Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-295
Àz országgyűlés képviselőházának 295. ülése 1929 május 17-én, pénteken. 433 nem kerülhet. A közgazdasági miniszter úr éppen ezért megállapításokon túl nem terjeszkedhetik. En ezt az állapotot is ilyen módon tarthatatlannak tartom és azt mondom: vagy adnak hatáskört a közgazdasági miniszternek, — ha már van közgazdasági miniszter — akkor adjanak egy fundamentumot is, amely fundamentumra a közgazdasági miniszter ráhelyezkedhetik és arra a fundamentumra helyezkedve tehesse meg a közgazdasági intézkedéseket. Ha pedig ezt a hatáskört megadni nem akarják, akkor minek ez a minisztérium 1 ? Akkor ez a minisztérium egy felesleges intézmény. Azért, hogy itt időről-időre halljon a Képviselőház közgazdasági expozét, olyan expozét, amely csak elméleti megállapításokat tartalmaz, azoknak gyakorlati kivitelére azonban soha sor nem kerül? Akkor meg kell kímélni ezt az országot ettől a felesleges kiadástól. Ha pedig azt mondja a Képviselőház, hogy szükség van közgazdasági miniszterre, akkor tessék módot és lehetőséget adni arra, hogy a közgazdasági miniszter tényleg intézkedési lehetőségekhez jusson. Hogy ez megtörténhessék, err*» vonatkozólag is egy határozati javaslatot terjesztek elő, amely a következőképpen hangzik (olvassa): «A Képviselőház utasítja a kormányt, hogy a gazdasági válság leküzdése céljából, a gazdasági válI ság okainak megállapítására és a gazdasági Programm kidolgozására az országgyűlés mindkét házának tagjaiból, gazdasági szakértők és a gazdasági élet tényezőinek bevcnásával a német Reichswirtschaftsamt mintájára: országos gazdasági tanács alakítására törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé». Ha egy ilyen országos gazdasági tanács fel . lesz állítva», ez nem azt jelenti, hogy a tanácsok száma fog egyszerűen szaporodni és semmi egyéb nem történik. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ha a német példát vesszük jobban szemügyre, akkor meg lehet állapítani, hogy ott az országos gazdasági tanács nagyon hasznos munkát végez. Mert egészen más az, ha például megállapítja a közgazdasági miniszter úr, hogy milyen bajok akadályozzák a közgazdasági élet kifejlődését. Ö megállapításával egyedül van, neki még csak minisztériuma sincs, ő nem támaszkodhatik ebben a kijelentésében senkire, csak önmagára. Sokkal messzebbmenő dolgpk történhetnek ellenben akkor, ha van egy országos gazdasági tanács, amelynek tagjai között helyet foglalnak mindkét ház delegátusai, helyet foglalnak a gazdasági élet szakértői, fontos tényezői. Ha ezek együttesen állapítják meg a közgazdaság bajait, az előtt nemcsak az egész közvéleménynek kell meghajolnia, hanem tényleg olyan módon kell a bajokon segíteni, amint a gazdasági tanács megállapítja. Nem lehet majd kitérni előle, ha az ipar, a pénz érdekképviselete és mindkét ház kiküldöttei közösen jutnak arra a megállapodásra, hogy ebben az országban a közgazdasági élet előrehaladását akadályozza a pénz drágasága. Ha az érdekelt szakértők bevonásával állapítják majd meg, hogy például túlmagas a kamat, akkor nem hinném, hogy egészen el lehessen zárkózni ez elől a megállapítás elől, és hogy ez a megállapítás megállapításnál egyéb ne legyen. En hiszek abban, hogyha ez ilyen módon történik, akkor megvolna az a támpont, az az alap, amelyre ráhelyezkedhetik a közgazdasági miniszter úr és amelyre ráhelyezkedve megteheti mindazokat az intézkedéseket, amelyek a közgazdaság bajainak kiküszöbölésére fognak vezetni. Mindaddig, amíg ilyen vagy ehhez hasonló intézkedés nem történik, szerintem teljesen felesleges a közgazdasági minisztérium. Kár azért a pénzért, amelyet ilyen címen kiadunk. Megvolt az ország, úgy tudom, 1867 óta közgazdasági miniszter nélkül. Nincs szükség ilyen támpont nélkül, ilyen intézkedési, rendelkezési hatáskör nélkül nem minisztériumot, hanem minisztert kinevezni, aki, sajnos, nem csinálhat mást éppen, mert nincs hatásköre, minthogy megállapításokat tesz és legfeljebb elfogyasztja azt a pénzt, amely ennek a minisztériumnak fenntartására elő van irányozva. Sokkal súlyosabb helyzetben él ma ennek az országnak népe, mintsem hogy ilyen módon lehetne az ország pénzét elkölteni. Rá kell térnem arra a megállapításra is, amelyet a közgazdasági miniszter úr tett, — támpont nélkül, a maga megállapítása volt csak — hogyha ez az ország a maga szükségleteit az országon belül elégítené ki, akkor itt a gazdasági élet nagy mértékben megjavulna. Nagyon csodálatos és sajnálatos, hogy ilyen kijelentések, ilyen megállapítások csak itt történnek a Házban, és amikor együtt van a minisztertanács, akkor az egyik miniszter úr minisztertársának nem tudja ugyanezt megmondani, és amíg a közgazdasági miniszter úr ezt állapítja meg, addig talán hetekkel előbb a közoktatásügyi miniszter úr részéről az történik, hogy az ország területén előállítható cikkeket külföldről vásárolják meg, mint ahogy ez megtörtént most, amikor az iskolák részére beszélőgépekre volt szükség, amelyeket már igen kitűnő kivitelben állítanak elő idehaza Magyarországon. Száz darab beszélőgépet egyszerűen külföldről rendeltek meg, holott eljárt a miniszter úr megbízottja abban a gyárban is és megállapította, hogy igenis itthon készül az a beszélőgép és több, mint száz munkást foglalkoztat az a gyár. Végeredményben azonban mégis külföldről rendelték meg a gépeket, amikor a közgazdasági miniszter úr a Ház előtt bölcsen megállapítja, hogy az ország szükségleteit az ország határain belül kellene kielégíteni. De még tovább megyek. A magyar ,dal, a magyar zene erősebb kultiválására beszélőgéphanglemezekből rendelt a minisztérium 15.000 darabot és a magyar nótát, a magyar dalt nem idehaza a magyar hanglemezgyárban készítettette el, hanem angol gyárban. Csak azért vetettem ezt fel, — amint már többször megtet tem és valószínűleg még többször fel kell vetnem, mert nagyon reménykedem abban, hogy a helyzet változni fog, — hogy rámutassak arra, milyen sajnálatos, hogy amidőn a minisztertanácsban együttülő miniszter urak közül az egyik tesz a közgazdasági életre vonatkozó igen bölcs és helyes megállapítást, ugyanakkor a másik miniszter úr ezzel homlokegyenest ellentétes intézkedést tesz, a helyett, hogy tényleg itt a belföldön elégítené ki az ország olyan szükségletét, amelyet itthon elég jól és állítom, hogy olcsóbban, mint a külföldön, ki tudna elégíteni, és mégis külföldre viszi ki az ország pénzét. Ezért kell azt mondanom, hogy itt jelszavak, frázisok vannak, azonban a való életbe ebből nagyon keveset, sokszor semmit sem visznek át. Ezért vajúdik az egész gazdasági élet esztendőről esztendőre, ezért nem történik örvendetes változás, az ország népe csak viseli esztendőről esztendőre a súlyosabbnál súlyosabb adóterheket, nincs remény, nincs kiút ebből a sötétségből. . . .._. ; .. ,
