Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-295

4li Az országgyűlés képviselőházának történt, amidőn én az illető férfiúval nem éppen Magyarország gazdasági helyzetéről, de Magyarország jövőjéről és arról beszéltem, hogy Magyarország nem maradhat meg a mai csonkasági helyzetében és itt előbb-utóbb kell megoldást találni. Az általa jelzett megoldásra természetesen mások is gondolnak. Az, amit most fel fogok olvasni, az ő véleményének, amennyire lehet, pontos fordítása. Ez az államférfiú a következőket mondotta (olvassa): «A mi közvéleményünk erősen szembe fog helyezkedni egy restaurációval, mivel Szent István koronájának feltámasztása túlságosan nagy vonzóerővel bírná az önök volt országában és ezen kívül is néhány nemzetiségre, amelyek határaikon kívül esnek. Szent István koronája az, amelv megakadályozza, hogy az önök mai fiatalsága elfelejtse a multat. Beszéljünk nyíltan. El kell felejteni az önök történelmének emlékeit, amelyek a trianoni béke előtt léteztek. Egy teljesen új alapot kell teremteni és én megmondom Önöknek a módját: ez a köztársaság. Ennek a révén fognak önök elérni oda, hogy egy új, egyelőre gazdasági egységet teremtsenek a Duna medencéjében. Ez kell, hogy legyen az útja az önök jövőjének. Az egyetlen akadály, amely ennek útjában áll, a dinasztia restaurációjának gondolata. Ezt kell kitépni az önök népének lelkéből, hogy alkalmazkodhassanak az új európai rendhez, amelyet előbb-utóbb kényszerítve lesznek elfogadni.» Ez természetes, hogy a Duna-konföderációra céloz és a Duna-konföderációt akarja köztársasági alapon, amely — bár kételkedem benne — lehet, hogy gazdasági szempontból idővel tűrhető állapotokat teremtene, de amelyben a magyar nemzeti gondolatnak és a magyar történelmi időnek feltámadását bajosan tudom elgondolni. (Ügy van! Ügy van!) Talán felesleges is mondanom, hogy én a nemzeti királyság álláspontján állok (Helyeslés.) és meg vagyok győződve róla, hogyha majd, ha majd annak ideje elkövetkezik, akkor a magyar nemzetnek géniusza meg fogja találni azt az egyetlen utat és módot, amely, hogy Tennyson szavait idézzem: megállhat «In that fierce light that beats upon a throne», amely az egyetlen, mely megállhat: abban a vakító fényben, amely a trónra esik. Minthogy ettől ma még messze vagyunk, és a mai gazdasági helyzet olyan, hogy bár azt egyesek optimizmussal nézik, mások azonban jpesszimizmussal nézhetik, mindenesetre nagyon súlyos és nagyon komoly, nyomatékosan arra kérem a kormányt, hogy fogja össze e nagy cél érdekében nemcsak saját pártját, hanem az összes parlamentben lévő és a parlamenten kívül álló összes gazdasági értékeket; fogja össze azért, hogy a revízió révén eljussunk a feltámadáshoz, az új Nagy-Magyarországhoz. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Lingauer Albin! Lingauer Albin: T. Képviselőház! Tisztán a gazdasági helyzettel és annak problémáival óhajtok foglalkozni. Szörnyen sötétnek látom a helyzetet es még sötétebbnek azt az óriási nagy elkeseredést, amely odakünn országszerte a népek lelkét megüli. Nekünk azonban semmiesetre sem lehet feladatunk az, hogy ezt a kétségbeesést rekriminációkkal, szemrehányásokkal sűrítsük, nehezítsük, hanem a mi feladatunk az, hogy a közgazdasági élet különböző tüneteinek, s a kormány politikájának bírálatában a közvéleményt a mai gazdasági helyzet roszszaságának okairól helyesen tájékoztassuk és 295. ülése 1929 május 17-én, pénteken. felvilágosítsuk, nem pedig, hogy elkeseríteni segítsük. Éppen ezért én azt hittem, hogy a kormány igen t. gazdasági miniszterének várva-várt expozéja ebbe a kérdésbe világosságot fog belövelni és megnyugtató, vigasztaló és bizalomgerjesztő körülményeket fog napvilágra tárni. Meg kell őszintén mondanom, hogy bár teljes bizalommal viseltetem a kormány iránt s bár nem a kormányzást tartom a mai gazdasági helyzet szomorúságai okozójának, de ettől az expozétői jelentékenyen többet vártam volna. Több konkrétumot, sokkal több útmutatást, kevesebb féligvezetett gondolatot és több konzekvenciának, valamint kevesebb félkonzekvenciának levonását. T. Ház! Ha kimegyünk a választóink közé, és azok tőlünk, kormánytámogató képviselőktől számon fogják kérni, hogy: mondjátok meg, mikor lesz vége ennek a nyomasztó helyzetnek és hogyan akarjátok végét vetni ennek a nyomasztó helyzetnek — én, az egyszerű képviselő, csak abban az esetben tudok erre választ adni, ha a felelős kormány megmutatja nekem az utat, az eszközöket, a tempót, az intenzitást, amellyel ezt a mostani nehéz gazdasági helyzetet nemcsak meggyógyítani, hanem legalább lokalizálni és elviselhetővé tenni fogja. Megvallom azonban egész őszintén, a gazdasági miniszter úr expozéjából megkaptam a diagnózisokat, de nem kaptam meg az orvosságok megnevezését. Es ha engem odahaza a választóim meg fognak kérdezni a felől, hogy mi a kibontakozás útja, nem fogom nekik megmondhatni. Méltóztassanak megengedni, hogy nyomatékosan felhívjam képviselőtársaim figyelmét a gazdasági miniszter úr expozéjának egynémely érdekes megállapítására. Az egyik a következő: «Más államokban elsősorban a gazdasági élet tartotta szükségesnek, hogy önmagát szervezze meg». Azután azt mondja a miniszter úr: «Van egy másik baja a kereskedelemnek: tőkeszegénysége.» Utána azt mondotta a gazdasági miniszter úr: «Semmisem járult (hozzá exportunk stagnálásához anynyira, mint az, hogy ezen. a téren, — tudniillik az export terén — szervezetlenek vagyunk.» T. Ház! -Ebben implicite súlyos vád foglaltatik a magyar közgazdasági élet szervezeteivel szemben, az, hogy elmulasztották a megszervezkedést, vagy pedig, hogy nem bocsátották rendelkezésre a megszervezéshez szükséges anyagi eszközöket. Én azonban azt mondom a mélyen t kormánynak: ám ne nyúlj o© bele a magángazdaság dolgaiba mindaddig, míg a körülmények rá nem kényszerítik, de ha kénytelen vele szemben azt a vádat emelni, hogy a megszervezkedést elmulasztotta, vagy a megszervezkedéshez szükséges eszközöket rendelkezésre nem bocsátotta, akkor mégis csak kormányfeladat az, hogy akár a gazdasági élet átszervezése formájában, akár más megengedhető és 'nem veszedelmes eszközzel rászorítsa a közgazdasági élet szerveit arra, hogy a megszervezkedéshez szükséges eszközöket ^rendelkezésre bocsássák. Azt mondotta továbbá a közgazdasági miniszter úr: «Fokozza ezt a bajt, ihogy a mező* gazdaság hitel dolgában nehézségekkel küzd. Ha az állam bele akar nyúlni a mezőgazdasági termények kivitelébe, akkor az egész kereskedelem kiabálni kezd: ne bántsátok a legális kereskedelmet! (Reisehl Richárd: Igaza is van!) Abban a pillanatban azonban, amikor nem nyúl bele, akkor ime, itt van a szemre-