Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-286

28 Az országgyűlés képviselőházának A szó a képviselő urat illeti! Csik József: T. Képvielőiház! Azt hiszem, nines senki közöttünk, aki ne helyeselné a pénzügyminiszter úrnak azokat a javaslatait, amelyek az adók csökkentését célozzák. Mindig panaszkodtunk a drágaságról és főleg arról, hogy terményeinket a külföldön nem tudjuk értékesíteni. Ennek oka nemcsak a termelési költségek növekedése, amit véleményem szerint a kartellek elharapódzása idéz elő, hanem bizonyos mértékben az adóteher is, amely az egyes magángazdaságokra súlyosodik és amely mindenesetre nehezebbé teszi ezeknek a terményeknek külföldi értékesítését. Meg vagyok arról győződve, hogy ebben az irányban a pénzügyminiszter úr még tovább fog menni és belátja azt,, amit elődje nem akart belátni, hogy ahelyett,^ hogy adófeleslegekkel dolgozzunk költségvetésünkben, sokkal célszerűbb, ha az adóleengedés alapján térünk át, mert ez nemzetgazdasági szempontiból is célirányosabb. A tegnapi ülés folyamán az adócsökkentési javaslatnál Farkas István képviselőtársam szóbahozott olyan szempontokat, amelyek bizonyos mértékben a mi pártunkban is sarkalatos tételeit alkotják. Éppen azért a mai törvényjavaslat általános vitájánál szükségesnek tartom, hogy ezekre a kérdésekre kitérjek. Ami az adózás kérdését illeti, szükségesnek tartom kijelenteni, hogy felfogásom szerint az egyenesadórendszernek vagyunk hívei. Tudjuk azt is, meg vagyunk róla győződve, hogy ennek az egyadózási rendszernek keresztülvitele ma talán nehézségekbe ütközik, felfogásunk szerint azonban a kölcsönös igazságoknak sokkal inkább megfelel az egyadózás rendszere, mint a mai rendszer, a többadózás rendszere. Ebben a tekintetben nagy irodalom fejlődött ki a közgazdasági írók között, általános felfogásként alakult ki azonban az, hogy ez a rendszer, az egyadózás rendszere sok tekintetben éliminai ja az adófizetőkre hátrányos azokat a körülményeket, amelyek ma fennállanak, és hogy az igazság és a természetes jog alapján oldja meg az adózás kérdését. Én tehát felhívom a t. miniszter úr figyelmét arra, hogy amennyiben nem a közelebbi időre, hanem a távolabbi jövőre nézve akar adó-. programmot adni, úgy az egyadózás rendszerével szíveskedjék foglalkozni, és azt, amennyire lehetséges, legalább megközelítőleg iparkodjék a mi rendszerünkben meghonosítani. A tegnapi tárgyalás folyamán szó volt a progresszív adózásról is. A progresszív adózás bizonyos mértékének helyességét a pénzügyminiszter úr elismeri, nevezetesen a jövedelmi adóra inézve. A földadóra vonatkozólag azonban nagy felháborodással utasította vissza Farkas István t. képviselőtársamnak ezirányban tett indítványát. Az általános felfogás az európai adópolitikában tényleg az, hogy a progresszív adózást a jövedelmi adóra vonatkoztatják. Van azonban rá eset, éppen Angliában, hogy például a házadóra vonatkozólag is bizonyos progresszivitást állítottak fel. Ha már erre állítottak fel progresszivitást, semmiféle elv nem határolja el azt a felfogást, hogy esetleg a földadónál is bizonyos progresszivitás állíttassék fel. A progresszivitás gondolatát illetőleg szintén nagyon eltérők a vélemények a közgazdasági írók között. Meg lehet azonban állapítani, hogy ma már úgyszólván minden kultúrállamnak adópolitikája a progresszivitás elvén épül fel és nagyon sok országban, példáiul Svájcban nagyszerűen bevált a progresszivitásnak lehető legszélesebb körökben való keresztülvitele. 286. ülése 1929 május 1-én, szerdán. Meg vagyok győződve arról, hogy a progresszivitás gondolatát a pénzügyminiszter úr teljesen magáévá fogja tenni s az adópolitikának minden terrénumán iparkodik ezt meghonosítani. Hiszen a mai modern szociális kornak egyik elengedhetetlen feltétele az, hogy a kisexiszenciákat, amennyire lehet, kíméljük, sőt ne csak kíméljük őket, hanem erősítsük, szaporítsuk is. Ennek pedig első és egyik legfontosabb feltétele a progresszivitásnak minél szélesebb alapokon való keresztülvitele. (Buday Dezső: Ne csak tessék-lássék progresszivitás!) Nem áll az, mintha a progresszivitást csak az adónemek bizonyos klasszisára lehetne alkalmazni. Hiszen annakidején már Nagy Frigyes azt mondotta, hogy ha egy gazdag ember, akinek 5000 tallér jövedelme van, a felét az államnak adja, sokkal kevesebbet ad, mint az az ember, akinek 80 tallér jövedelme van és egy tallért ad az államnak. Ebben a felfogásban, amelyet Nagy Frigyes két századdal ezelőtt hangsúlyozott, benne van a progresszivitás gondolata. De különben a progresszivitás gondolata már Solon törvényhozásában is kifejezésre jutott, «aki négy klasszisra osztotta fel vagyon szerint az embereket. Az első osztályban tíz százalékot űzettek adóban, a második osztályban öthatodot, a harmadik osztályban batkilencedet, a negyedik osztályban pedig semmi adót nem fizettek. Szóval Solon törvényhozásában már a létminimum adómentessége is szerepelt. Ha az adópolitika fejlődése ilyen mozzanatokat mutat fel, akkor nekünk nem visszafelé kell haladnunk, hanem inkább arra az elvre kell helyezkednünk, hogy minél inkább szélesítsük a progresszivitás határait és azt az adónemeik minél több fajtájánál iparkodjunk behozni. Farkas István t. képviselőtársam említette a létminimum adómentességét is. Csodálkozom, hogy a pénzügyminiszter úr részéről ebben a tekintetben még semmi lépés sem történt. A pénzügyminiszter úr, aki nemcsak gyakorlatilag, hanem tudományos szempontból is egyike az ország legnagyobb pénzügyi tekintélyeinek, tudhatja, hogy ez a kérdés ma a legaktuálisabb kérdések egyike Európában; nagyon sok állam iparkodott ezt meghonosítani, sőt ma is nagy tendencia mutatkozik az egyes államokban a létminimum adómentességének behozatalára. Nagyszerűen fejezte ki ennek a szükségességét az egyik német közgazdasági író, Sonnenfels, aki azt mondotta: «Adj nekem — az államnak tulajdonítja ezt a kijelentést —, te pedig a tiéddel együtt éhezzél.» Tehát a létminimum adómentességének hiánya éppúgy sérti a polgárok biztonságát, mint amikor az ellenség valakinek a vetését elpusztítja. Mit jelent az, hogy ma a legkisebb vagyont is megadóztatja a pénzügyi kormányzati Azt, hogy azzal az adófillérrel annak a szegény polgárnak a szájából azt a falatot veszi el, amelyre annak élete fenntartására szüksége van. Azt, ahol nincs, nem lehet megadóztatni és a pénzügyi kormányzat politikájának nem lehet feladata, hogy családokat, amelyeknek annyi jövedelmük sincs, amennyi az ő tisztességes életfenntartásukat, exisztenciájukat biztosítaná, még nagyobb szükségbe szorítsa. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság ítéletén alapuló ingatlanszerzések illetékmentességéről van szó. Méltóztassék ehhez szólni. Csik József: T. Ház! Azért voltam bátor ezekre a problémákra rátérni, mert hiszen a mai