Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-299
166 Az országgyűlés képviselőházának 299. ülése 1929 május 27-én, hétfőn. érdekeket istápolnia 1 ? Hiszen a kereskedők megvédik saját érdekűiket a kereskedelmi kamarákon belül. Meg- fogják védeni a jövőben is. Védjék meg* az iparosok is a maguk érdekeit az alakítandó kézműveskamarának keretén belül. Ez nemcsak joguk, hanem kötelességük is. Ha mindent belekapcsolunk abba a nagy gondolatba, hogy a rossz sorsban tengődő kisiparosságról tényleg, gondoskodnunk kell, hogy annak jobb jövőjét tényleg megalapítsuk, akkor nem értem a habozást, nem értem az ide-oda való ingadozást at. kereskedelemügyi miniszter úr és a kormányzat részéről. Miért nem áll nyílegyenesen az xíton és miért nem mondja azt: van kereskedelmi kamara és legyen kézműveskamara; ti, kereskedők intézzétek ott saját ügyeiteket, ti, kézművesiparosok pedig a megalkotandó kézműveskamarában cselekedjétek azt a törvényes keretek és Ihatárok között, ami nektek legjobban szükségetek, ami nektek legjobban javatokra válik. (Ügy van! a baloldalon.) T, Képviselőház! Ezek u|tá)n méltóztassanak megengedni, ha pár szóval rátérek a délelőtt elhangzott felszólalásokra', amelyek az Államvasutakkal és a postával voltak kapcsolatban. Örvendek, hogy a t. kereskedelemügyi miniszter úr háta mögött itt látom az Államvasutaknak és postának igazgatóságát és vezérkarát. Tudom, hogy mind a két intézet kitűnően, mintaszerűen funkcionál. Az Államvasutaknál a rend, a tisztaság, a fegyelem európai színvolalon áll, szintúgy a postánál is. Tartozom azonban kijelenteni azt, hogy az elért szép jövedelem ellenére — és itt a t. pénzügyminiszter úrhoz is fordulok — nincsenek úgy dotálva a tisztviselők, az altisztek, — hozzáteszem azt, hogy a nagyobb hivatali állásban lévők sem, de főleg a kisebbek — amint az a mostani nehéz megélhetési körülmények között szükséges volna. Ha csak össze lehet egyeztetni azzal az államháztartási elvvel, hogy az egyensúly minden körülmények között megmaradjon, méltóztassék a magyar közlekedésügynek szolgálásáért és a magyar nemzeti célokért éjt-napot eggyé tevő szolgálatot teljesítő vasutasok és postások érdekében megtenni a jövőben a t. pénzügyminiszter úrnak azt, ami az egész kormánynak és a nemzetnek becsületbeli kötelessége, hogy az elvégzett kitűnő munkáért adjon lehetőleg olyan javadalmazást, ami a nehéz megélhetési körülmények között, a viszonyoknak megfelel. (Ügy van! Ügy van! belfelől.) Továbbmegyek. Felemelő ünnep volt a tegnapi, amikor a névtelen hősök emlékműve előtt fogadalmat tett az egész nemzet, hogy vérrel szentelt példájukhoz híven munkálni fogja mindenki az adott viszonyok között tehetségének megfelelően a jobb magyar jövendő előmozdítását. De nem elég a lelkesedés. A reális élet itt van a maga iszonyúságával, kérlelhetetlen számadataival. Gondoskodni kell a gazdasági létalap védelméről és az azt biztosító bástyáknak fennmaradhatásáról, amelyek nélkül az ország jobb jövője nem építhető ki: a mezőgazdaságról, az iparról, és a kereskedelemről. A mezőgazdaság sorsa nem tartozik ennek a tárcának keretébe. Mindannyian tudjuk, hogy veszendőben van a nehéz körülmények között, a búzaárak katasztrofálisan zuhannak. Erről majd máskor fogunk beszélni, de itt van az ipar és a kereskedelem. A legfőbb őre lenne ezen érdekek gondozásának maga a t. kereskedelemügyi minisztérium; én azonban úgy látom, hogy igen nagy bajban van a t. miniszter úr, ő maga sem tudja sokszor, hogy mit csináljon. Elméletileg kitűnően képzett ember és nagyon jó ember, kitűnő mérnök, ezt mindenki tudja, de méltóztassék megengedni, hogy azt mondjam: nem lheet kicirkalmazni mérőeszközökkel a mezőt, ahol neki működni kellene. Ott nagy gyakorlat, nagy prakszis és tág látókör kell. A t. miniszter úr pedig, — nemcsak az én megállapításom ez, hanem nagyon sokaké, akikkel érintkeztem az elmúlt években és jelenleg is — nem követ határozott irányt, a különböző közgazdasági érdekeltségek között inog, hol erre, hol arra. Mindenki becsüli őt, nem tudja azonban erélyesen keresztülvinni a saját akaratát, hogy mint kereskedelemügyi miniszter az egész magyar közgazdasági életnek hasznára, gyorsan, — mert az idő telik, és már a tizenkettedik óra itt van — úgy cselekedjék, amint szükséges volna. Bővebben is magyarázhatom ezt. Kellene, hogy a t. kereskedelemügyi miniszter úr elsősorban a tömegek érdekeinek védelmezője legyen s például az Államvasutaknál ne merülhessen fel annak a gondolata sem, hogy a személyjegytarifát emelni fogják és az áruszállításnál is nem emelésről kell, gondoskodni, hanem a tarifa leszállításáról, azért, hogy úgy a Budapestre, mint a külföldre menő mezőgazdasági termeivényeink versenyképesek maradjanak. Utak, hidak építéséről kellene gondoskodnia, úgy a t. miniszter úrnak a gyakorlatban, amint ígéri. A kisipar védelmét eszközölni kellene intézményesebben. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: És ugyan miből? — Farkas István: Célszerű gazdasági politikával!) Engedelmet kérek, a kisiparnak lehetett volna olcsó hitelt nyújtani az adófeleslegekből és azokból az összegekből is, amelyeket a t. kormány tag-jai reprezentációs kiadásokra fordítottak, akár az új díszterem építésére, akár az országházi terem átalakítására, akár másra. Nem lehet ebben az országban gazdasági erősödés, nem lehet biztos polgári rend és nem lehet jobb magyar jövő, ha a mezőgazdaságot, az ipart és kereskedelmet és ezzel karöltve a munkásságot megfelelő megélhetési életviszonyok közé nem hozzák. Engedelmet kérek, elsősorban arra kell pénznek lenni, hogy a többtermelés a mezőgazdaságban érvénye sülhessen; arra kell pénznek lenni, hogy az ipart csakugyan pártolhassák, ne csak banketteken szónokoLhassak az ipar védelméről, és arra kellene pénznek lenni, hogy a kereskedelmet úgy belföldi ,mint tranzito, külföldi viszonylatban hivatása teljesítésében istápoljak és segítőkezet nyújtsanak neki. E helyett, ha nem is védőbeszédet tartott a t. kereskedelemügyi miniszter úr, de legyezgetést tanúsított a minap a kartellekben is díszelgő nagytőke mellett. Ez visszás tünet. Hát hol van a kisembereknek, a fogyasztóknak védelme? Hiszen Nagyatádi Szabó, István programmja volt, hogy nemcsak a kisgazdákért, hanem a kisemberek nagy komplexumáért, a kisiparosokért, kiskereskedőkért, munkásokért is kell élni, hatni, dolgozni ós cselekedni! A szén, a vas és a cement árának a mostani viszonyokkal, előálítási költségekkel össze nem férhető áremelkedéséről ne is vitázzunk. Az is tagadhatatlan, hogy egyes kartellek 100 százalékos haszonnal is dolgoznak. Én tudom, hogy a nagyiparnak boldogulnia kell, mert hiszen a tőkének meg kell találnia a maga számításait ós munkáskezeket is foglalkoztat, azonban uzsorázni a fogyasztókat: ez merénylet nemcsak ő ellenük, hanem az állam gazdasági rendje ellen is, mert az ilyen művelet a szociális szempontokat agyonbunkózza a kapitalizmus kilengésének, dühöngésének nyújt teret - ós t. szociáldemokrata képviselőtársaim
