Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-299

148 Az országgyűlés képviselőházának a külkereskedelmi mérleg javítása céljából a közszállításoknak fokozottabb ellenőrzésére, öszszesen 160.000 pengőt kívánok fordítani». Mélyen t. Képviselőház! Ha kedélyes hangulatban volnék, megkérdezném most bizalmasan az igen t. kereskedelemügyi miniszter urat: nem érzi-e, h'ogy amikor a 160.000 pengőt felvette a kisipari célok, a kisiparosság támogatására, megerőltette magát? Nem méltóztatik-e érezni, hogy megméltóztatott erőltetni magát? (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Én méltóztattam sokkal többet felvenni, osiak — sajnos — törölték!) Én tehát ezt a kérdést nem teszem fel, mert nekem éppen elég anyagot ad az igen t. miniszter úr ironikus közbeszólása, (Br. Podmaniczky Endre: Nem volt ironikus!) kissé ironikus közbeszólása, amikor azt mondja, hogy részéről fel méltóztatott többet venni, de nem rajta múlt. Igen t. miniszter úr, én öinmek is csak azt mondhatom, amit mondottam az igen t. népjóléti miniszter fúrnak, hogy méltóztassék miniszter úr a tárcáját komolyan venni, méltóztassék a tárcáját azzal a komolysággal szolgálni, mint amilyen komolyságot ön megkíván ezzel a tárcával szemben. (Graeffl Jenő: Hogy lehet így beszélni?!) Hia igen. méltóztassék segítségére lenni az ország adófizető polgárainak, bogv azok a vérből és izzadságból fakadó adófillérek ne legyenek olyan könnyelműen elherdálva olyan célokra, amelyekre ennek az országnak nincs szüksége, önnek is azt mondom, hogy méltóztassék a pénzügyminiszter úr asztalára odacsapni és méltóztassék azt mondani, hogy a magyar kisiparosság megérdemli azt. hogy Lillafüred helyett, belügyi kis vigadó és reprezentációs termek helyett és egyéb, ehhez, hasonló célokra kiszórt milliók helyett méltóztassék a pénzügyminiszter úr önnek rendelkezésiére bocsátani olyan öszszeget, amely lehetővé teszi a kisioarostársadalom hóma alá való nyúlást. Lehetetlenség ugyanis az, hogy annak a becsületes kisiparosságnak a csontjából kipréseljék, kivegyék a velőt közterhek címén ... Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék az olyan természetű beállításoktól, amelyek a különböző társadalmi osztályok között gyűlöletet kelteni alkalmasak, tartózkodni. Esztergályos János: Én mem a különböző társadalmi osztályok, hanem csak a kisiparosság

1 és az egész kormányzati rendszer között felmerülő jelenségekre kívánok reámutatni. Elnök: Ehhez joga van a képviselő úrnak, de mindenesetre méltóztassék ezt úgy megtenni, hogy ez gyűlöletre és gyűlölet felkeltésére alkalmas ne legyen. Esztergályos János: Végtelenül sajnálom, hogy ennek a tárcának bírálatánál nem tudok érzésemnek olyan formában és olyan módon kifejezést adni, amely alkalmas volna arra, hogy az agyoncsigázott és kiuzsorázott kisiparosság hangulatát ezen rendszer irányában kedvezővé tegye. Végtelenül sajnálom, mert hiszen, ha parányi kis lelkiismerettel bír az ember, nem találhat okot arra, hogy erről a rendszerről, amely agyonsújtja azt a kisiparost különböző címeken, különböző adókkal, azt mondhassa annak a kisiparosnak: «Nézd kedves barátom. Kovács János, ne panaszkodjál, ne sírj. ne essél kétségbe, ne légy öngyilkos, ne dobd magad a Dunába, vagy ne akaszd fel magad, hiszen ez a rendszer, ez a kereskedelmi politika atyai jó, gondoskodással van irányodban és gondoskodik rólad». Nem mondhatom ezt, mert 299. ülése 1929 május 27-én, hétfőn. ez sehol sem nyilvánul meg. Különös bizonyítéka ennek a kereskedelemügyi miniszter úrnak költségvetésében adott indokolása, ahol 160.000 pengőt irányoz^ elő a kisiparosságnak támogatására. Nagyon érdekes volna megállapítani a magyar kisiparosság számát az országban. Nagyon érdekes volna azután megállapítani, hogy a kisiparosságra fejenként mennyi jut ebből a 160.000 pengőből. Meg vagyok róla győződive, hogy talán 40—50 fillér az, ami ebben az országban egy-egy kisiparosra állami támogatás, gyanánt jut. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: Nem is a közvetlen támogatás a cél!) Az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr kétségbe vonja a, kisiparosság jogos igényét az állami támogatásra? (Herrmann Miksa (kereskedelemügyi miniszter: Azt nem!) Méltóztassék nekem megengedni, hogy a miniszter úrnalk azt mondjam, hogy a kisiparosságnak minden joga megvan ahhoz, hogy legalább is olyan mértékben kérje az állam segítségét, az állam támogatását, mint amilyen mértékben az állam különböző vállalatokat — még Baoherre sem mutatok rá ebben az esetben, mert hiszen más vállalatokról is lehetne szó Tanyagilag és erkölcsileg támogat. Hogy a kisiparosságnak erre minden oka megvan, azt bizonyítja az a néhány szám, amelyet a statisztika hoz. A kisiparosság akarata ellenére pusztul. A kisiparosság vívja az ő irtózatos élethalálharcát, küzdelmét a mindennapi megélhetésért. Az a kisiparos, aki végre odajutott, hogy önállósítsa magát, nem akar visszamenni, viszszasüllyedni ismét, hanem előbbre törekszik, hiszen ez az a cél, amelyre az ember törekvése irányul. Ezzel szemben azt látjuk, igen t. miniszter úr és igen t. Képviselőház, hogy amíg a kisiparosság létszáma az 1920. évi népszámlálás szerint 245.000 önálló iparost mutatott, s ebből 81.448 kisiparos, 188.366 segédet alkalmazott, addig a Társadalombiztosító Intézet legújabb adata szerint 1926-ban már csak 68.557 kisiparos dolgozott segédekkel, és ezek mindössze 150.851-en voltak. Ezidőszerint tehát körülbelül 30—40 ezer segéddel kevesebb dolgozik a kisiparosságnál, mint amennyi azelőtt dolgozott. A kisiparosság száma is óriási mértékben megcsappant. Nem méltóztatnak gondolni, nem gondolja az igen t. Képviselőház, ha a kisiparnak ilyen pusztulását látjuk magunk előtt, hogy akkor minden lehetőt el kellene követnie az igen t. kereskedelmi kormányzatnak, hogy a kisiparosságnak segítségére legyen. Röviden még csak néhány szót: Időnként mindig, amikor az országban a kisiparosság hangulata erőssé válik, olyan erőssé, hogy az igen t. kormányzati rendszer ezt már nem bírja el, akkor olyan kísérleti nyulakat dob oda a kisiparosság hangulatába, hogy a kisiparosság azt hiszi és azt véli, hogy «No végre, sikerül valamit elérni a kormányzat részéről.» Ilyen eset történt a múlt esztendőben. A kisiparosság az egész országban gyűléseket tartott, nyiltan, őszintén megmondották, hogy mi fáj nekik, s kérték a kormány segítségét. Miután nagyon elkeseredett volt a hangulat, szükség volt valamit csinálni a Házban, hogy a kisiparosság elkeseredése lecsillapuljon s csináltak is valamit. Felállt egy igen t. képviselőtársunk, — nem akarom azt mondani, hogy a kereskedelemügyi kormányzat megbízásából — és egy határozati javaslatot nyujtottbe. Ennek már egy esztendeje elmúlt. A határozati javaslat a következőképpen szólt (olvassa): «Utasítsa a Ház a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy a kézmüiparosság iparos eszközeinek feljavítására, valamint nyersanyag beszerzésére megfelelő köl-