Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-286
34 Az országgyűlés képviselőházának ezeknek a kifogásaiknak előadására vezették. (Kassay Károly: Akkor'nagyon tehetségtelenek vagyunk, pedig igyekeztünk elmondani.) Mert hallottam ellenérveket, amelyek arról szóltak, hogy ebben az országban még nagyon sok, legalább is több kategória vau, amelyeknek ügyesbajos dolga kielégítve nincsen, vagy amely kategóriák bajait jobban kellene kielégíteni. Ez indoka lehet annak, hogy más javaslatokat sürgessenek a t. képviselő urak, amelyek esetleg ezeket a bajokat orvosolják, de talán nem lehet indoka annak, hogy azokon a kategóriákon ne segítsünk, amely kategóriákon való segítést ez a törvényjavaslat célozza. (Csik József: Amelyeknél kevésbbé szükséges.) Mi van ebben a törvényjavaslatban? Az, hogy azoktól, akiknek az állam a maga bírósága révén ingatlant juttatott, ne szedjünk ingatlanátruházási illetéket. Az az ingatlanszétosztás, amelyet Földbirtok rendező-Bíróságunk éveken keresztül eszközölt, az egyes birtokosoknak súlyos igénybevétele volt. (Kassay Károly : tlgy van ! Ez igaz !) Sokszor azoknak a legszentebb földhöz való ragaszkodásukat sértette meg (Ügy van ! a jobboldalon.), sokszor azoknak igen érzékeny anyagi károkat okozott és csak most jutott a kormány abba a helyzetbe, hogy végre talán azoknak néminemű kártalanítását annak a bizonyos külföldi kölcsönnek segítségével eszközölje. Ha mi ennyire igénybe vettük a földbirtokosokat — elismerem — közszempontokból és alapjában véve helyes közszempontokból, hogy a földnélkülieknek földet juttassunk, akkor nem látom jogosultságát annak, hogy ugyanezt a momentumot felhasználja az állam arra, hogy ezeknél olyan fizetőképességet télelezzen fel, amelynek alapján jogosítva érezze magát arra, hogy ezt az illetéket rajtuk behajtsa. Ha mi adni akartunk azoknak, akkor a másik kézzel ne vegyünk el illeték címén abból valamit. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha mi kételyekkel vagyunk eltelve, mint a t. képviseto úr volt eltelve az iránt, hogyan fognak ezek a földhöz jutottak megélni, és ha gondját képezi a kormánynak, hogy lehetővé tegye, hogy ezek necsak földhöz jutottak legyenek, hanem gazdálkodni is tudjanak és meg is tudják tartani azt a nekik juttatott földet, akkor én kötelességemnek éreztem, hogy ezeknek igenis segítségre siessek. Nem örököltem ezt a javaslatot, én csak az ügyeket örököltem, s javítást jelent az én propozicióm. (Ügy van! a jobboldalon.) Azt mondotta Csík igen t. képviselő úr, hogy elismeri a javaslat helyességét a kisemberekre nézve, de kaplak a földreform során középbirtokot is, és hogy jutnak ezek a középbirtokosok ahhoz, hogy ők is illetékmentesen élvezzék azt az átruházást. Sokkal nagyobb tisztelettel kell lennünk minden bírósággal szemben — amely ezeket az ügyeket intézte, semhogy feltételezném, hogy olyanoknak juttatott középbirtokot, akik a törvény értelmében arra nem voltak jogosítottak. (Kassay Károly : Ez nem birói feladat volt, hanem politikai feladat.) De nézzük meg azt a mértéket, amelyben itt közbirtok-juttatás történt. Amennyiben nekem a statisztika rendelkezésemre áll, összesen 55 eset az, amelyben összesen 13.900 holdat juttattak középbirtok alakjában és azonfelül bizonyos közületek kaptak 12 esetben középbirtokot, még pedig öszszesen 5.800 holdat. Ezeknek a közületeknek juttatott birtokok túlnyomó nagy része az egyházaknak juttatott birtok. (Kassay Károly : Ez már a második kategória ?) Igen, a második. Kérdezem igen t. Csik képviselő úrtól : vájjon erre a második kategóriára is vonatkoztatja-e azt, hogy ennek illetékmentessége igazságtalan, vagy csak az elsőre vonatkoztatja? (Csik József: Majd fe; 286. ülése 1929 május 1-én, szerdán. lelek reá ! — Fábián Béla : Argumentum ad horninem !) Ad hominem kell az argumentumot használnom, ha az emberben látom a tévedést, mert ha a t. képviselő úr azon közcélok, illetve egyházi célok tekintetében az illeték mentességet nem kifogásolja, miért kifogásolja azt a másik kategóriával szemben, amelynek ugyan nem azok az erkölcsi okok forognak fenn, amelyek az egyházaknak középbirtokban való részesítésére vezették a biróságot, hanem egy másik erkölcsi ok forog fenn, az, hogy az illetők egyébként annak a birtoknak szerzésére jogcímet szereztek. Engem, amidőn ezt a javaslatot beterjesztettem, nem az vezetett és nem az aggasztott, hogy a középbirtokban részesült kis kategóriával mi lesz. Engem itt érdekelt az a másik millió hold, amelyet a kisembereknek juttattak osztályrészül. Ez érdekelt, ez vezetett, amikor ezt a törvényjavaslatot beterjesztettem, csak nem akartam kivételt tenni arra a másik kategóriára nézve, amely valamivel többet kapott, egyszerűen azért nem, mert nem találtam volna igazságos határt, amelyen belül ezt az illetékmentességet szabályozni lehetett volna. Annyi Ígéret történt ezen a téren — magam is Ígértem már, hogy ezt az illetékmentességi javaslatot be fogom terjeszteni — annyiszor megígérték a képviselő urak is választóiknak, hirdetvén a kormánynak ezt az igéretét, hogy azt hiszem, ez elől kitérni többé nem lehet (Ügy van ! jobb felől.), és így tulajdonképpen minden más indokon felül ennek az ígéretnek beváltásáról volt szó, amely azonban helyes Ígéret volt. (Fábián Béla : Sok más ígéret is történt, amelyek nincsenek beváltva !) Méltóztassék megengedni, hogy most a második kategóriára menjek át, a vitézi telkek kategóriájára. Nem tudom, Eassay igen t. képviselő úrnak miért méltóztatott azt mondani, hogy ennek előbb kellett volna megcsinálni a törvényes rendezését. Hiszen ennek rendezése törvényes, mert az 1920 : XXXVI. te. 77. §-a a vonatkozó rendeleteket elismerte, illetőleg törvényesítette, úgyhogy ez a törvény ezeket a rendelkezéseket helybenhagyta, és ha azoknak szabályai maguk nincsenek is a törvénykönyvbe iktatva, de a rendeleteknek törvényesítése benne van a törvényben. Én azonban nem akarok ennek a kérdésnek a taglalásába belemenni, hanem engem ennek a kérdésnek eldöntésénél az a szempont vezet, hogy vájjon helyes-e az, hogy egyesek vitézi telket kaptak (Meskó Zoltán: Igen!), úgy hogy ezeket érdemeseknek kell tartanunk arra is, hogy a vitézi telket illetékmentesen kapják meg? (Helyeslés jobbfelől.) Most ismét Csik t. képviselő úrhoz kell, hogy szóljak. És itt kérem a t. képviselő urat, ne méltóztassék kifogásolni azt, hogy ad hominem megy ez az érv. A t. képviselő úrnak talán félre méltóztatik érteni az illetékeknek — hogy úgy mondjam — elméleti jogalapját. Az állam illetéktörvényeiben ott szed illetéket, ahol bizonyos fizetési képességet vélelmez azon jogügylet révén, amely jogügyletet azután illeték alá von. Nem megyek annak vitatásába, hogy ez helyes-e, de azt hiszem, el méltóztatnak ismerni, hogy ez kiinduló pontja az illetékrendszernek. Ha én a vagyonátruházás után illetéket szedek, akkor azt abban a hitben és feltevésben kell, hogy tegyem, hogy azzal a vétellel bizonyos fizetőképesség nyilvánul meg. Kérdem én, t. uraim : annál a földhözjutottaál, aki földet kapott és — amint diffikultálni méltóztatott — nem kapott mást is, hogy gazdálkodhassék, és annál a vitéznél, aki vitéz volt. de egyebe nincs, s most földet kapott, feltételezhetek én még valami fizetési képességet?
