Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-299

164 Az országgyűlés képviselőházának amelynek egész energiáját vagy annak nagy ré­szét az adminisztráció fogja igénybevenni és a tulajdonképpeni országos dolgok tárgyalására kevés munkaerő és még kevesebb, költségfede­zet fog maradni. Megítélésem szerint tehát az adminisztráció egyszerűsége és közvetlensége szempontjából sem felel meg az új szervezet a hozzáfűzhető követelményeknek. ' Miután kritikát adtam, meg is mondom, hogy milyen módon képzelem én ezeknek a hát­rányoknak kikapcsolását, hogyan gondolom én az új szervezet felépítését.^ Az új szervezetet mindenesetre a megreformált új ipartestületekre kell ráépíteni. Ez nem vitás, ebben az egész iparostársadalom egyetért. A végből azonban, hogy az új szervezet és a kamara közt egészsé­ges kooperáció lehetséges legyen, feltétlenül szükséges minden kamara területén az odatar­tozó ipartestületek számára egy helyi központ létesítése és ez a kisközpont legyen az, amely az ipartestületekkel közvetlenül érintkezik, minden gazdasági, kulturális, jóléti kérdést el­intéz, a saját ipartestületeivel közvetlenül érintkezik, azoknak kiküldöttje útján, ő foglal állást minden egyes kérdésben, ő tartja fenn az érintkezést a kamarákkal, egyszóval mindazt a munkát, amelyet a törvényjavaslat a buda­pesti Országos Központnak szán, az ipartestü­letekkel való érintkezés kapcsán, ez a helyi köz­pont látja el. Ahány kereskedelmi- és iparka­mara, annyi ilyen helyi központ. Ennek a helyi központnak költségeit az illető ipartestületi csoport fedezné, amely tehát köz­vetlenül érdekelve volna abban, hogy ez az ő saját központja követlenül jól és olcsón dolgoz­zék. Az a körülmény, hogy minden kereskedelmi kamarának székhelyén számos igen jelentős ipartestület székhelye is van, rendkívül meg­könnyíti ezeknek a kis központoknak felállítá­sát, mind a személyzeti kérdés tekinteteben mind pedig a helyiség kérdése tekintetében. Ami az országos kérdéseket illeti, tulajdon­képpen csak ezeket kellene a budapesti központ számára fenntartani. Ügy gondolom, hogy egy­egy helyi központból mondjuk három-három képviselő foglalna helyet a teljes paritás alap ján a budapesti központban és ennek a buda­pesti központnak nem volna más feladata, mini az országos kérdésekkel foglalkozni, az egyes kamaránként kialakuló állásfoglalásokat lehető­leg egységesíteni, mindent megtenni, ami szük­séges, hogy az iparostársadalom egyeségesen jelentkezzék. Ha azonban olyen egyeséges állás­foglalás nem lehetséges valamilyen kérdésben, mint ahogyan a kamarákban sem fordul elő min­dig egyeséges állásfoglalás, természetesen a köz­pontnak nem szabad majorizálnia, hanem a köz­pontnak minden egyes helyi központ álláspont­ját külön kifejezésre kell juttatnia a végből, hogy a kormánynak éppúgy, mint a kereskedelmi és iparkamarák kérdései terén, módjában álljon az iparosság állásfoglalását kamaránként átte­kinteni. A helyi központok létesítése azzal a rendkívül nagy előnnyel jár, hogy lehetővé teszi minden kamara székhelyén a kisiparosság legjavának kiemelkedését és a vezetésben való érvényesülését, másfelől pedig biztosítja azt, hogy a budapesti központba az egyes kamarák területén lakó iparosok legkiválóbbjai jutnak be és képviselik ot a helyi központokat, még pe­dig a teljes paritás alapján. (Zaj a középen.) Elnök: Csendet kérek! Kossalka János: Ez a budapesti központ el­nökét és alelnökeit természetesen maga vá­lasztja. Az új szervezetet illetőleg rendkívül fontos­ságú körülmény, amelyre külön fel kell hívnom 299. ülése 1929 május 27-én, hétfőn. a miniszter úr figyelmét, az illetékek kérdése. A kereskedelmi és iparkamarák az illetékek te­kintetében ma a rend a következő: megállapít­ják, hogy az egyes iparosok keresetiadójuk után minő kulcs szerint fizetik a maguk kama­rai illetékét, a kamarai illetékeket azután az egyes iparosoktól keresetiadójukkal együtt, közadók módjára szedik be és bocsátják az illető kamara rendelkezésére. Ha nem akarunk megint ugrást a bizonytalanba, akokr ezt a rendet kell alapul vennünk az új szervezet tekintetében is: ott is valami kulcsot kell megszabni, azt is köz­adók módjára kell behajtani és teljes egészében a helyi központnak beszolgáltatni. A budapesti központ részesedése a hel TT i központok illetékei­nek bizonyos százalékából állna, az tehát külön intézkedést nem igényelne. Amidőn azonban ezzel a kérdéssel foglalko­zom, kénytelen vagyok még az igen t. Ház szí­ves figyelmét felhívni a következőkre. Bármi­lyen módon állapítsák is meg az új illetékeket, az kétségtelen, hogy az az iparos a jövőben nem­csak az ipartestületnek és nemcsak az ipari és kereskedelmi kamarának, hanem még egy har­madik helynek, az új szervezetnek is fog adózni és azt, hogy ő adózik, bizony meg fogja érezni, annak tudatára fog jutni és ennek tudata előbb-utóbb kétségtelenül igen kellemetlen elé­gedetlenségben fog megnyilatkozni. Mármost te­kintettel arra, hogy a jövőben a kisiparosság érdekeit nemcsupán a kereskedelmi és iparka­marák fogják gondozni, hanem ez az új szer­vezet is — míg eddig a kereskedelmi és iparka­mara volt az egyedüli gondozó, most ketten lesznek ezzel megbízva — ebből logikailag követ­keznék, hogy bizonyos méltányosság volna ab­ban, ha a kereskedelmi és iparkamarákhoz be­szolgáltatott abból az illetékösszegből, amelyet a kisiparosok szolgáltattak be, egy bizonyos rész az új központ javára jutna. (Kun Béla: Ügy van! Ne legyen külön megterhelés.) Ha ezt a gondolatot alapul elfogadjuk, akkor végtele­nül egyszerűen lehetne az illetékbeszedés kér­dését elintézni. (Herrmann Miksa kereskedelem­ügyi miniszter: Nem lesz elég!) A kisiparosok kamarai illetékkulcsát feltétlenül fel kellene emelni. Ehhez szó nem fér; vállalják is. Ezt az illetéket azonban szedjék be úgy, mint eddig, szállítsák be a kereskedelmi és iparkamarának és az azután legyen köteles annak egy meghatá­rozandó részét a helyi központnak átengedni. Azt, hogy az az összeg, amelyet most is beszed­nek adó módjára, kissé emelkedni fog, észre sem veszi az iparos. Nincs új eljárásnak alá­vetve, beszedik az illetékeket úgy, mint eddig a kamarai illetékeket, s csak a kamara adná egyrészt a helyi központ számára, amely viszont egy bizonyos százalékát a budapesti központ számára szállítana be. Megalakulhat tehát a szervezet akként, hogy az iparos észre sem veszi, hogy újabb illetékkel van megterhelve, ami szerintem rendkívül fontos, mert minden oly eljárás, amely az illetékek beszedését akár a helyi központokra, akár a budapesti központra bízná, már magában hordja a legmesszebbnenő elégedetlenség csiráját. Végül még egy meg­jegyzést legyen szabad megtennem a cím kér­dését illetőleg. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Kossalka János: Rögtön befejezem. Méltóz­tatnak tudni, hogy egyesek a kézműves kamara címet, mások pedig a kézmüvjestestület címet kívánják. Én abban a véleményben vagyok, hogy ennek az új szervezetnek a hatásköre a lényeg és nem a címe. Teljesen közömbös tehát,

Next

/
Thumbnails
Contents