hogy ezeket a külföldi munkásokat pótoljuk, az a mód, amely senkire sem ártalmas és magának az ügyne'k is használ: minél több texptilipari szakmunkást kiképezni. Erre nézve van már örvendetes kezdet, Budapesten van egy textilipari szakiskola, amelyet a miniszter úr igen szerény összeggel, mondhatnám garasokkal akar kibővíteni, kötőés .szövőipari mestertanfolyamot akar oda elhelyezni. Nekem természetesen nincsen kifogásom a budapesti textilipariiskola r működése ellen, meggyőződtem, hogy működése helyes mederbeni van terelve, és igen eredményes munkát fejt ki, csak azt akarom mondani, hogy ez az egy iskola túlzottan kevés. Magyarország fejlődő textiliparához képest egy texilipari iskola feltétlenül kevés. Legyen szabad hazabeszélnem és a miniszter úr figyelmébe ajánlanom, hogy Győr város polgármestere felajánlott egy r szép egyemeletes gyárépületet és rendkívüli támogatást arra a célra, hogy Győrben, amely körül van véve textilgyárakkal, állítsanak fel textilipari szakiskolát. GyŐr város tehát egy épületet ajánlott fel, egy volt bőrdíszműgyár épületét, amelynek fekvése és berendezése alkalmas ilyen iskola felállítására. Indíttatva érzem tehát magamat arra, hogy a miniszter urat először is arra kérjem, hogy legalább a jövő évi költségvetésben méltóztassék pénzügyminiszter kollégájával verekedve lényegesen felemelni azt az összeget, amelyet ipari és kereskedelmi szakoktatás céljaira fordítanak, mert hiszen a magyar államnak nem válik nagy dicsőségére, ha egy külföldi ember fordításában olvassa a rideg számokat, amelyek mutatják, hogy a rendes kiadás 1,528.340 pengőt, a rendkívüli kiadás pedig összesen 500.000 pengőt tesz ki egy olyan országban, ahol az ipart akarjuk fejleszteni, ahol különösen a legfontosabb iparágak egyikét, a textilipart akarjuk előbbre vinni. Ilyen csekély anyagi eszközökkel ezt a nagy, ezt az igen fontos nemzeti célt bizony nem fogjuk tudni elérni. Kérnem kell tehát, hogy legalább a jövő évi költségvetésbe a mainál lényegesen nagyobb összeget méltóztassék felvenni az ipari és kereskedelmi szakoktatás céljaira. A másik dolog, amire a miniszter úr figyelmét fel akarom hívni, Győr város polgármesterének átirata, amelyben helyiséget, egy gyárat ajánlott fel többrendbeli egyéb kedvezmények kilátásba helyezésével és szerintem, maga az a körülmény, hogy a városban és környékén is több textilgyár van, igen alkalmas arra, hogy ezt a második textilipari iskolát Győrben állítsák fel. Végül még egy szempontot vagyok bátor a miniszter úr figyelmébe ajánlani, amelyet igen t. elődjének már szintén figyelmébe ajánlottam, de sikertelenül s most is azt hiszem, nem valami nagy sikerrel és ez az agyagipari szakiskolának felállítása. Kerámiai szakiskola Magyarországon nincsen, még a kezdetei sincsenek meg. Már pedig méltóztassanak elővenni a külkereskedelmi adatokat, méltóztatnak látni, hogy például Angliából, Cseh-Szlovákiából és Németországból mennyi kerámiai cikk jön be Magyarországba. Ezen a téren, sajnos, még a kezdet kezdetén sem vagyunk. Nem kívánom és senki sem kívánhatja azt, hogy máról-holnapra létesítsenek egy nagy kerámiai szakiskolát. De legalább abban az irányban, amint például a hódmezővásárhelyi csempeipar fejlődik, vagy legalább abban az irányban, amint Pécsett a Zsolnay-gyár fejlődik, kellene valamit kezdeni ezzel a fontos iparággal és legalább ebből a kezdetből kiindulva, később azután eredményes, nagy kerámiai szakiskolát lehetne létesíteni. Általában pedig arra kérem a miniszter urat, hogy legalább a jövő évi költségvetésben e szégyenletesen kevés összeg helyett nagyobb összeget szánjon a kereskedelmi és ipari szakoktatás céljaira. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Egészen röviden csak két igen fontos kérdésre vagyok bátor felhívni a miniszter úr figyelmét. Különösen azért igyekszem rövid lenni, mert nem akarok oka lenni annak, hogy a kereskedelemügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál az állami üzemek a folyó évben is, most már ismételten — hogy úgy fejezzem ki magam — kivonassanak a kritika alól, vagy megmeneküljenek a kritikáktól. Habár egyénileg az állami üzemek mostani vezetői iránt a legnagyobb elismeréssel és bizalommal vagyok, mégis úgy vélem, hogy az állami üzemek költségvetése is van olyn fontos, hogy a még rendelkezésünkre álló csekély negyedórákból eme állami üzemek költségvetésének kritikájára is időt kell hagynunk. Százezres tömegekről, a tanoncifjúság kérdéséről óhajtok néhány szót szólni. Ma a tényleges helyzet az, hogy a tanoncifjúság úgy a gyáripar, mint a kisipar műhelyeiben, avagy 30*
