Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-299

158 Az országgyűlés képviselőházának dés azután, vájjon ezen az áron a termelésben és az exportban tud-e valamit elérni? Leginkább foglalkoztatja a sajtót a GanzDanubius koncentrációs metódusa, amely tudvalevőleg három vagy négy üzemet fuzionáltatott és megcsinálta a koncentrációt, amelynek következményeképpen bizonyos panaszok hangzottak el. Ha a panasz például az, hogy az ilyen formában koncentrált üzemek kevesebb munkást foglalkoztatnak, akkor azt mondom, hiba van, ha kisebb a termelése, akkor hiba van, ha nem nőtt a versenyképessége, akkor hiba van, ha nem tudott ezen a réven a külföldön nagyobb területet elfoglalni, akkor hiba van. (Malasits Géza: Nahát hiba van! — Farkas István: Az egész vonalon hiba van!) Nézzük meg a tényeket, hogyan néz ki a dolog. A foglalkoztatott munkások számát illetőleg itt van előttem egy kimutatás, amely azt igazolja, hogy a koncentráció megtörténte óta, a munkáslétszám — különösen ami a szakmunkásokat illeti — fokozatosan emelkedik, úgyhogy ma nagyobb, mint a koncentrációt megelőzött három év átlagában volt. Mert ha az 1918-as év létszámát vesszük száznak, .tehát alapniak, akkor azt kell látnunk, hogy fokozatosan közeledünk ahhoz a számhoz, amely lecsökkent volt, 1925-ben 77-re, — tehát 23% hiányzik — 1927 óta, a koncentráció óta felemelkedett 91-re, majd 92-re, 1928 júliusában 94-re, októberében 94-re, 1929 januárjában pedig 96-ra. Ha pedig a számokat akarom citálni, akkor azt kell mondanom, hogy a Budapestem és környékén dolgozó munkásság létszáma 1927-ben 37.000 volt, azután átmenetileg lecsökkent 36.600-ra, — ez egészen természetes következménye a koncentrációnak, az első esztendőben valami csökkenés feltétlenül következik — a következő évben azonban már emelkedni kezd, s a munkások száma 36.700, 1928-ban 37.600, 1928 októberében már 38.420 és 1929-ben 39.129. Az emelkedés tehát évről-évre megvan és a munkáslétszám már meghaladta a koncentrációt megelőző idők átlagát. A munkáslétszám csökkenése e szerint nem következett be. Ami a munkabéreket illeti, nézzük, vájjon csökkentek-e? Erre szintén vannak teljesen hivatalos adatok, amelyeknek ismeretében azt kell mondanom, hogyha 1914 első felében a munkabért 100%-nak vesszük, akkor 1927-ben, tehát a koncentráció idejében a munkabér az előbbinek 96'2%-át tette, ugyanennek az évnek áprilisában 98*3% volt, 1927 júliusában már elérte a 100%-ot, szeptemberében pedig a 104%-ot, s azóta, 104,104, 106,109, 109%-ra emelkedett a szakmunkásoknál, a betanított napszámosoknál pedig 106%-ra, a napszámosoknál 114, az indexszám, a munkásnőknél 115, az ifjúmunkásoknál 137, a tanoncoknál pedig 107. Ez a felelet a második kérdésre is: vájjon a munkabérek csökkentek-e, vagy sem. Most még csak egészen röviden a harmadik kérdésre válaszolok: módjában volt a Ganzgyárnak külföldi rendelésekből az azelőttinek kétszeresét megkapni, a munkásságot tehát kétszeresen foglalkoztatta és kivitelével versenyre tudott kelni a régebben koncentrált és nagyobb ipari államokkal. (Malasits Géza: Mi történt az öreg munkásokkal? Mi történt azokkal a munkásokkal, akiket kidobtak, s akik 15—20 évig dolgoztak az üzemben?) Ezeket lassankint újra felszívta az ipar, mert ma többet foglalkoztat, mint azelőtt. Az azonban bizonyos, hogy minden átmenet jár bizonyos csökkenéssel, ezt a csökkenést azonban helyre kell tudni állítani. Miután sajnos nincs mód polémiára, mert időm lejárt, mindezek alapján mondhatom, hogy az államnak igenis kötelessége és joga kartelitörvényt létesíteni, nem azért, hogy a ke299. ülése 1929 május 27-én, hétfőn. gyelemdöfést adja meg az iparnak, hanem azért, mert a kartellnek lehetnek kinövései. Sajnos nincs már időm bővebben beszélni arról, — pedig nagyon érdekes adatok vannak kezem ben — hogy van egy kartell, amely Magyarországot is érdekli, s amely kimondotta azt, hogy amennyiben a magyarországi acélgyárak kontinensüket nem használják ki, minden nem termelt tonna után két dollár prémiumot kapnak. Ez tehát a nemdolgozás prémiuma, ez utalás arra, hogy egy nemzet ne fejlessze az adott lehetőségek szerint a maga iparát, ne a munkásszám, a szakképzettség, az ország szükséglete és a kiviteli lehetőségek szerint termeljen, hanem egy idegen választmány által megállapított, előre meghatározott koefficiens szerint. Ebbe egy nemzet nem mehet bele, mert kivitelének emelkedését ilyen szerződések által nem akadályozhatja meg. Ilyen természetű visszaélések ellen van hivatva a kartelltörvény védelmet nyújtani avval, hogy ellenőrzi a nemzeti szempontok figyelembentartását azokban a kartell-szerződésekben, amelyeknek az államnak írásban tudomására kell jutniok, hogy az államnak módjában legyen a nagy nemzeti vagyon kezelésébe beleszólni. T. Ház! Miután azt hiszem, hogy az általunk is követelt kartelltörvény a nagyipar idegeskedése ellenére is létre fog jönni olyan formában, hogy az az iparra nem lesz káros, de a nemzetnek hasznára lesz, a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés a középen és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Képviselőház! Én is azt mondom, amit Haller t. képviselőtársam most már beszédének kényszerű befejezése után mondott, hogy borzasztó ez a félóra. Borzasztó azért, mert a képviselőket, akiik itt fontos gazdasági tárcák tárgyalásia alkalmával el akarnák mondani véleményüket, beleszorítja egy fél óra Prokrustes ágyába, amely félórában képtelen elmondani azokat a dolgokat, amelyeket a magyar kereskedelem és a magyar ipar helyzetéről a kereskedelemügyi tárcánál el akarna mondani és ennélfogva mindenki kénytelen egy kicsi témakört kiválasztani magáak, a tárcáknak egy részletkérdését és azzal foglalkozni. Én is abban a sajnos és kényszerű helyzetben vagyok, hogy egy részletkérdést választottam ki magamnak s ez a részletkérdés: a magyar kisipar és kiskereskedelem kérdése. Azért választottam ki ezt a kérdést, mert az az érzésem, hogy ebben az országban hosszú esztendők óta egy párbaj folyik, amely párbajban az egyik oldalon az államhatalom áll a maga óriási, hatalmas, páncélos, hozzáférhetetlen szervezetével, a másik oldalon pedig állanak a kiiseniiberek, áll a,kispolgári társadalom védtelenül, szervezetlenül, sokszor a maga vezetői által is elhagyatva és elárulva; áll szemben azzal az óriási apparátussal, amellyel szemben védekezésre teljesen képtelen, érdekeiben teljesen kiszolgáltatott. Mert ha méltóztatik megnézni, sokat, nagyon soktat beszélnek például ebben az országban a magyar kisiparról és a magyar kiskereskedelemről. Úgy tudom, hogy ebben a Képviselőházban éppen a kormánypárt tagjai köréből egy (kisipari blokk is (alakult, bogy azonban ez a kisipari blokk a népgyűléseken és az ipartestületek értekezletein kívül hol szerepel, azt csak az egy jó Isten tudja megmondani, mert itt a Képviselőházban én sem szavukat sem hangjukat nem hallom; holott soha, de soha nem kellene és nem kellett volna még