Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-299
168 Az országgyűlés képviselőházának nem használható közlekedésre, mert a Tiszán át nincsen híd. Kompon járnak át, mint őseink hajdan — és még jó, hogy nem tutajon. Noha a t. miniszter úr Ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy felveszi az évi beruházási programmjába ennek a hídnak építését, nem látom a szükséges összeget sehol a költségvetésben. Mindössze csak előmunkálatokra van felvéve párezer pengő. Ezek az előmunkálatok azt jelenthetik, hogy kimegy oda a mérnök, azután leveri a jelzőcölöpöket, vagy pedig az Einstein-féle fénytörési elmélet szerint nézegeti esténként, hogy a lemenő nap sugarai miként fürdenek a szőke Tisza hullámaiban. Ez a híd pedig nemcsak vásárhelyi érdek. Megígérte a kereskedelemügyi miniszter úr még tavaly interpelációmra adott válaszában, hogy most e hidat építeni fogják, az építést megkezdik. Nem kezdették meg. Nem szégyen az,, hogy transversális műúton, a Tiszán át nincsen híd, hanem kompon kell közlekedni? Hídra nincsen pénz. Mindössze hatszázezer pengő van több már megkezdett híd továbbépítésére felvéve a költségvetésben, 1,300.000 pengővel kevesebb, mint tavaly. Itt takarékoskodik a t. pénzügyminiszter úr! Hát így akarja a mezőgazdasági többtermelést, a magyar gazdaközönség érdekeit előmozdítani? Kérdezem azt is, t. kereskedelemügyi miniszter úr, hogy mi van a villannyal? Meg méltóztatott tavaly Ígérni itt a képviselőházban, hogy még az elmúlt őszre hozni fogja az energiatörvényt. Nem hozta. Megígérte, hogy a döntőbizottságok működését meg fogja szüntetni az energiatörvénnyel. Nem csinálta meg. Most újabb Ígéretet tett, azonban méltózassék tudomásul venni, hogy van még város ebben az országban, például Hódmezővásárhely, ahol jelenleg is hektowattonként 9r8 fillért, lehetetlen nagy árat fizetünk a villanyért, mert nem tudtuk máskép elintézni a tröszttel, amely eddig a villanytelep tulajdonosa volt. Méltóztatott kijelenteni, hogy az új villamossági törvénnyel a koncesszió joga a községek kezéből kijön és az állam fog koncessziót adni és új, egységesen ellátott energiagazdasági körzeteket fog létesíteni és tanácsadószerv is lesz. Szóval lesz centrálévillanyvilágítás, de már most intézem nyíltan a t. kereskedelemügyi miniszter úrhoz a kérdést: nyilatkozzék, hogy lényegesen olcsóbb lesz-e a villanyvilágítás országos viszonylatban, mint jelenleg? Elvárjuk a t. miniszter úrtól, hogy meg fogja védeni a fogyasztók, a nagyközönség érdekét, mert a villanyvilágítás manapság már nem luxus, hanem közfogyasztási cikket képez. Es ezeknél a városoknál és községeknél,' ahol villany telepek vannak, amelyek jelenleg még bizonyos társaságok tulajdonát képezik, de bizonyos idő múlva az illető városoknak tulajdonába fognak átmenni, az állam az ideterjesztendő törvényjavaslattal védeni fogja-e a kommunitások érdekeit a yillanytárs as ággal szemben, akár trösztnek, akár Salgónak, akár Máknak vagy én nem tudom miféle nagy tőkealakulatnak hívják az illetőt. Hiszen máris híresztelik, i Képviselőház, hogy nekik lesz jó az új törvény. A városok és községek úgy fognak majd táncolni, ahogyan ők dudálnak és úgy lesznek majd kénytelenek odaadni, átengedni a jelenlegi villanytelepeket a centrale számára, amint ők akarják, ez pedig a megfelelő kártalanítási összeggel nem fog arányban állani. Az következhetik be, hogy a nagy hal újból elnyeli a kisebb halakat. T. kereskedelmi miniszter úr, ez ellen eleve tiltakozunk és az én személyes tiltakozásomnak 299. ülése 1929 május 27-én, hétfőn. is az az alapja, mert a t. miniszter úr azt, amit tavaly nyáron itt sürgős interpellációmra adott válaszában igért, nem teljesítette, hogy ősszel hozni fogja az energia-törvényt és ma is a horribilis 9'8 fillér hektó watt áramdíj ellen a döntőbizottsághoz, ehhez a háborús alakulathoz lennénk kénytelenek menni igazságunk érvényesítésére, nem pedig a királyi bírósághoz, amely független és szabad és amelyben egyesegyedül bízhatnánk. Ezekután nem mondok mást, mint azt, hogy a nagyközönség városomban és az egész országban — és azt hiszem, ezt pártkülönbség nélkül mondhatjuk — tűr és tűr azért, mert úgy látja, hogy a mai nehéz viszontagságos helyzetből más kibontakozás nincs, mint a napról-napra való türelem folytatása. Azonban ez sem végnélküli t. Képviselőház! A nagyközönség a tiszta kéznek, a takarékosságnak politikáját kívánja az egész vonalon. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Ez helyes!) De ha azt látja, hogy egyesek vagy társaságok csak úgy habzsolják a jólétet, míg mások, akik a túlsó parton vannak, ijesztő, és emésztő nafv nyomorban vergődnek és sinylődnek, amikor azt látja a nagyközönség, hogy az egyik oldalon szabadon lehet milliárdokra menő jövedelmet összegyűjteni, és sokszor összeharácsolni, máshol pedig nincs meg a mindennapra való és a t. pénzügyminiszter úrnak egy szigorú rendelete folytán, — a minan interpelláltam e miatt a Házban — at. népjóléti miniszter úr a menhelyi gondozásban levő gyermekeknek édesanyjuknál való segélyezésétől megfosztotta őket. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék beszédét befejezni. Kun Béla: ...akkor, amikor ez igy van, ne méltóztassék csodálkozni azon, hogyha lázadozik a lélek és a nagyközönség méltatlankodik és jogosan elkeseredik. A minap említette Rassay Károly t. képviselőtársam, hogy itt bizonyos repülőgépeknek a vásárlására háromszor kiadták a szükséges összegeket, többszázezer pengőt, hogy volt koncesszió, szubvenció, provízió, az ellenőrzés hiánya miatt tékozlás történt. Mennyi sápadt arcú magyar gyermeket lehetett volna ezekből az Összegekből felruházni, és nagyobb darab kenyérhez juttatni! T. Képviselőház! Be kell fejeznem beszédemet. Ügy gondolom, hogy a t. kereskedelmi miniszter úr nemcsak egy szaktárcát képvisel, nemcsak nagy számadási műveleteket végez, hanem az a hivatása is van, hogyha másképpen nem megy, bele verje azok fejébe, akik; nagytőkével rendelkeznek, akik nagy közgazdasági érdekeltségeket alkotnak ebben az országban, hogy ne a fékevesztett vagyonszerzés legyen a céljuk, hanem altruizmus, humanizmus, a sehek gyógyítása: is és azokat a kiáltó nagy aránytalanságokat, amelyek ember és ember között vaggoni viszonylatban vannak, igyekezzenek (megszüntetni ... Elnök: Méltóztassék Befejezni beszédét. Kun Béla:,... amelyek akár tröszt, akár kartellek, akár pedig nagybankok révén a ma/gyar közgazfdlasiági életben < keletkeznek. Élni és élnihagyni! — ez legyen a jövő Programm nemes elvének megvalósítása. Mivel a t. kormány ennek eszközlésére eddig nagyon keveset cselekedett és az előttem levő törvényjavaslat sem nyújt erre nézve biztatást, azt nem fogadom el. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Usetty Béla! Usetty Béla: T. Képviselőház! Teljes mértékben osztom az előttem felszólaló Kun Béla