Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-286
56 Az országgyűlés képviselőházának 286. ülése 1929 május 1-en, szerdán. ostromolni fogja a t. pénzügyminiszter urat, látván, hogy az eddigi segélyeknek, az anyák részére adott állami támogatásnak megvonása, a társadalom széles rétegeiben jogos elégületlenséget és elkeseredést szül s az anyaszívek fájdalmát nagyobbítja, a szülőknek az életnehézségekkel való küzködése közben sorsukat még nehezebbé teszi; ha úgy fogja látni, hogy osztromolni kell a pénzügyminiszter urat, hogy adjon módot és lehetőséget és anyagi eszközöket arra nézve, hogy ez a rendelet visszavonassék, — mert ne méltóztassék rossznéven venni tőlem, én látom, hogy a t. népjóléti miniszter úr hozzájárulna — akkor az egész képviselőház •pártkülönbség nélkül ott lesz az ostromlók táborában, mert ez egyet jelent a magyar anyáknak, a magyar csecsemőknek, a magyar gyermekeknek, a magyar ifjú nemzedéknek és a magyar jövendőnek védelmével. (Ügy van! Ügy van! Elénk helyeslés.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatna:k-e a népjóléti miniszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nemi (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik Frühwirth Mátyás képviselő úr interpellációja az igazságügy miniszter úrhoz és a külügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Szabó Zoltán jegyző (olvassa): «Interpelláció az igazságügyminiszter úrhoz és a külügyminiszter úrhoz. Van-e tudomásuk a miniszter uraknak arról, hogy a határmenti községek még- mindig nélkülözik a telekkönyveket? Mit hajlandók tenni a miniszter urak, hogy a határmenti községek telekkönyveikhez hozzájuthassanak 1 ? Frühwirth Mátyás s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Frühwirth Mátyás: T. Képviselőház! Mai interpellációmnak tárgya a határmenti községek telekkönyvi ügyeinek rendezése. Ebben az ügyben jónéhányszor már történt igen előkelő helyről fellépés s a képviselőik' nagy része is mozgalmat indított az iránt, hogy a határmenti községeknek ez a problémája megoldassék. Elismerem azt, hogy a kormányzat, illetőleg a külügyminiszter úr és az igazságügyminiszter úr a múltban is sok mindent tettek, hogy ezt a kérdést rendezzék, hogy ezáltal a községek megkapják telekkönyveiket, mégis azonban bizonyos gyengeséget ós határozatlanságot látunk ebben a kérdésben. Papiroson, a nemzetközi szerződések révén, biztosíttatott ez a kérdés, a telekkönyvek kiadása azonban mégis késik, mert hiányzott az energia, hogy ezt a kérdést a magyar nép javára eldöntsék. Éppen azért én azt kérem az igen t. külügyminiszter úrtól és igazságügyminiszter úrtól, hogy ezt a kérdést a legnagyobb eréllyel próbálják megoldani, mert azt látjuk, hogy gazdasági helyzetünk napról-napra süllyed és megy lefelé. Mindenki látja, hogy a magyar nép hihetetlen szenvedés előtt áll, nemcsak az ország területén belül, hanem a határjnentén is. A határmentiek ' elvesztették fogyasztóterületeiket, elvesztették útjaikat, iskoláikat, s mindazt, ami kultúrát és előnyt adhat a polgárságnak. Éppen azért legalább azt, amit megadhatunk, az államnak meg kell adnia ennek a népnek. Az adóbeszedést a magyar állam nagyon hűségesen és nagy keménységgel eszközli. Ha valaki nem tudja még, hogy övé-e a föld, és még nem tudja bebizonyítani, hogy az övé, az adóvégrehajtó már pontosan tudja hogy kié és tudja, hogy kitől kell az adót behajtania. Egy államnak joga van ahhoz, hogy adót szedjen, de ha már beszedi a földbirtokostól az adót r akkor köteles a biztonságot is megadni neki éppúgy, mint az állam minden más polgárának. Nyolc esztendeje már annak, hogy húzódik ez a kérdés* En azt képzelem, hogy az igazságügyminiszter úr elődjei ezt a kérdést nagy naívsággal kezelték és ha az idegen államok nem adják ki azokat a telekkönyveket, akkor elég személvzet áll az igazságügymíniszter úr rendelkezésére, hogy ezt a kérdést rendezhesse. Ott van az Országos Földbirtokrendezö Bíróság, amelynek a tagjai kiváló szakemberek, akik nyolc év óta folyton ilyen ügyekkel foglalkoznak. En azt gondolom, hogy az ő közreműködésükkel gyermekjáték volna ezeket a községeket telekkönyvhöz juttatni. En tudom jól, hogy az igazságügyminiszter úr teljes tudatában van ennek a helyzetnek, hiszen a mostani igazságügyminiszter úr, mint ennek a Háznak az elnöke, vezetője volt határmenti képviselők idevonatkozó akciójának és támogatta is azt az akciót, éppen azért meg vagyok róla győződve, hogy nem az ő akaratán és megértésén múlik ez a kérdés. Mégis azt szeretném, ha az idegen államokkal kötött erre vonatkozó szerződést valahogy rendeznék már. E tekintetben nem történt semmi. A cseh kereskedelmi szerződésben 1927 februárra volt ígérve, hogy a telekkönyveket átadják a csehek. Ez tisztára adminisztratív munkát jelent, tehát semmiféle különösebb technikai akadálya nincs. Ügy látszik, hogy vagy politikai, vagy egyéb szempontok tartják vissza a cseheket attól, hogy a magyar államnak ezt a kérelmét és szerződésben biztosított jogát teljesítsék. Ha így viselkedik velünk szemben egy szomszéd állam, ne kérjük mi tovább tőlük a telekkönyv kiadását, hanem az igazságügyminiszter úr maga rendelje el a telekkönyv elkészítését és a határmenti községek részére való újrakiadását. Nem boszorkányság és nem olyan lehetetlen dolog ez. Kérem az igazságügyminiszter urat, hogyha a cseh állammal szemben nem tudják a szerződés rendelkezéseit betartatni, akkor rendelje el az igazságügyminiszter úr a telekkönyvek kiállítását a maga személyzetének. Különösen azért hívom fel erre az igazságügyminiszter úr figyelmét, mert hihetetlen hiteluzsora fejlődött ki ezekkel az emberekkel szemben. Az örökösök nem tudják rendezni a maguk birtokügyeit, halomszámra gyűlnek a különböző papirok, senki sem tudja, hogy kié a föld, ki birtokolja azt, senki sem tudja a kölcsönét mire betáblázni, úgy ennek következtében hihetetlen uzsoraáron adnak neki hitelt. A határmenti községek nagy számát meg kell menteni ettől az uzsorától. Amikor az igazságügyminiszter úr most hivatalát már elfoglalta, azt kérem tőle, hogy ezt a szomorú kérdést próbálja most már ő az ő friss erejével megoldani. Nem hiszem, hogy az igazságügyi kormányzat ne lenne képes rövidesen ezeknek az embereknek telekkönyvet adni. Nevetséges volna ilyen nagy bürokrácia, ilyen nagy apparátus és állami organizmus mellett az, ha ilyen problémákat nem tudnánk megoldani, amikor a magyar áilam sokkal nagyobb kérdéseket oldott már meg egyes tárcák keretében. A pénz nem lehet akadálya ennek, mert arra kell hogy legyen pénz, hogy a telekkönyvi adatokat be tudjuk iktatni. Ha az adót beszedem a polgároktól, meg kell adnom azoknak azt a jogbiztonságot is, amely minden embert megillet ebben az országban. Bízva abban, hogy az igazságügyminiszter úr keményebben fogja mee-fogni ezt a kérdést, tisztelettel kérem, hogy ne engedje ezt a kérdést,
