Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-288

88 Az országgyűlés képviselőházának 288. ülése 1929 május 3-án, pénteken. írja, hogy ő jobban lakik, mint a sárvári szolgabíró. i)e nemcsak Franciaországban- vagy Angliában van így, amelyekre azt lehet mondani, hogy győztes államok és így tőkefeleslegük lehet, és így azt mondhatnák, hogy ott könnyebben mennek a dolgok, de így van például Németországban, Ausztriában és mindenütt, ahol ipar, ahol kapitalizmus van, törekednek arra, hogy a munkások megfelelő lakásokhoz, jusson. Nálunk ezen a téiren évtizedeken keresztül» vajmi kevés történt. Az első kifejezetten munkásházakat a múlt század 50-es éveiben építtette Jackson Murray a Dunagőzhajózási Társaság akkori igazgatója. Ezek a munkásházak csodálatosképpen évtizedeken keresztül mintájául szolgálhattak minden más vállalatnak. Majd később, amikor a vasgyári telepek kialakultak Magyarországom, ezek: kénytelenek voltak munkáslakásokat építeni. Ilyeneket építtetett a Rimamurányi, amelynek egyik képviselője olyan meghatóan beszél a tőke munkásszeretetélről, épített olyan munkásházakat, amelyeknél borzalmasabbakat elképzelni sem lehet. Egy jó á'lattartó gazdia állatait nem csukja olyan ólakba, mint amilyeneket a Rimamurány-Salgótarjáni, azonkívül a Salgótarjáni Kőszénbánya Társaság munkásainak építtetett. (Éri Márton: Tessék megnézni a nagymányoki munkáslakásokat!) Évtizedeken át így volt ez, míg végre az állami vasgyárak Diósgyőrben az 1900-as évek elején valóban mintatelepet létesített, amelynek a többi vállalatok is igyekeztek utánamenni. A fővárosban vajmi kevés történt ezen a téren. Az ipari konjunktúra idején, 1896 után kezdtek itt-ott egyes olyan házakat építeni, amelyekben kifejezetten munkások laknak, így épült a «13 ház» a Váci-úton és a «7 ház.» De amint a tőke észrevette, hogy a lakások iránt nincs olyan nagy kereslet, mint amilyent kívánt, és ennek következtében a kamatozás iiem olyan, mint azt remélte», azonnal abbahagyta az olcsó lakások építését, visszavonult, és így természetesen a lakosság szaporodása következtében előállott egy lakáshiány, amely valóságos uzsorává nőtte ki magát. 1905-ben és 1906-ban már katasztrofális volt a helyzet Budapesten. Abban az, időben kezdte meg* azután az idősebb, néhai Wekerle Sándor a Wekerletelepet építeni. Ez volt az első nagy cselekedet arra nézve, hogy Magyarországon a, mimkáslákáskérdést megoldják. És itt meg kell mondanom, hogy idősebb Wekerle Sándor solhia sem hívta segítségül aquinói Szent Tamást és sohasem beszélt kenetteljes hangon arról, hogy milyen cselekedetet vitt véghez azzal, hogy lefektette a Wekerle-telep alapjait. Megmondta ^ egész nyiltan és becsületesen, hogy egy jóravaló múlt századbeli szocialistától, Robert Owentől tanulta azt, hogy a polgári társadalom legjobb biztosítéka az, ha a munkás tisztességes és megfelelő lakásban lakik, olyan lakásban, amely igényeit teljes mértékben kielégíti. Meg is mondta idősebb Wekerle Sándor egész nyiltan, hogy a polgári társadalom erőszakos felfoordítására irányuló minden törekvést el lehet fojtani helyes szociápolitikával, amelynek az első tétele az, hogy világos, szellős és szép lakást kell adni annak, aki piszkos és szutykos gyárakban kénytelen dolgozni. T. Képviselőház! Néhai Wekerle Sándor, aki nem kívánta, hogy glóriát fonjanak már életében a feje fölé, nem kívánta azt, hogy kőből faragjanak neki szobrot, nyiltan és becsületesen megmondta, hogy a polgári társadalom érdekében jár el akkor, amikor olyan házakat építtet, amelyekben a munkás tisztességes bér mellett tisztességes lakást tud találni. Csak később, amikor idősebb Wekerle Sándor már lefektette a Wekerle-telep alapjait, teihát a minta megvolt és itt Budapesten felütötte fejét a lakásuzsora, amikor egyes bérlők egész utcasorokat béreltek ki és kiuzsorázták a lakókat, amikor a lakók fellázadtak, elkergették a bérlőket és sok esetben megverték a háztulajdonosokat s amikor nemcsak férfiak, hanem asszonyok és gyermekek is fellázadtak: akkor kezdett a fővárosban is felébredni az a tudat, hogy neki az állami kislakásépítkezést valamiképpen utánoznia kellene. Így azután az 1911., 1912. és 1913. években — amint tudjuk — a Bárczy-féle építkezések nyomán, annak következtében, hogy a főváros házakat építtetett, vaíamenynyire enyhült a lakásnyomor és valamennyire tisztességes feltételek közé került a munkásság azon része, amely szerencsés volt akár a Wekerle-telepen, akár a főváros valamelyik kislakásos bérházaiban lakást kapni. Tudjuk, hogy a háború alatt, nemkülönben az utána következő forradalmak alatt is, semmiféle építkezés nemi volt, és ha volt is, akkor az vagy középület, vagy kaszárnya, vagy gyártelep volt, de munkáslakásokat nem építettek. Mikor a forradalom' vizei is lefutottak, és a dicsőséges kurzus került uralomra, akkor hallottuk először említeni, hogy lakásokat, és pedig jó lakásokat kell építeni. Ha megnézzük a keresztény kurzusnak ebbeli működését, akkor azt kell mondanunk, hogy messzi hátul kullognak a mögött, amit az általunk is annyira átkozott liberális korszak megteremtett. (Petrovácz Gyula: Mert a viszonyok is hasonlóak voltak!) Majd a viszonyokra is rátérek. Azt a sok szörnyű barakkot, a Zita-, Auguszta-barakkot, a szentlőrinci tölténygyárat nagy költséggel valahogy helyrehozták és azt a sok szerencsétlen 'menekültet, akik éveken át itt laktak vagonokban összepréselve, valahogyan elhelyezték ezeken a telepeken. A világ minden tájékáról összeterelt emberek kerültek oda jóban-rosszban. Ahogyan ott laknak, ahogyan azok ott el vannak helyezve, az azt eredményezi, hogy nagyon csekély kivétellel a tüdővész tanyái azok a telepek. Akkor jöttek először azzal, hogy: meg fogjuk teremteni a kincstári házhaszonrészesedést és ebből a kincstári haszonrészesedésiből fogunk aztán megfelelő szép lakásokat építeni. 1923-tól 1926-ig 30,706.762 aranykorona kincstári házhaszonrészesedés folyt be. Ez akkora összeg, amellyel igazán nagyot lehetett volna produkálni Ezzel szemben a valóság az, hogy megépítették a BethLen-udvart, megépítettek még egy pár udvart, amelynek kritikáját nemcsak mi szociáldemokraták, hanem nagyon erősen jobboldali érzelmű keresztény politikusok is alaposan megmondották, s amelyeknek költségeiéírt legalább másfélszer akkora épületet lehetett volna felépíteni. Mondom, épített az állam, beépítették az épületekbe azt a rengeteg költséget, a lakásnyomor azonban semmiképpen sem enyhült, és ma is éppen azok, akiktől önöknek minden okuk meg van félni és akik ellen csendőrrel, rendőrrel, detektivvel, szuronnyal védekeznek, a legborzalmasabb lakásviszonyok között laknak. Méltóztassék egyszer annyi fáradságot venni, menjenek ki az Angyalföldre, az angyalföldi állami elme- és ideggyógyintózet mögé. Ott fogják látni a legújabb és a legtipikusabb földuzsorát, amelyhez foghatót nagyon kevés országiban találnak. Ott nem lakásokat adnak bérbe, hanem házhelyeket, tíz négyzetméter területtől fel egé-