Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-299

Àz országgyűlés képviselőházának hogy milyen címet adnak ennek az új szervezetnek. Tény azonban az, hogy a kisiparostársadalom presztizskérdést lát ebben, úgy véli,,hogy megbecsülését jelentené a kamara cím megadása és a megbecsülés hiányát, a kamara cím megtagadása. Amikor ez így van, legyen szabad megemlítenem, hogy a múltban a kormány e tekintetben állást foglalt. Amikor a háború után sorban létesültek a kereskedelmi egyesületek az egyes külföldi államok és Magyarország között szükséges kapcsolatok ápolására, akkor a Kereskedelmi és Iparkamara és a Baross Szövetség kiküldöttje aggodalmának adott kifejezést, mert minden ilyen egyesület a kamarai címet akarta felvenni. Elnök: IJjból kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Kossalka János: Azt mondották, hogy ez azt a látszatot kelti, mintha az ilyen egyesület törvényes hatáskörben járna el. A kormány megadta az összes egyesületeknek a kamara címet, pedig ezek az egyesületek alapszabályok szerint járnak el. Ha az alapszabály szerint dolgozó egyesületeknek jár a kamarai cím, tisztelettel kérdezem, miért ne lehetne felruházni kamarai címmel ezt a testületet, amely törvényes hatáskörben jár el? Tisztelettel ezt az álláspontot foglalom el és kérem a kormányt, méltóztassék ennek a testületnek a kamarai címet megadni. (Helyeslés bal felől.) Elnök: Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Kun Béla! Kun Béla: T. Ház! Végtelenül sajnálom, hogy a szerencsétlen házszabályok miatt csak rövid idő áll t rendelkezésemre, hogy az ipar kérdésének egész komplexumával foglalkozbassam, de azt is kénytelen vagyok konstatálni, hogy mindössze tizenhatan vagyunk itt miniszter urainkkal együttesen, (Viezián István: Ellenzéki egy sincsen!) Arról én nem tehetek, de úgy gondolom, hogy a tanáeskozóképesség és a határozóképesség fenntartása mégis a t. túloldalnak a kötelességei úgy gondolom, hogy bár kevesen vagyunk, de itt dobog mégis az egész nemzet szíve. Amit tehát bátor leszek elmondani, az remélem, hogy politikai pártállást nem tekintve, ha abszolút igazságoknak hangoztatását fogom megcselekedhetni, visszhangra fog találni. Engedelmet kérek, ha részletesen nem foglalkozhatom beszédem elöljárójában előttem szólott Kossalka t. képviselőtársam fejtegetéseivel, mert később rá fogok térni bővebben a kisipari kérdésre, — amennyiben az idő engedi, — méltóztassanak megengedni azonban, hogy egy pár megjegyzést már most megtehessek. Tény az, hogy a kézműves kamara hiányzik. Az iparosságnak önálló szervezkedését a t. kormánynak kötelessége előmozdítani, nemcsak azért, mert régi ígérete is erre kötelezi, hanem azért, hogy a kisiparosság jobb helyzetbe juthasson és kikerülhessen a mai szerencsétlen életviszonyok között attól az útvesztőből, amelyben benne sínylődik. Ezt csakis úgy lehet elérni, ha a kormánynak és az államhatalomnak a legközelebbi időben sürgősen eszközlendő anyagi támogatásán kívül a kisiparosság törvényes keretek között megkapja önrendelkezési jogát, hogy sorsáról önmaga gondoskodhassak. Ne méltóztassék attól félni, hogyha a kisiparosság külön válik a kézműveskamara szervezetben a kereskedelmi kamaráknak jelenleg fennálló szervezetétől, ebből valami nagy veszedelem származik. A világért sem, ez tisztán zsebnek s a kamarai illetékek hovafizetésének a kérdése. En tisztelettel vagyok minden kereskedői érdek iránt, tudom, hogy a kereskedelmi »S. ülése 1929 május 27-én, hétfőn. Î65 kamarákban eddig a kereskedelem és ipar érdekei gondoztattak; az ipar érdekei nem anynyira, mint a kereskedelem érdekei. Tudom azt, hogy egy ország gazdasági fejlődésének és előhaladásának alapvető pilléreit képezi az,, ha a mezőgazdaságról, iparról és a kereskedelemről nehéz körülmények között, az államhatalom segítségével a társadalmi erők szervezettségével úgy gondoskodunk, amint az kötelességünk En a világért sem akarom egyik foglalkozási ágat sem szembeállítani a másikkal, de mégis kénytelen vagyok kinyilvánítani azt, hogy nem értem a t. kereskedelemügyi miniszter úr ingadozását a kereskedelmi és ipari érdekek kultiválása körül és közben. Lehet a t. kereskedelemügyi miniszter úr a kereskedelemnek nagy pártfogója, lehet az iparnak is nagy pártfogója. A kereskedelmi érdekeltségek intézzék ügyeiket a kereskedelmi kamarákban ezentúl is, az ipaj rosságnak pedig adjon a t. miniszter úr önálló szervezetet a kézműves kamarákban. Ezt mondhatom gyakorlati tapasztalatok alapján is, hiszen a vidék egyik legnagyobb ipartestületének, a hódmezővásárhelyinek, amely negyvenéves jubileumát a minap ünnepelte, és amely 1800 tagot számlál, elnöké vagyok. Nem értem, hogy miért kell ezek után a t. kereskedelemügyi miniszter úrnak apodictice, expressis verbis kinyilvánítania, hogy nem engedi a jelenlegi kereskedelmi és iparkamarák szervezetét megbolygatni. Hát miért? Hiszen, ha kézműves kamara lesz, akkor legyen tényleg önálló. Miért kell az alakítandó kézműves kamarát a kereskedelmi és iparkamarák gyámsága alatt hagyni? Azért, — amit én egyénileg nem irigylek, de mégis kénytelen vagyok kinyilvánítani — hogy a kereskedelmi és iparkamaráknál & főtitkároknak jelenlegi, a miniszteri fizetéssel egy vonalon lévő nagy fizetése megmaradjon? Hiszen méltóztatik azt tudni — és itt a t. előttem szóló képviselőtársam bizonyos tévedésben van, — hogy az ipari életnek funkcionálása, az ipari élet terén felmerülő ügyeknek intézése nem a kereskedelmi és iparkamarákban, hanem az ipartestületekben történik. Az ipartestület intézi vidéken, ahol tényleg olyan vezetés alatt áll, amely hivatásának magaslatára igyekszik emelkedni és a közérdeket tartja mindenekelőtt szem előtt, a tanoncügyet, a segédügyet, a mesterlevelek kiadását, a tanoncoktatást, mindent, de mindent. Ha az ipartestületek összeségére és szövetségére akarja felépíteni a t. kormány az eljövendő kézműVeskamarát, miért kell a kereskedelmi kamarákhoz továbbra is odaláncolni, odakötni erőszakkal ezeket a megalakítandó kéz-. műveskamarai testületeket és az Országos Kézműves Kamarát csak azért, hogy önállóan ne intézkedhessenek, a maguk lábán ne járhassanak? Miért? Ha a t. kereskedelemügyi miniszter úr, amikor itt a kartelleket és a kartellek révén szervezkedő nagytőkét, ha nemis védelmezte, de bizonyos ömlengő szavakkal körülsímogatta, s ezálte.1 kereskedelemellenes tenldiencát mutatott legalább látszólag, amint Sándor Pál t. képviselőtársam reámutatott akkor kérdezem a t. kereskedelemügyi miniszter úrtól, hogy amikor a kisiparosság védelmezéséről, a (kisiparosság exisztenciájáimk biztosításáról van szó, hogy ez a kisiparostársadalom a jövőben, mint a polgári társadalom erős pillére helyt állhasson a bekövetkezhető viharokban és amikor ennek eszközlésére a legalkalmasabb móldnaik és eszköznek bizonyulna a kézműveskamara felállítása, miért kell neki akkor meg túlontúl a keresik edeimi