Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-298

116 Az országgyűlés képviselőházának , fillérért kilowattóránként. Söpkéz t, képviselőtársunk ezt elektrokémiai üzemben, teljesen állandó terhelés mellett az év 8.760 órájában lehetőnek mondotta, már pedig az alumíniumgyártás teljesen ilyen üzem és ezzel elesett azok legerősebb érve, akik a hazai alumíniumgyártást az olcsó áram hiánya miatt nem tartották lehetségesnek. Ezt a szakember részéről történt megállapítást leszegezni kívánom. Legutolsó költségvetési beszédem óta a hazai villamosítás ügye Magyarországon aránylag lassú előrehaladást mutat. A múlt esztendőben már voltam bátor megemlíteni azt és ugyanezt a megállapítást tette Söpkéz igen t. képviselőtársunk is, hogy az úgynevezett megyei villamosítás eszméje magában véve nem helyes, mert a villamosítás nem a közigazgatási határok között fejleszthető és nem a közigazgatási határok szerint fejlődik. A villamostelepek és az energiaforrások elhelyezkedése, egyrészt és a fogyasztócentrumok elhelyezkedése másrészt, azok a pontok, amelyek a villamosítás természetes körzetalakulása.it kijelölik, nempedig a vármegyei határok. És hogy nálunk mégis megyénként történik és történt a villamosítás, annak speciális magyar oka van. És éppen ez az. ami nálunk létrehozta azt, hogy az ország villamosítása vármegyénként Történik. Míg egy vármegye villamosítása létrejön, addig évek telnek el, még akkor is, ha az illető megyének minden hatósága, minden községe, minden embere őszintén és energikusan akarja azt létesíteni. Ennek az oka a betartandó bürokratikus formalitásokban rejlik. Már a községnek a határozata is több hónapba telik, mert a törvény rendelkezéseit a közgyűlések összehívására, fellebbezési terminusokra, stb. be kell tartani. Innen jön a megyéhez az ügy, onnan három-négy minisztériumba, s a fellebbezések még kitolják a terminusokat, míg végre a kellő változtatások, előzetes és utólagos jóváhagyások után visszakerül a megyéhez az átirat. Természetesen ez csak akkor megy ilyen sematikusan, ha nincsen ellenzék és az érdekeltségek nem akadályozzák meg az ügy sima lebonyolítását. Nem lehet kívánni azonban, hogy elhamarkodva történnék meg nagy területeknek, hosszú időkre szóló villamosítása, mert ebből csak újabb súlyos bajok keletkeznek. Azt se lehet kívánni, hogy a villamosítás kedvéért a mai törvényes tételeken alapuló eljárások egészükben felforgattassanak, de a benyújtandó energiatörvény-javaslatnak tartalmaznia kell oly egyszerűsítéseket, amelyek a mai hosszadalmas hatósági eljárásokat lényegesen megrövidítik. Ne felejtsük el ugyanis, hogyha a vállalkozó tőke ma jónak ítéli üzleti szempontokból valahol a villamosítást, kérdés, hogy annak marad-e meg éveknek utána, esetleg kéthárom év múlva is? Lehetséges, hogy más területekre veti magát a vállalkozás és a villamosítás esetleg hosszú időre a köz kárára elmarad. Ilyen esetekre is több példa volt. Mint látjuk tehát, a megyénkinti villamosítás mellett a mai gyakorlatban több érv szól, mint ellene, mert csakis így lehet például elérni, hogy a villamosság áldásaiban részesedjenek oly falvak is, amelyek csekély fogyasztásuk miatt esetleg csak igen korlátoltan juthattak volna hozzá. Ha csak a vállalkozó szempontjából a jobb üzletet nyújtó, nagyobb és gazdagabb községeket villamosítanák, szóval a kalácsból csak a mazsolát szednék ki, akkor a kisközségekre belátható időn belül — a villamosítást ileltőleg — soha sem kerülne sor. Van azonban a megyénkénti villamosításiig, ülése 1929 május 24-én, pénteken. nak itt-ott hátrányos kinövése is. Ezt látjuk például Bács-Bodrog vármegyénél, amelynek villamosítása azért nem megy előre, mert az alispán csak az egész vármegyét akarja, azt is egyszerre, villamosítani s nem akarja, hogy annak csupán egy része, — amelyre volna vállalkozó tőke — villamosíttassék, bár kijelentem, hogy ez nem volna az a bizonyos előbb említett mazsola. Ilyen esetek nem kívánatosak s itt a különböző minisztériumoknak, különösen a kereskedelemügyi minisztérium energia-gazdasági osztályának, közbe kell lépniök. A kereskedelemügyi miniszter úrnak külön is figyelmébe ajánlok egy esetet, amelynél különben egy egészséges alapokon nyugvó villamosítást fenyegetnek komoly bajok, jórészt helyi természetű, személyes vonatkozások miatt. Ez az Ecsedi Láplecsapoló Társulat villamosítási ügye. Javaslom, hogy ide egy kormánybiztos küldessék ki, hogy az Ecsedi Láplecsapoló Társulatot az elébe gördített akadályokon, a jólfelfogott közérdekből is, átsegítse. Erre vonatkozólag határozati javaslatot is bátorkodom benyújtani (olvassa): «Hatalmazza fel az országgyűlés a kereskedelemügyi miniszter urat, hogy az Ecsedi Láplecsapoló Társulati, közérdeket képező villamosításnak megvizsgálására és a köz érdekét károsan befolyásoló helyi ellentétek eliminálására a földmívélésügyi miniszter úrral egyetértőleg kormánybiztost küldhessen ki.» Méltóztassék megengedni, hogy az indokolást a rendelkezésemre álló rövid idő miatt majd a 9. cím VI. fejezeténél adhassam elő. Van néhány megye, ahol a villamosítási ügyek valamelyest megértek, — ilyen Heves és Veszprém megye^ — a nélkül, hogy a megérett munkák megépítésre kerülhettek volna. Előbbinél főleg azért, mert a megye által elfogadott szerződéseket az egyik minisztérium a másikhoz tolta át és valósággal futballoztak a veszprémi villamos szerződés ügyében. A belügyi-, a pénzügyi-, a kereskedelemügyi- és a honvédelmi minisztériumok mindegyikének voltak aggályai és észrevételeit, úgyhogy ez a teljesen elkészített dolog, amely egészségessé vált abban a pillanatban, amikor a villamosítás ügye a szövetkezeti megoldáson kívül került volna megvalósításra, realizálódni máig nem tudott. Kívánatos volna, hogy a kereskedelemügyi minisztériumon kívül a többi minisztériumok se szorítkozzanak kizárlóag arra, hogy az ilyen nagynehezen megszületett akciók lebonyolítása elé akadályokat gördítsenek. Ha már az állam a jelenlegi költségvetés szerint ilyen villamos akciókat anyagilag támogatni nem tud, akkor legalább azokat, amelyeket a megyének, törvényhatóságoknak sikerült megoldaniuk, ne akadályozza. De a villamosítási ügy egyébként még más szempontból is figyelemre méltó. Amíg minden egyéb téren az építkezési és a befektetési mozgalom elsősorban állami támogatással történik, addig a villamosítási téren jelentékeny munkálatok jönnek létre nemcsak minden állami segítség nélkül, hanem azt lehetne mondani, hogy sok esetben még az állam ellenére is, mert a villamosítási akciónak sok mozzanatát az állami hatóságok közreműködése ellen kellett kiharcolni. Mindaz, ami az utóbbi években a villamosítás terén történt, — és ez igen jelentékeny — úgyszólván magánkezdeményezésre vezethető vissza és magántőkék segítségével keletkezett. Utalnom kell itt elsősorban Baranya vár-