Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-295

406 r

Az országgyűlés képviselőházának rületi elosztása, az alaptőke csekélysége mellett a rezsiköltségek már korábban indokolttá tették azt a törekvést, mely a pénzintézetek koncentrációjára, egyesülésére irányult. Jelentéketlen vidéki helyeken 3—4 pénzintézet működik, holott kevesebb is bőven kielégíthetné az igényeket. Ha az államtól, közületektől, takarékosságot, egyszerűsítést, leépítést kívánunk, ugyanezt várjuk a pénzintézetektől. Nagyobb alaptőkét, kevesebb igazgatót, mérsékelt tantiémet és jól fizetett tisztviselőket s mindjárt kevesebb lesz a marge, amely a hitelt megdrágítja. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Érthető tehát a vitában t. képviselőtársaim részéről elhangzott az a kívánság, mely a részvényjog reformjára irányul (Ügy van! jóbbfelől.) és a miniszterelnök úrnak azok a kijelentései, asmelyekíben a pénzintézetek reformját érintette. Magam is foglalkoztam a kérdéssel, megbizatásom folytán el is készítettük ezt a tervezetet, amelyben nem kívántunk mi külön banktörvényt, de igenis kívántuk a Pénzintézeti Központra vonatkozó törvényeknek olyatén módosítását, amely alkalmas volna arra, hogy a betétek védelmét, a hitelkereső közönségnek és a részvényeseknek érdekeit a lehető leghatékonyobban szolgálja a nélkül, hogy a pénzintézeteket az üzletvitelhez szükséges szabad mozgásban feleslegesen korlátozná. Pénzügyi tekintélyek is kívánták, hogy új pénzintézetek csak a Pénzintézeti Központ hozzájárulásával alakulhassanak, a betétek biztosítassanak alaptőkék, hitelezések, üzletkörök, reviziók, f iókosítások, felszámolások stb. szabályoztassanak. Külföldön, Franciarszágban, Angliában már régebben, legújabban pedig Olaszországban, Csehszlovákiában és Lengyelországban találjuk meg a hasonló törvényhozási intézkedéseket. Nálunk is megvolt tehát az indoka e fontos kérdés rendezésének. Hallottuk, t. Ház, hogy a Pénzintézeti Központ az élő banktörvény, de még nem egészen, mivel a Pénzintézeti Központnak a hatásköre a jelenleg érvényben levő törvények hézagossága folytán nem terjedhet ki még annyira, íiogy a pénzintézeteket az egész vonalon, az alakulástól kezdve működésükön [keresztül a feloszlásig, illetve a felszámolásig minden fázisukban ellenőrizhetné. A Pénzintézeti Központnak ezeket a hézagait kívánjuk mi novelláris úton kitölteni, éppen azért, hogy a banktörvényt megelőzzük s ha lehet, elkerüljük. A Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete tiltakozik a banktörvény ellen, a Pénzintézeti Központ mellette áll ugyan, a nélkül azonban, hogy ennek a kiváló intézetnek szakszerű, közérdekű kiépítését elősegítené legalább is annyiban, hogy az érintett novelláris kiterjesztést szívesen látná. De ez irányban sem hallottuk még eddig helyeslő szavát. Tudjuk jól, hogy az első kúriába tartozó, pénzintézeteknél nincs és nem is lehet baj; ezeknek kitűnő, szakszerű vezetése, hatalmas tőkeereje biztosítékot nyújt minden kalamitás ellen, a közönséget és annak anyagi érdekeit azonban a többi kúriákban is minden eshetőséggel szemben megvédeni kívánjuk. A pénzintézeti reform kérdése különben nem újkeletű. Ez a gondolat kül- és belföldön már korábban szóbakerült. A vonatkozó törvényhozási intézkedéseket Anglia tette meg először, amely 1827-ben törvény útján intézkedett a betétek biztonságáról és likviditásáról. Még gyakrabban foglalkoztatta a takarékpénztárak, illetve takarékbetétek ügye Franciaországot, amely 1837 óta a törvények és törvé295. ülése 1929 május 17-én, pénteken. nyes rendelkezések egész sorozatával igyekezett a kérdés megoldására. Ugyanez áll a Németbirodalomra, ahol a poroszországi, a szászországi törvények sorozata állott a betétvédelem, betétbiztonság és betétfejlesztés szolgálatában. De Magyarország sem utolsó ebben a sorban, mert már 1846-ban, amikor még csak húsz takarékpénztár működött hazánkban, Lónvay Menyhért a «Közügyekről» szóló munkájában szintén szót emelt a betétek biztonsága, likviditása érdekében s ugyanekkor érintette az igazgatóságok felelősségét is. Különösen részletesen foglalkoztak nálunk ezzel a kérdéssel az 1882. évi és az 1885. évi jogászgyűléseken, ahol a betétek biztonságára és a betevők védelmére több javaslat került megvitatásra. Nem kívánom ! ezeknek részleteivel az igen t. Ház nagybecsű j figyelmét igénybe venni, csupán annyit kívá• nok felemlíteni, hogy Magyarországon a kérdés tárgyalása bővebb megfontolást kívánt, mivel nálunk még nincs meg a pénzintézeteknek az a szigorú elhatárolása, amely különbséget tesz a tiszta takarékpénztárak és a bankok között. Ezért helyezkedtek a jogászgyűlések tagjai is arra az álláspontra, hogy a pénzintézetek bifurkálásának mellőzésével kell keresni azokat a védelmi intézkedéseket, amelyekkel a pénzintézetek üzletágait alátámasztani lehet. Ezeket a védelmi intézkedéseket a jogászgyűléseken is egyfelől a kifejezetten jogi rendelkezésekben, másfelől bizonyos üzletviteli korlátozásokban, illetve a bajok megelőzésére irányuló ellenőrző intézkedések biztosításában vélték megvalósíth átoknak. Nagyjában ebben a gondolatkörben jegecesedtek ki később nálunk azok a vélemények, amelyekben közgazdasági életünk kitűnőségei nyilatkoztak meg. Báró Korányi Frigyes, még mint a pénzügyminisztérium hitelosztályának akkori főnöke, aggodalommal látta, hogy a pénzintézetek nagy száma — főként vidéken — az intézeteket féktelen versenybe sodorja, miért is szükségesnek látta olyan törvényes intézkedéseket, amelyek gátat vetnének a közhiteli érdekeket veszélyeztető újabb alapításoknak. Az sem érdektelen, hogy Hantos Elemér, aki akkor a Pénzintézetek Országos Egyesülésének, tehát éppen a vidéki pénzintézetek érdekképviseletének volt az igazgatója, a pénzintézeti reformról és revízióról 1911-ben írt tanulmányában ugyancsak a hazai pénzintézetek számának túltengéséről beszélt, mint amely körülmeny hiteléletünk sajátos és egyben kirívó jelenségét képezi, ő azonban ennek dacára nem az újabb' alakulások meggátlását vonja le kívánatos teendő gyanánt, hanem az autonóm alapon létesülő kötelező reviziónak válik szószólójává. Teleszky János 1927. július havában a «Pénzintézeti Központ és a pénzintézeti reform» cím alatt írt egyik cikkében a pengőmérlegekből megállapítja, hogy a pénzintézetek saját tőkéje lényegesen leapadt, csökkent a betétállományuk, így gazdasági szerepük is hanyatlott. Gondoskodni kell szerinte arról, hogy a kisebb pénzintézetek száma a reális szükségletnek megfeleljen és tőkeerejük elegendő legyen ahhoz, hogy közgazdasági hivatásukat betölthessék. Új pénzintézetek alakulását a Pénzintézeti Központ eng*edélyéhez kötné, meglevő kisebb pénzintézetek pedig működésüket csak akkor folytassák, ha olyan tőkeerővel rendelkeznek, amely őket képessé teszi ; arra, hogy a köz érdekében működhessenek. |i Tőkefel emelést, fúziót, állami támogatást kívánt s a mellett a revizióra is nagy súlyt he-