Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-286

Az országgyűlés képviselőházának S itt rögtön a harmadik kategóriára is átmegyek- Ha valaki az elcsatolt területen (Meskó Zoltán: Ideiglenesen megszállott terület! — Jánossy Gábor: Elrabolt terület!) földbirtokkal bírt. és ezt tőle saját hibáján kívül az erőhatalom elvette, úgyhogy túlnyomó nagy részben vagyonának legfeljebb csak roncsait tudta megmenteni és most idejön hozzánk, az elé odaálljak én mint állam akkor, amikor meg akarja szerezni ezekből a roncsokból azt a kis ingatlant, s azt mondjam neki: fizess illetéket, ha itt valamit szerezni akarsz? (Fábián Béla: A másikat meg kiutasítják, aki ugyanonnan jön!) Ez az a rész, t. uraim, amelyről azt mondotta Rassay képviselő úr, hogy örökölt rész. Örököltem azonban nemcsak hivatali elődömtől, de örököltem, azt hiszem, a képviselő úrtól is. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Nem tudom, a képviselő úr megszavazta-e ezt annak idején, vagy nem, de a törvény, az 1927. V. te. 21, §-ának 5. bekezdése (Rassay Károly: 1927-ben? Akkor nem szavaztam meg!) a következőképpen szól (Olvassa): «Ha az elszakadt területről visszatelepülő volt magyar állampolgár ottani ingatlanát a magyar állam területén lévő ingatlanért elcseréli, a pénzügyminiszter a csereszerződést az ingatlan vagyonátruházási illeték alól egészben vagy részben felmentheti». (Rassay Károly: Elég hiba volt ez is!) Ezt örököltem. (Rassay Károly: Ez a törvény is személyre volt szabva ! Az aktákból esetleg kiderül, hogy melyik személyre!) Nem tudom, mire alapítja ezt a t. képviselő úr. (Fábián Béla: Tény az, hogy rokkant tiszteket, akik megszállott területen születtek, kiutasítanak, másoknak meg kedvezményeket adnak! — Elnök csenget.) Miodenesetre arról nincs tudomásom, hogy ez személvre volt-e szabva (Fábián Béla : Minden személyre \?an szabva!), de van tudomásom arról, hogy személyekre volt szabva, mert hiszen másokra ez a törvény nem lehetett szabva, mint személyekre. Azokra a személyekre, akikről a törvény itt intézkedni kívánt. (Fábián Béla: Azokat nem kellene kiutasítani, akik a magyar hazáért véreztek ! — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. — Elnök csenget.) De hogy nem egy személyre volt szabva, t. Fábián képviselő úr, igazolhatom azoknak a kérelmeknek nagy tömegével, amelyeket elintézetlenül vagyunk kénytelen tartani ma is, azért, mert a határszélen, ahol ilyen csereszerződések lehetségesek voltak, azok a törvénynek e rendelkezése folytán nem intézhetők el, mert ott felmerül az a kérdés, hogy tényleg cserével állunk-e szemben. Mi az a csere? Ha az elcserélt ingatlanok egyforma kiterjedésűek, de a cserébe kapott ingatlanon ház is van, ez is csere? Vagy pedig csak az értéket értette-e a törvény, amikor ezt a rendelkezést hozta? Én úgy értelmeztem, hogy a törvény nem arra helyezte a súlyt, hogy az illető ugyanolyan értékű földet cserélt-e el más darab, ugyanolyan értékű földdel, hanem a törvényhozást az indította erre, hogy az, akinek ott ingatlana volt és onnan kénytelen volt eljönni, és itt a helyett ingatlant szerzett, mentesüljön az illeték alól. Csak ez lehet a ráció. Nem lehetett a jogügyletnek csak egy egészen speciális formájára, a cserére szőritkozó intenciója a törvényhozásnak, hanem csak az lehetett az intenciója, hogy az ilyen esetekben illetékmentességet nyújtson. (Fábián Béla: Az egyiknek illetékmentesség, a másiknak útilapu! — Elnök csenget.) Azért vettem be ezt a paragrafust a javaslatba, hogy ezek az igen méltányosnak látszó ügyek elintéztessenek. De t. uraim, méltóztassanak megengedni, hogy kitérj eszkedhessem továbbmenőleg is azokra az érvekre, amelyeket ez ellen felhozni méltóztattak. Kerestem, hogy miben álltak azok, és KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XX. 286. ülése 1929 május 1-én, szerdán. 35 tulaj donképen a legsúlyosabb érvet abban láttam hogy a pénzügyminiszternek kérek itt bizonyos felhatalmazást, diszkrecionális jogot, amellyel azután nekem élnem kell. Már a pénzügyi bizottságban kijelentettem, hogy ennek a diszkrecionális jognak egyáltalában nem örülök és szívesen veszek olyan szöveget, amely nekem pontosabban előírja, hogy mely esetekben és milyen mértékben élnetek ezzel a joggal. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalonJ Hiszen nekem az adminisztráció szempontjából ez — higyjék el, t. Képviselőház — kellemesebb. Sem ott nem találtunk azonban, sem ón nem találtam a kodifikáció alkalmával olyan megoldást, amely ennek további megszorítását lehetővé, vagy indokolttá tette volna. Méltóztassék tehát megnyugodni abban, hogy a végrehajtási utasításban ahol módomban van jobban körülírni, az ezen szakaszban foglalt rendelkezést, mint ahogy egy ilyen törvényben lehet, megfelelőleg szabályozzam a kérdést, s megszorítsam vagy kizárjam azokat a kategóriákat, melyeknek nem méltányos az, hogy ebben a kedvezményben részesüljenek. (Helyeslés jobbfelől.) Azt méltóztattak mondani, hogy hiányos a törvény szövege, mert mit értek én az alatt a «gazdasági jellegű ingatlan» kifejezés alatt, amely a 8-cal jelzett pontnak utolsó sorában van. Itt én azt értettem, hogy ha valaki földbirtokos volt és itt földbirtokot vesz, vagy szőlőbirtokos volt és itt szőlőt vesz, vagy háztulajdonos volt, eladta a házát és itt vesz egy házat, ezekre legyen vonatkoztatva ez a rendelkezés, de nem akartam vonatkoztatni arra az esetre, amikor valaki ottan folytatott egy egészen más foglalkozást és itt ingatlanszerzést határozott el. Nem akartam tehát azt, hogy aki példának okáért ott ipari tevékenységet folytatott, vagy egy gyára volt, most itten illetékmentesen. ingatlant szerezzen. (Rassay Károly : Miért ?) Azért, mert itt egy szerzésről van szó, amelynél nem rokontermészetű ingatlant vásárol az illető. Ezt a megszorítást éppen azért gondoltam helyesnek, — és talán a képviselő urat is ez a szempont vezeti, — hogy ezáltal a korlátlan illetékmentességre való igényeket bizonyos szűkebb, de méltányos kategóriákra szorítsuk. Azt méltóztattak a képviselő urak — ha nem csalódom — mindketten mondani, hogy amikor másoknak, hadikölcsönkötvény-tulajdonosoknak, rokkantaknak, menekült tisztviselőknek és bankbetéteseknek kártérítést nem ad az állam, ezeknek itt kárténtést ad. (Rassay Károly: Kártérítési jellegű privilégiumot !) Bocsánatot kérek, kártérítésről szó sincs. Nagy különbség az, igen t. uraim, — ezt különösen én mint pénzügyminiszter érzem, de érzi mindenki, — hogy vájjon egy jövendő, esetleges vagy talán be sem következő jövedelemről mond-e le valaki, vagy pedig az a meglévő jövedelmeit, amelyek talán korlátozottak, kénytelen felhasználni egy bizonyos célra(Rassay Károly : Nem értem !) A képviselő úrnak, mint jogásznak, mindjárt meg fogom ezt magyarázni. Az egyik eset hasonlít a lucrum cessans-hoz, a másik pedig a damnum emergenshez ; az egyik egy elmaradó haszon, a másik egy tényleg eszközölt kiadás. (Rassay Károly : Ezt .nagyon jól tudom, ezt még az egyetemen tanultam !) Bocsánatot kérek, nem kételkedtem az igen t. képviselő úrnak kiváló jogi tudásában. (Rassay Károly : Kár ez a fölényes hang ! — Friedrich István : Kár igy fölényeskedni ! — Zaj. — Elnök csenget) Ne értsék félre a t. képviselő urak szavaimat. Nem azt kívántam én ezzel mondani, mintha a képviselő úr megértésében kételkedtem volna. (Friedrich István (a szónok gesztusait utánozva) : Majd mi is ilyen hangon fogunk beszélni !) 6