Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-288

Az országgyűlés képviselőházának 2 szén 100 négyzetméter területig. Öreg cukrosládákból, a különböző külvárosi telkeken, grundokon található ócska téglákból összetákolt "vity illókban a munkások ezrei laknak még ma is. Méltóztassanak egyszer kimenni oda, ennél bizarabb látványt el sem lehet képzelni. Egy telken 15—20 ilyen fecskefészek húzódik meg egymás mellett s minden ilyen fecskefészekben egy-egy 5—6 gyermekes családapa lakik, aki azért a vityillóért^ amelyet saját munkájával, saját anyagával épített fel, akkora lakbért fizet, a mekkora lakbérért az angol, francia és német munkás háromszobás, kényelmes lakásban lakhatik. Nagyon helyes, hogy a pénzügyminiszter úr ezen a téren engedményeket helyez kilátásba és lehetővé akarja tenni azt, hogy egészséges munkáslakások épüljenek, azonban nem elég adókedvezményeket kilátásba helyezni, mert hiszen tudjuk, hogy a tőke csak akkor fektet be; ha az évi annuitáson felül legalább akkora összeget megkeres. Miután ma az évi annuitás — mint bátor voltam kimutatni — a fővárosban 10—12%, vidéken pedig 12—14%, ennélfogva ha a tőke építeni akar, legalább 24%-ot akar keresni. Már pedig 24%-os annuitás mellett felépült házak lakbérét a mai silány munkabérek mellett !

a munkásosztály el nem bírja, (Bródy Ernő: A polgári osztály sem bírja el! — Zaj.) inkább a föld alá búvik, inkább megmarad abban a szűk, egészségtelen lakásban, semmint bemenjen oda ezekbe az új lakásokba. Azonkívül a tőke nem is vállalkozik erre. Ezen a téren az állapotok egy csipetnyit sem javultak. Ha nem maradtak volna a háború óta itt azok a barakkok, amelyekbe még f be lehet zsúfolni embereket^ amelyeket itt-ott némi javítással mégis olyan állapotba lehet hozni, hogv valahogyan lakhatnak benne, nem tudom mi lenne. Aki egyszer látta életében a Lenkeúti barakkot, az körülbelül elképzelheti, hogy milyen az inferno. Ha ezek a barakkok nem volnának, katasztrofális helyzet állana elő a lakások terén. De nemcsak a fővárosban van ez így, hanem a vidéken is. Annak idején, Bud pénzügyminiszter úr idejében nagyban szorították a városokat arra, hogy vegyenek fel kölcsönt és a kölcsönből igyekezzenek építeni. így fel is vették a Speyerkölcsönt, el is kezdtek építkezni, és ahogy a miniszter úr kimutatása mutatja, 1929-ben Győrben példáui, amelynek lakásviszonyai ugyancsak katasztrofálisak, 598 új ház épült, vagyis a házak száma 16'4%-kal növekedett. Miskolcon, amelynek ugyancsak nagyon rossz lakásviszonyai vannak, 1554-gyel emelkedett a házak száma, a növekedés tehát 13%. Ha azonban megnézzük azt, hogy ennek ellenére egy lakásra hány fő jut, akkor elszomorító képet látunk. Azt látjuk, hogy Győrben, amely egyike a legzsúfoltabb városoknak Budapest után, egy lakásra még mindig 4 37 fő jut, Miskolcon pedig, amelynek ugyancsak krudélis lakásviszonyai vannak, 4-61. Ha figyelembe vesszük, hogy a lakások kötöttsége következtében a nagyobb lakásokból alig költöznek ki, inkább csak kisebb lakásokba költöznek be, azt kell mondanom, hogy^ a Sneyer-kölcsönből történt építkezések ellenére főkép a munkásosztály, a dolgozó polgárság a leglehetetlenebb, a legnyomorúságosabb lakásviszonyok közt él. Ezeken tehát feltétlenül segíteni kell. Csak abban a tekintetben nem tudok egyetérteni a miniszter úrral, hogy a miniszter úr úgy képzeli a segítséget, hogy kizárólag, egyedül azok az adókedvezmények, amelyeket kilátásba helyezett, fogják az építkezési kedvet feílen?. ülése 1929 május 3-án, pénteken. 69 díteni és lehetővé tenni azt, hogy a jövőben nagyobb és több építkezés történjék. Én ezt nem igen hiszem el, mégpedig azért nem, mert — mondom — mindaddig, amíg az évi annuitás 11—12%i, sőt a vidéken 12—14%, a tőke, ha épít is, luxuslakásokat épít, amelyeknél az évi annuitást reméli behozni és azonfelül egy plusz-hasznot is remél, de munkáslakásokat, kisiparosoknak, kiskereskedőknek, és egyéb exisztenciáknak alkalmas lakásokat a tőke csak igen csekély mértékben fog építeni. Ezen az állapoton tehát feltételenül segíteni kell, elő kell mozdítani — ami állami érdek is — a kislakásos bér hazak építését. A főváros épített is kislakásos bérházakat, a vidéken ellenben ez az építkezés csak nehezen indul meg. Az Országos Társadalombiztosító Intézet alapjainak felhasználásáról az utóbbi időben rendkívül sokat olvastunk. így a tegnap délutáni lapokban jelent mef egy hír, hogy ipari jelzálogpapírokat fognak venni abból a feleslegből, amely így a járulékokból összegyűlemlik. A nagytőke már kinvújtja kezét ezek felé à pénzek fele, remélvén azt, hogy pénzigényeit ebből a Társadalombiztosító Intézetnek rendelkezésére álló összegből m!ajd fedezni tudja. Látjuk tehát, hogy a kereskedők, az iparosok, a nagytőke mind számítanak arra, hogy a munkások által fillérenként összerakott pénzekből az ő vállalkozásaik számára olcsó pénzt fognak kapni. Nekem ez ellen nincs, nem is lehet kifogásom, hogy az ipari, él et fellendítésére az Országos Társadalombiztosító Intézet felesleges pénzeiből egy bizonyos részt biztosíték mellett rendelkezésre bocsátanak, mert hiszen az ipari fellendülés természetszerűleg magával ihozza a munkáskezek foglalkoztatását, amely elsőrangú szociális érdek. De e mellett ne méltóztassék megfeledkezni arról, hop-v ebben az országban nemcsak ipari érdekek vannak, nemcsak a naervipar tarthat joggal igényt arra, hogy az ő jelzálogpapírjait ebből a pénzből vásárolják meg, hanem joggal igényt tarthat erre a pénzrei minden tisztességes, biztosítékkal bíró egyén is, aki magának családi házat akar építeni. A népjóléti minisztériumnak van egv alánja, amely évek óta fennáll és amely elég jól működik, nevezetesen a köztisztviselők csaláid! házépítési alapja. Ha valamely köztisztviselőnek telek áll rendelkezésére s egy kis pénze is van, a népjóléti minisztérium útján ehhez az alaphoz fordulhat és az alap ad neki annyit, amennyivel a családi házát felépítheti s ezt az összeget azután apró részletekben a Pénzintézeti Központ útián törlesztheti le. En szerintem semmi akadálya nem lehet annak, hogv ezt az alapot az Országos Társadalombiztosító által rendelkezésre adandó összeggel kibővítve olyképpen kezeljék, hogy ne csak a közalkalmazottaknak, hanem mindenkinek, aki biztosítékot tud nyújtani arra, hogy az attól az alaptól kanott összegeket záros határidőn belül visszafizeti, áz építkezés céljaira ebből az alánból pénzösszeget bocsássanak rendelkezésére. őszintén megvallom, nem vagyok híve az állami építkezéseknek s még a városi építkezéseknek sem vagyok híve, mert azt tartom, hogy úgy. mint Angliában, közcélú szövetkezeti építkezés útján sokkal eredményesebben és sokkal olcsóbban lehet építeni. A mai viszonyok között azonban nem tartom teljesen elvetendőnek azt, ha a városok és a közületek építenek, ellenben azt kívánnám,Jhogy az állam lehetőleg csak olyan épületeket építsen, amelynek tisztán állami adminisztrációs, vagy hasonló célokat szolgálnak: lakóházakat az állam ne építsen, mert az neki túldrága és rendszerint többe ke-