Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-299

156 Az országgyűlés képviselőházának 299. ütése 1929 május 27-én, hétfőn. szakszervezetet és szült meg minden munkásmozgalmat és munkásszervezkedést. Az ipar is kénytelen volt az önvédelemhez nyúlni, az ipar törkedett az egyes bransokban egymásközótt megegyezést találni és kiküszöbölni azt a szabadversenyt, amelynek végül kárát látta, és így az ipar is megteremtette a maga önvédekezési szerveit, megteremtetet a kartelleket, megteremtette a munkaadók szervezeteit, megteremtette a trösztöket. Nem lehet azt mondani, hogy nem szabad a munkásnak szervezkedni és nem lehet azt mondani, hogy nem szabad az iparnak szervezkedni. Önmagában véve egyik sem lehet rossz és egyik sem lehet hibás. Jogában áll a munkásnak szervezni . a maga munkaerejét, biztosítani a munka piacát a maga számára és annak hullámzását lehetőleg kiküszöbölni azért, hogy az ránézve veszedelmes ne legyen. De éppenúgy joga van az iparnak is szervezkedni azért, hogy a termelést szabályozza, a munkapiacot áttekintse, kihasználja a belső és kiváltképpen a külső konjunktúrát. Ha tehát létrejön ilyen ipari szervezkedés, koncentráció, fúzió vagy kartell útján, ezt önmagában véve elítélni csak azért, mert kartell, vagy csak azért, mert koncentráció, eo ipso nem lehet. Az a kérdés, hogy az ilyenformán szerzett hatalommal hogyan él, hogy a maga számára ilyenformán teremtett pozicióval az ország, a munkásság, a fogyasztóközönség javára él-e, vagy egyszerűen ki akarja használni a helyzetet, amelyet magának teremtenie sikerült és túlzott haszonkeresés hibájába esik bele. Az a kérdés tehát, milyen gestiót folytat, nevezzék azt konszernnek, nevezzék azt koncentrált nagyipari üzemnek, vagy kartellnek. Ez a kérdések kérdése, amelyből meg kell ítélni, hogy vájjon mit szóljunk a kar téliekhez. Ha a kartell akkor, amikor megalakul, tényleg a termelés szabályozására alakul; ha azért alakul, hogy a gyilkos verseny által előidézett konkurrenciában ne legyenek tönkretéve egészséges ipari üzemek, mert a versenyt a gazdagabb tovább fogja bírni és képes benn is dumpingárakkal dolgozni csak azért

% hogy egy másik ipari üzemet tönkretegyen és magábaszívjon; ha az a kartell célja, hogy egységesen lépjen fel a külső piacokon, iparkodjék ott megfelelő feltételekkel megjelenni, hogy külső piacokat is meghódítson a magyar nemzeti munkának; ha az a célja egy kartellnek, egy ipari koncentrációnak, hogy az országból lehetőleg ne anyagot vigyünk ki, hanem munkát, ne a nyersanyagot vigyük ki, hanem a nyersanyagba inkorporált munkát vigyük ki és főleg a munkaerőnket értékesítsük külföldön, amit akkor teszünk tulajdonképpen, ha iparcikíket viszünk ki: mondom, ha erre alakul, akkor azt lehet mondani, hogy nem lépte túl azt az etikai határt, amelyet az ő gestio ja számára az állam és a társadalom kell, hogy megvonjon. Természetes^hogyha arra alakul, hogy egyszerűen az árdrágítás terére lépjen; ha arra alakul, hogy monopóliumot teremtsen magának és ezt a monopóliumot százszázalékig kihasználja; ha egyszerűen az a célja, hogy minél kevesebb termeléssel minél nagyobb hasznot érjen el, akkor ez a kartell hibás politikát köVet, akkor jogában van az államnak ehhez az üzleti politikához hozzászólania, akkor jogában van keresni annak módját és lehetőségét, hogy ilyen tendenciák érvényesülését megakadályozza, (Láng János: Főképpen, ha a munkabérek rovására megy!) A termelésnek és a fogyasztásnak, a tőkének és a munkának, a belső kereskedelemnek és a kivitelnek érdeke akárhányszor ütközik. Ha összeütközik, akkor az állam van hivatva ezekben az elvi harcokban a maga egyetemes szempontjait a köz javára érvényesíteni (Meskó Zoltán: Helyes!) és nem lehet azt mondani, hogy a nembeavatkozás elvén kell az államnak megmaradnia. A nembeavatkozás elve régen meghalt gondolat. Hiszen az állam beavatkozik sorozatosan mindenbe, a nagyipar sem kívánhatja tehát, hogy az állam ne avatkozzék bele az ő gestiójába. Minél nagyobb az a nemzeti vagyon, amelyet az ipar kezel, minél több ember sorsa függ ettől az ipartól, annál inkább kötelezve van az állam arra, hogy ne tekintse azt egyszerűen magángazdálkodásnak, amelyben bárminő szempont érvényesülhet, annál több az állam köteles sége, hogy a nemzeti vagyon egy nagy részének kezelésébe betekintsen és o't iparkodjék érvényesíteni a nemzeti és a szociális szempontokat egyaránt. Amikor tehát ennek a vitának felmerülése kapcsán a Gyáriparosok Országos Szövetségében gyűlést tartanak és ott az elnök azt mondja, hogy itt az ipar ellen hajsza folyik, hogy ka ros minden kartelltörvény, hogy egy kartelitörvény a kegyelemdöfest fogja megadni az iparnak, amikor úgy tünteti fel a dolgot, mintha azok a viták, amelyek itt vannak, mintha az az iparkodás, amely nyilvánvaló, hogy egy kartelltörvény útján az állaimnak mód nyújtassák valamiképpen a termelő politika irányítására, mindez hajsza az ipar ellen: akkor túllőtt a célon. Magyarországon józaneszű ember nem akar az ipar ellen agitálni, Magyarországon józan eszű ember nem akarja, hogy az ipar ne fejlődjék. Magyarországon senki sem akarj cl £L'/Á ipar életerőit alákötni, az ipart elsorvasztani, Hiszen ezt annál kevésbbé akarhatja, mert bizonyos, hogy addig, amíg mezőgazdasági termelésünket sikerül átszervezni az európai piacok mostani igényei szerint, amíg sikerül a mezőgazdaságnak az elveszett piacokat visszahódítani, addig az ipartól várjuk, hogy keres kedelmi mérlegünket megjavítsa. Addig mi azt akarjuk és azt szeretnők látni, hogy minél nagyobb legyen az ipari kivitel. Eszünk ágában sincsen tehát, hogy bármiolyant kíváimjunk a törvényhozástól, vagy a kormánytól, ami az ipar fejlődését akadályozná. Nem kívánjuk, hogy akadályozza először kiviteli szempontból, de másodszor azért, mert hiszen tény, hogy a mezőgazdasági munkásság egy része állandóan áramlik más munkaterületek felé. Mi tehát azt akarjuk, hogy az ipar fejlődése legyen elég erős ahhoz, hogy magához szívja ezeket a mezőigazdiasági munkásfeleslegeket, tehát foglalkozást adjon mindig több és több embernek. Nekünk az ipar fejlődése azért is fontos, mert a mezőgazdaságnak mégis csak az ipari népesség a legjobb fogyasztója és a belső piac mégis csak a legfontosabb. Ha tehát az ipari munkásságnak, az iparral foglalkozók osztályának, a kereskedőknek szociális helyzete javul és emelkedik, az a fogyasztóképességet emeli és így a mezőgazdaságon segítve van még akkor is, ha a külső piacokat nem tudjuk olyan rohamosan visszahódítani, mint ahogy az kívánatos volna. Végül itt van egy negyedik szempont is, amely bennünket az ipar mellé állít, amely szempontot nem akarok túlságosan hangsúlyozni, de, azt hiszem a t Háznak minden tagja érti, mire gondolok, hogy vannak bizonyos esetek, amikor a nemzet létérdeke függ attól, hogy milyen annak az iparnak, teljesítőr képessége. ..