Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-295

Az országgyűlés képviselőházának 2 hányás: a megszervezkedés el van mulasztva, és ez az oka annak, hogy erre az országra egy általános, nagy, óriási nagy közgazdasági válság terhe nehezedik.» T. Ház! Miben latom én az okot? Abban, hogy a mi tőkegyüjtő szerveink, a pénzintézetek, nem bocsátanak a kereskedelemnek, a termelésnek, az exportnak rendelkezésére megfelelő mennyiségű pénzt és hitelt. Miért nemi Azért, mert nekik egészen más üzletkörük alakult ki, bővebben, vastagabban jövedelmező üzleteik vannak. Igenis, az emissziós hitelekkel, a tranzakciós üzletekkel keresik meg a maguk óriási jövedelmeiket, és nem érzik magukat arra szorítottaknak, hogy az olyan aránylag apró kérdésekkel, mint amilyen a közgazdasági élet megszervezése, az export finanszírozása, a magángazdaság talpraállítása, foglalkozzanak. A közgazdasági miniszter úr programmjában konkrétumként három dolgot látok. Az egyik az exportban a márkázás behozatala, a másik az egységes termelés forszirozása, — de csak bejelentése annak, hogy ezt forszírozni fogják — a harmadik pedig az átorganizálás sürgetése. Igaz, hogy egyelőre ez is még csak ígéret, csak eszme-megpendítés, de legalább iránykijelÖlés, amelyben nekünk valamennyiünknek, akik a közgazdasági élet alakulásai iránt érdeklődünk, bele^ kell kapaszkodnunk, ho~v a kormánynak támasztékot adiunk, bátorságot és erőt kölcsönözzünk ahhoz, hogy az átorganizálás nagyon nehezen keresztülvihető munkájához ereje legyen. A kézműipar dolgáról az igen t. közgazdasági miniszter úr egypár mondattal emlékezett meg- amelyben azt mondja a kisipar helyzetéről, hogy (olvassa): «A kisiparnak vannak oly ágai. amelyek nemcsak a belső termelés, de még a külkereskedelmi mérleg szempontjából is nagy súllyal bírnak, itt van az asztalosipar, a cipészipar, a nyergesipar és a vas- és fémipar egyes ágai, továbbá az ötvösipar, amelyek talán, ha ma nem is tudnak úgy működni és olyan tevékenységet kifejteni, mint ami kívánatos volna, ez annak tulajdonítható, hogy a kisipar erői csekélyek, s a kormány éppen ezért meg akarja ezeket exportintézetek útján szervezni és hitellel kíván a hónuk alá nyúlni.» A kisipar megsegítése terén eddigelé oly kevés történt, hogy egészen természetesnek található az, hogy a kisipar ma a teljes leromlás stádiumában van. Konstatálja ugyan például a t. miniszter úr, hogy a bőrfeldolgozó iparnak, a cinész- és nyersiparnak mily súlyos válsággal kell megküzdenie, de nem jelöli ki ezen a téren sem az orvosságot, holott szerettem volna felhívni a t. közgazdasági miniszter úrnak figyelmét például arra, hogy amikor a nyergesiparnak helyzetét a nyomorúságosak közé sorozza, tulajdonkéDpen önmagának tesz szemrehányast, mert módjában volna a közszállítási szabályzatnak egyszerű megváltoztatásával ennek az iparnak azonnal való talpraállítása, mert tudjuk, hogy oéldául a bŐriüari közszállításoknál a túlnyomó nagy részt két-három igen nagy és kartellben lévő bőrgyár tartja a maga kezében. (Mozgás a baloldalon.) Azok megjelennek a versenytárgyalásokon mindig, mint a kisipar versenytársai és feltétlen biztonsággal megkapják az üzleteket. (Gr. Hunyady Ferenc: Vájjon miért?) Nemcsak azért, mert raktárra tudnak dolgozni és bizonyos, & nyilvánosság előtt el nem mondható kautelák ellenében kiköthetnek maguknak közszállítási megbizatást, de azért is, mert módjukban van a nyers bőr árát úgy felszöktetni, hogy a felszöktetett árak mellett a 5. ülése 1929 május 17-én, pénteken. 415 kisipar egyszerűen versenyképtelenné válik. Mert amikor a gyár megjelenik a kisipar konkorrunseként, akkor neki tulajdonképpen mindegy, hogy a bőr árán fogja-e megkeresni, vagy pedig a munkának az árán a maga hasznát, de mivel elviszi az inart, ennek következtében tökéletesen kezébe kerítette a kisipart, a maga szolgájává tette, önállóságától teljesen megfosztotta. (Gr. Hunyady Ferenc: Igen aktuális ez a nyeregkérdés!) Bocsánatot kérek elnök úr, elállók a szótól, mert rosszul érzem magamat. Elnök: A képviselő úr beszédét befejezte. Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Reisinger Ferenc! Reisinger Ferenc: T. Képviselőház! Az állami költségvetés tételeit lapozgatva azt látom, hogy az állami üzemek... (Propper Sándor: Szünetet kérünk!) Elnök: Az ülést 5 percre felfüggesztem. (Szünet utam.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Reisinger képviselő urat illeti a szó! Reisinger Ferenc: T. Képviselőház! (Hall.juk!) Az állami üzemek költségvetését olvasva, arra a nézetre jutottam,^ hogy az állami üzemek, úgy a m. kár. vas- és acélgyárak, mint az erdőüzemek nem dolgoznak azzal a nyereséggel, amennyivel más hasonló természetű üzemek, vállalatok ezidőszerint dolgoznak. (Folytonos mozgás a jobboldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Reisinger Ferne: Ennek a jelenségnek okát keresve, különböző megállapításokra jutottam. Leginkább a m. kir. diósgyőri vas^ és acélgyár és a m. kir. erdőkincstár termelési és egyéb viszonyait volt alkalmam megismerni, ahol a^.t láttam, azt tapasztaltam, hogy ezek az üzemek egyáltalán nem felelnek meg: a kor igényeinek és nem a takarékos elvén'ekí megfelelőien gazdálkodnak. (Éri MártowlkÖzbeszól.) A takarékoskodást és racionalizálást ezekben az üzemekben úgy értelmezik, ahogy a képviselő úr közbeszólott. Abban látják a takarékoskodást, hogy elbocsátják a munkásokat. (Éri Márton: RedukáHák a számukat!) azután elveszik a munkások bérét, s így azután Iegkevésbbé sem jut az állam ahhoz a bizonyos nyereséghez, amelyet elérni szándékolt, hanem éppen az ellenkezőjét éri el. • Ha lesz szíves a t. képviselő úr meghallgatni, beszédem folyamán számadatokkal fogom állításomat igazolni. Az állami vasgyárak közül a legnagyob-* bal, a Diósgyőri Vas- és Acélgyárral foglalik ózva a következő dolgokat tapasztaltam. A diósgyőri vasgyár a háború óta fokozatosan és állandóan leépít, racionalizál, a munkáslétszámot csökkenti, részben elbocsátáisok útján, másrészt pedig felküldi őket a budapesti állami gépgyárba dolgozni. Ezek ezután ennek következtében meglehetősen rossz helyzetbe kerülnek, mert hiszen családjaik ott vannak Miskolcon és Diósgyőr r környékén. A mai lakásviszonyok következtében nem tudnak Budapesten megfelelő módon családostól elhelyezkedni s így ezek a munkások kétfelé élve, nagyon rossz helyzetbe jutnak. Az állandó leépítés egyáltalán nincs összhangban azzal, ami egyébként történik ezekben az üzemekben. Ugyanakkor, amikor hivatalos beismerés szerint a miatt bocsátanak munkásokat, mert kevés a munka, a diósgyőri vasgyárban felemelték a munkaidőt 8 óráról 12-re. Ezzel való-