Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-286

52 Az országgyűlés képviselőházánali a Litvániával való kereskedelempolitikai viszonyunk rendezéséről és a Japánnal való kereskedelempolitikai viszonyunk rendezéséről szóló külügyminiszteri jelentések tárgyalása. Méltóztatnak napirendi indítványomat elfogadni? (Igen!) Ha igen, ezt határozatképpen kimondom. Most pedig áttérünk az interpellációkra. Kérem a jegyző urat. szíveskedjék Kun Béla képviselő úr interpellációját felolvasni. Szabó Zoltán jegyző (olvassa): «Interpelláció a néipjóléti miniszter úrhoz. Hajlandó-e a t. népjóléti miniszter úr intézkedni, hogy megváltoztattassék, illetve visszavonassák az a pénzügyminiszteri spóroláson alapuló renjdelet, amely szerint az egy évnél idősebb menhelyi gyermekeket el kell venni az édesanyjuktól, idegen anyahelyetteshez kell odaadni, vagy pedig, ha az édesanya nem akar megválni gyermekétől, akkor a segélyezés megszüntettetik? Budapest, 1929. április 26-án. Kun Béla s. k. orsz. képviselő.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kun Béla: T. Képviselőház! Egy nyilt szociális sebre akarom t. képviselőtársaim figyelmét felhívni, amelyet egy szigorú kormányintézkedés ütött szegény embereknek, úgy ahogy még meglévő egzisztenciáján. Voltaképpen a t. pénzügyminiszter úrhoz, mint az állam kincstárnokához kellene intéznem interpellációmat, mert hiszen a spórolási szempontból kiadott rendelet háta mögött ő áll. Minthogy azonban a gyermekvédelem legfőbb őre ebben az országban a t. népjóléti miniszter úr, nemcsak törvényes rendelkezései szerint, hanem szívének, lelkének egész melegével, amint eddig tapasztaltuk, hozzá vagyok kénytelen intézni interpellációmat. Első pillanatra különösnek és visszásnak tűnhetik fel, miként történhetik meg az, hogy éppen Vass t. népjóléti miniszter úrtól kérem számon a ma^^ar gyermekvédelmet, a szegény magyar gyermekek sorsát. A tények azonban beszélni fognak. Tudom, hogy a t. miniszter úrnak megvan kötve a keze, tudom, hogy szíve, lelke mást óhajtana, mint ami a kiadott rendeletben benn van, de elvégre a pénzügyminiszter úrnak indokolatlan és veszedelmeket magában rejtő spórolása folytán ő mást — koncedálom — nem tehet. Ha azonban a társadalom, a Képviselőház, az ország közvéleménye megmozdul ennek a kérdésnek nyomán, mert ez nemcsak helyi, hódmezővásárhelyi baj, hanem országos baj, amint majd bizonyítani fogom, remélem, hogy a t. pénzügyminiszter úr engedni fog merev álláspontjából és a t. népjóléti miniszter úrnak módot és lehetőséget fog adni arra nézve, hogy gyermekmenhelyi segélyezések kérdését a jövőben is azzal a lelkiismeretességgel és azzal az anyagi áldozatkészséggel istápolhassa, mint azt a múltban tette. Miről van szó

1

? Arról, hogy egy kiadott népjóléti miniszteri rendelet folytán azoktól a menhelykötelékekbe tartozó gyermekektől, akiket eddig szegény, nyomorgó édesanyjuknál hagyva segélyezett az állam, március 15-én január elsejéig visszamenő hatállyal egy csapással megvonták a segélyek kiutalását, azzal a hozzáadással, hogy amennyiben gyermekeiket az illető szülők beadják a gyermekmenhelybe, — a gyermekmenhely pedig idegen szülőknél, idegen városokban, vagy pedig oldalági rokonoknál fogva elhelyezni, akik kevés számmal jelentkeznek és találtatnak ilyen alkalmakkor — ak286. ülése 1929 május 1-én, szerdán. kor a segély továbbra is utaltatik. Az édesanyák tehát most iaz elé a dilemma elé jutnak, hogy vagy lemondanak gyermekeikről és hagyják őket idegenbe jutni, vagy pedig a segélyről kell lemondaniok. Eddig úgy állt a dolog, hogy azok a segélyezettek, akik nem édesanyjuknál voltak, kétéves korig kaptak havonta 14 pengőt, 2—7 éves korig kaptak havonta 10 pengőt, 7—12 éves korig 8 pengőt, 12—15 éves korig pedig havi 6 pengőt, illetőleg kaptak az ő nevelőszüleik, megfelelő ruhasegélyekKeL azonkívül iskoláztatási és könyvsegélyeket. Azok a gyermekek pedig, akiket édesanyjuknál gondoztatott a menhely, — mert hogy a legtermészetesebb nevelő és gondozó, még ha egyes konkrét esetekben lehet is kifogásolni, mégis csak az édesanya, ez vitán felül áll — éppen a népjóléti miniszter úrnak ezelőtt hat évvel kiadott rendeletének alapján kaptak segélyt. Ez a rendelet azt példázta: ne tépd le a gyermeket az édesanya kebléről. Ha szegény az az édesanya, de ragaszkodik a véréből való véréhez, hagyd meg az édesanyánál és segítsd! Ezek az édesanyák a következő havi segélyeket kapták: Kétéves korig egy-egy gyermek után 12 pengőt, 2—7 éves korig 6 pengőt. 7 éven feül megszűnt ez a pénzbeli 'segély és nem kaphattak mást, mint ruhasegélyt, téli ruhát, a fiúnak sapkát, a leánynak fejkendőt, kétévenként a fiúk télikabátot, a leányok egy erős sálkendőt kaptak, amelyből az édesanyák — mint vidéken tapasztaltuk — kabátot formáltak és szabtak régi rongyokkal, vagy pedig bar ehettél bebélelve, és így a pénzbeli segélyen kívül annak a gyermeknek édesanyja mégis kapott gyermeke számára ruházatot, könyveket, cipőjavításra pénzt, szóval, gondoskodtak róla. Most egy csapásra mindez megszűnt, nem is tudták március 15-ikéig, hogy akkor január l-ig visszamenő hatállyal vonják meg tőlük a segélyt. Ezek a szerencsétlen édesanyák várták, várták, hogy meg fogják kapni a pénzt, közben természetesen a várt segélyre adósságot csináltak a fásboltban, a fűszeresboltban és egyszerre jött az ukáz, a szigorú, könyörtelen drákói rendelet, amely megvonja a segélyt. Add be a gyermeked, válj meg tőle, menjen idegen nevelőszülőhöz, vagy pedig, hogyha nem mondasz le róla, akkor nem kapsz segélyt. Kérdezem: kik voltak ezek a gyermekek, akiket így a szülőknél segélyezett a magyar állam a népjóléti miniszter útján? Nagyrészt rokkantaknak és hadiözvegyeknek a gyermekei. Azt lehetne mondani : hiszen a rokkantak úgyis kapnak segélyt, a hadiözvegyek is kapnak segélyt rokkant- és özvegyi ellátás címén. De hiszen nagyon jól tudja a t. Képviselőház — at. népjóléti miniszter úr is bizonyára szomorkodva bólint reá —, hogy így van, hogy ezeknek, a rokkantak gyermekeinek segélye havonként nagyon minimális, 75 fillér, 1 pengő 50 fillér, 1 pengő 75 fillér, aztán 4 pengő egy 100%-os rokkantnál az ő gyermekének a segélye. Ha hadiözvegyről van szó, akkor 1 pengő 50 fillér, maximálisan 2 pengő havonta a gyermeknevelési segély. Ha ezeknek pótlásául a

e népjóléti miniszter úr 1923-as rendelete alapján más segélyt is kaptak, ez csakugyan jótékonyság volt az államhatalom részéről, annak a megmutatása, hogy a polgári rend törődik azokkal a szegényekkel, azokkal az elesettekkel és nyomorgókkal, akiknek talán családtagjaik politikailag a polgári rendtől távolállóknak tartják magukat, de akikkel szemben mégis meg kell mutanunk nekünk éppen a polgári 6 rend erősítése érdekében, hogy velük mint ma-