Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-299

Az országgyűlés képviselőházának mert engedelmet kérek, Budapest centrális fekvése nem változott, Budapest ma is ott fekszik a Duna mentén és a Duna folyása sem változik. (Kun Béla: Mi változott? A gazdasági politika?) A gazdasági politika változott, mert egészen bizonyos, hogy megáll az a tétel, hogy a Balkán-államokból Budaepsten keresztül van a legrövidebb út a nyugati államokba. Elnök: A képviselő úr beszédideje egy perc múlva lejár, szíveskedjék beszédét befejezni. Bródy Ernő: Igen t. Képviselőház! Befejezem beszédemet. Nagyon örülök, hogy a mélyen tisztelt miniszter úr is elfogadhatónak találta praktikus javaslatomat. Sajnálom, hogy Meskó Zoltán igen t. képviselőtársam nincs jelen, aki kérte tőlem a javaslatokat, mert hoz tam egy javaslatot, amelyet a miniszter úr is elfogadhatónak talált. Nagyon kérem, hogy minden bürokrácia mellőzésével gyorsan méltóztassék felállítani ezt a szervet, hogy a magyar ipar és a magyar közgazdaság megtalálhassa azt a helyet, amelyet a természet és a sors kijelölt számára, az összekötő szerepet Kelet és Nyugat között. (Éljenzés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Haller István! Haller

r István: T. Képviselőház! Mielőtt beszédem tulajdonképpeni tárgyára térnék, a magam részéről is hangsúlyozni kívánom, hogy mindazt, amit Láng János t. képviselőtársam a vasutasság kérdésében mondott, a magam részéről teljesen átérzem, aláírom és őszintén csodálkoznék azon, ha a vasutasság legnagyobb sérelmét képező B. státus megszüntetése, amely az államtól csak ennyi áldozatot kíván, mint a mennyit Láng igen t. képviselőtársam kimutatott, nem történnék meg, és az állam nem hozná meg ezt az áldozatot. Kénytelen volnék ezen csodálkozni és nem tudnám ezt megérteni, mert egészen bizonyos dolog, hogy a mi költségvetésünkben szerepelnek tételek, amelyek nem képeznek olyan eminens szükségletet, mint amilyet képez az, hogy egy nagy dolgozó státusnak lelkinyugaímát iparkodjon helyreállítani, kivált akkor, ha ez íticsi eszközökkel is lehetséges. Én tehát a magam részéről is éis pártom, nevében is újólag szíves figyelmébe ajánlom^ a miniszter úrnak azokat a vasutasság sorsának javítására törekvő kívánságokat, amelyeket Láng igen t. barátom beszédében kifejezett. Esztergályos t. képviselőtársam foglalkozott a kisiparossággal. Kissé csodálkozom ugyan azon, hogy a marxi elvekkel diametrálisan ellentétben ő a kisiparosság talpraállítása érdlekében szállt síkra, de azért honorálom az ő felszólalását, mert mindegy, hogy melyik oldalról jön egy becsületes és okos követelés, azt akceptálni lehet és kell. És mert a magam részéről is úgy vagyok meggyőződve, hogy a magyar dolgozó társadalomnak egyik legszámottevőbb rétegén és legínségesebb helyzetben levő rétegén segíteni kell (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) arra kérem a t. miniszter urat, hogy úgy a termelés megszervezése, mint különösen a hitelkérdés elintézése által iparkoidjék a maga hatáskörében mindent megtenni, hogy a kisiparosság nyugalmasabb exisztenciához jusson. (Kun Béla: Többet kell a javukra tenni, mert különben a szocialisták számára csináljuk a talajt.) T. Ház! Itt nagyon érdekes, sőt szenvedélyes viták hangzottak el a közeli napokban a nagyipar és a nagykereskedelem között és ez 299. ülése 1929 május 27-én, hétfőn. 155 a vita átharapódzott egyes testületekbe és sajtóorgánumokba is. Ebben a vitában kérdésessé tétetett, vájjon a nagyiparnak üzleti gestiója megfelél-e az ország érdekének, szemelőtt tartja-e a szociális szempontokat, vájjon szükség van-e Magyarországon arra, hogy az iparfejlesztés érdekében áldozatokat hozzunk, vájjon nincs-e itt túlzott haszonról szó, vájjon az a vámvédelem, melyet az ipar és természetesen a mezőgazdaság számára is bizonyos vonatkozásban inauguráltunk, fenntartható-e, indokolt-e, nem kell-e azt csökkenteni, nem juttat-e az bizonyos iparágakat monopolisztikuis helyzetbe és nem terheli-e meg túlságosan a fogyasztóközönséget a nélkül, hogy a nemzet számára a megfelelő ellenértéket produkálná a fogyasztók által hozott áldozat, Ezek a kérdések kétségkívül rendkívül életbevágó, igen fontos kérdések és nagyon örülök, hogy ezekkel a kérdésekkel végre a magyar Képviselőház nagyobb gonddal és érdeklődéssel foglalkozik, mint a múltban. Mert én a múltban mindig csodálkoztam azon, hogy ezek a kérdések alig fordultak meg a Képviselőházban. A vámkérdések, a kereskedelmi szerződések, a tarifák, a trösztök és^ a kartellek kérdése alig, alig szerepelt a Képviselőházban, csak néhanapján egy-egy beszédben. Pedig ezek a kérdések kétségkívül kenyérbevágó kérdések, az ország jövőjébe vágó kérdések. Ezektől függ a szociális béke és ettől függ sok minden egyéb, ami a szociális békével összefüggésben van. Nagyon Örülök tehát, hogy ez a kérdés itt szóba került, és leszek bátor ezekre a kérdésekre vonatkozólag a magam és pártom véleményét tolmácsolni. (Halljuk Halljuk! balfelől.) T. Képviselőház Az elmúlt időkben a liberalizmus dogmája érvényesült abban a tekintetben, hogy a gazdasági élet folyamatába nem szabad beleavatkoznia semmiféle külső hatalomnak, ez szabályozni fogja önmagát és így az állam nem tehet jobbat és okosabbat, mintha a gazdasági erőket önmagukra hagyja, azok majd fogják szabályozni egymást és az élet haladásával a fejlődő gazdasági erők majd egyensúlyba fognak jutni annak a küzdelemnek révén, amelyet a szabad verseny engedélyez számukra. Ez a szabad verseny azonban kétségkívül szociális és gazdasági válságot hozott, hozott pedig azért, mert idők folyamán a termelés és az átvevő piacok nem voltak áttekinthetők. Annak következtében, hogy nem voltak áttekinthetők, előállt a túlprodukció, előállott egy gyilkos verseny, egy rendszertelen termelés, amely gazdasági és szociális válságra vezetett. Szociális válságra anynyiban, mert ha a konjunktúra következtében túlméretezett ipar már nem találta meg a maga számítását, összeomlott és emberek ezrei maradtak esetleg munka és kereset nélkül, süllyedtek bele a legnagyobb nyomorba, szaporították a munkanélküliek számát és még ott is lenyomták a béreket, ahol ipari válság tulajdonképpen nem -volt. , Tehát kétségkívül szociális válságot hozott magával, hozott természetesen termelési válságot is, mert egyik-másik üzem nem tudván megfelelően tájékozódni, elhibázta számításait és ennek következtében összeomlott, kárára az iparnak és kárára az egész nemzetgazdaságnak. Ez a kétségtelenül rossz állapot kétirányú önsegélyt vont maga után. Nem hozott először államsegélyt, mert az államnak az volt az álláspontja: nem beavatkozni sem a munkás, sem az ipar javára. Először a gyengébb fél, a munkás kapott észhez, és megkezdte az önvédelmet erejének megszervezése révén. Ez szülte meg a 23*