Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-300

'Az országgyűlés képviselőházának 300: ülése 1929 május 28-án, kedden. 191 legyen szíves támogatni, főként a pénzügyminiszter úr és a belügyminiszter úr előtt. A kereskedelemügyi miniszter úr maga hozzájárult ahhoz, hogy ezek a vállalt kötelezettségek hosszabb időre elosztva teljesíttessenek a községek által és éopen ebben az irányban kérem további szíves támogatását Tudjuk, hogy egyik leg nehezebb igazgatási és pénzügyi probléma ma a községi háztartások kérdése. A községi háztartások olyan lehetetlen állapotban vannak, — azokat állandóan figyelemmel kísérem a magam körzetében — hogy ma elsőrendű kötelezettségeiknek és az élet minimális szükségleteinek sem tudnak a községek eleget tenni. Egy ilyen nagyobb teher átvállalása, amely terhet abban a boldog tudatban és reménységben vállaltak, hogy akkori költségvetési viszonyaik annak teljesítését megengedik, tekintettel a változott viszonyokra és különösen a mai lehetetlen községi háztartási viszonyokra, csak a legnagyobb nehézséggel jár számukra, Ezeket a problémákat voltam bátor felemlíteni, egyébként a címet a magam részéről elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Feliratkozva nincs senki ! Elnök: Kíván valaki szólni

1

? (Eri Márton szólásra jelentkezik.) Eri Márton képviselő urat illeti a szó. Éri Márton: T. Ház! Csak röviden akarom a t. Ház figyelmét igénybe venni. A költségvetés általános tárgyalása során nem szólaltam fel, és pedig azért nem, mert bizalommal lévén a kormány iránt, a költségvetést elfogadom még akkor is, amikor nyíltan és őszintén kijelentem, hogy a költségvetés nem jó, még pedig azért nem, mert mindazokra a szükségletekre, amelyeket az ország igényelhetne, nem tud fedezetet találni. Reálisnak ellenben, igenis reális a költségvetés, mert az egyensúlyt fenntartja. Két közbeszólás ütötte meg a fülemet. Az egyik Csák Károly igen t. barátom felszólalása kapcsán. Amikor ő a közúti adminisztrációval kapcsolatosan említette azokat a bizonyos nehézkes eljárásokat, amikor hivatkozott a közigazgatási, műtanrendőri bejárásokra, egyik képviselőtársam közbeszólás alakjában azt találta mondani: kijárás! Igen t. Ház! A múltban is, a jelenben is, a jövőben is voltak, vannak és lesznek kijárások r és lesz kijárás, míg a nap alatt ember fog élni. Vájjon nem kijárások-e ezek az itt elhangzott felszólalások is, amikor mindenki — magyarul szólva: hazabeszélve — előterjeszti az ő óhaját, mint elsőrangú szükségletet? Pedig, hogy melyik baj, melyik szükséglet elsőbbrangú, azt nagyon bajos volna itt megállapítani. En tehát ebben a tekintetben teljesen bízom a kormány igazságos, méltányos eljárásában; ő tudni fogja majd azt, hogy az itt felemlített szükségletek közül melyiket valósítsa meg legelőször. A másik közbeszólás pedig, amely engem felszólalásra késztet, az, hogy minket, dunántúliakat, különösen elkényeztettek, őszintén szólva, nem tudom megmagyarázni magamnak és nem tudom megérteni, miben kényeztettek el minket. Itt vagy például a mi vármegyénk, Tolna vármegye. Talán alig van olyan vidék, ahol olyan kevés kiépített műút volna, mint éppen ebben a gazdaságilag és kulturálisan is annyira fejlett vármegyében. Különös azonban a magyar ember mentalitása. Amíg jó dolga van, amíg jó sorsban él, nem igen gondol arra, hogy előbbre is kellene vinni a vármegyét vagy az országot, hogy közszükségleteket is kellene KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXI. kielégíteni. A jó módban elfeledkeznek mindenről. Az én eddigi tapasztalatom az, hogy amikor legszegényebb az ország s amikor a legnehezebb viszonyok között van, akkor létesítünk legtöbbet. Igazolják ezt a mai körülmények is* most, amikor nehéz helyzetben vagyunk, létesül a legtöbb intézmény. Amikor még vármegyém élén állottam, a községek mind jöttek hozzám: uram, építs nekünk utat. — Az volt a válaszom: hát édes barátaim, eddig ti nem gondoltatok útépítésre? Ha ti évenként csak néhány száz méternyi utat építettetek volna, a községek belterületén minden utcátok ki volna kövezve. Azt kérdezem tőletek mar most, hogy ebben a nehéz helyzetben az ország és a vármegye képes-e minden községét — bár belsőleg érzi, hogy szükség volna — műúttal ellátni? Ha ezt a három tényezőt: az államot, a vármegyét és a községet összevetjük is, egyesült erejük sem képes ma összehozni azt a temérdek milliót, amelyeknek igénybevételével ezeket a szükségleteket ki lehetne elégíteni. Ezért mondom, igen t. Képviselőház, hogy költségvetésünk nem jóimért jó csak akkor volna, ha az elhangzott kívánságok kielégítést találhatnának benne. Könnyű a kritika álláspontján állani, de bizony annak, aki felelősségteljes állásban van és akitől megkívánja a köz, hogy érdekében cselekedjék és eljárjon, felelőssége tudatában nagyon meg kell fontolnia, meg kell rágnia, mit lehet, mit szabad és mit nem szabad. En tehát ebben a tekintetben nem okolhatom a kormányt, mért igaz, hogy a múltban hibás volt a kormány is és hibás volt a törvényhatóság is, de hibásak voltak a községek is és hibásak voltunk mi valamennyien. Ezt tehát itt nem szabad most felhánytorgatni. (Meskó Zoltán: Tisztelet a kivételnek!) Tisztelet a kivételnek. Mielőtt ott hagytam állásomat, felvettem az úgynevezett font sterling-kölcsönt s ebből kiépíttettem átlós útjainkat. Ezzel lehetővé tettem azt, hogy a vármegye minden részé a központból autóval jó úton megközelíthessük. Mármost itt vannak a lemaradt községek; ezek általánosan panaszkodnak és folytonosan azt hangoztatják: miért fizetjük mi hát azt a nagy közmunka váltságot és egyáltalában az útadót, ha nekünk még sincs utunk? — Ezéri én feltétlenül helyeslem és csak elismeréssel adózhatom annak a gondolatnak, hogy terveztetik, illetőleg megvalósítás előtt is áll a községeknek átlós utakba való bekapcsolása. Itt megint egy másik nehéz probléma és kérdés előtt állunk: mivel fedjük tehát ezeket az utakat? Itt megütötte a fülemet, és azt hiszem, éppen a kereskedelemügyi miniszter úrnak tegnap elhangzott beszédében hallottam, hogy az úgynevezett vizes makadám utakkal fel kell hagyni, mert azok nem felelnek meg a követelményeknek. Igaz, hogy ezek nagyforgalmú utakon nem megfelelőek. — és ments Isten, hogy ezeken a nagyforgalmú utakon az 'úgynevezett átlós utakon megint ezekkel a régi, annak idején jól bevált, ma már azonban nem megfelelő vizes makadám utakkal kezdjünk operálni, — ellenben ezek az utak igenis jók lesznek a bekapcsolásra szolgáló utaknál, amelyek a községeket a főutakiba kapcsolják be, mert azokon a forgalom minimális. Ugyebár nagy probléma a fedőanyag, hogy milyen fedőanyagot használjunk. Az én gyakorlati tapasztalataim szerint, — nem vagyok szakértő, de a gyakorlati életben sok mindenfélét tapasztaltam, — nem tehetek róla, szerelmes vagyok a kis kőkockákba. Igen ám, 29