Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-293
312 r Az országgyűlés képviselőházának ződések terhe, az állami számvevőszék kiadása, a közigazgatási bíróság és a földbirtokrendező bíróság összkiad kultusztárcával szemben összköltségvetésben alul marad. (Szüts István: Huszonegyezer tanítót kell eltartania az államnak!) Hajlandó vagyok arra, hogy levegyem az önkormányzati alkalmazottak^ nyugdíjasainak járandóságához való hozzájárulási összeget is a kultusztárcából, ami 42 millió pengőt tesz ki. Akkor is 96 millió pengőt tesz ki a kultusztárca költségvetése és még akkor is a kereskedelmi, a földművelésügyi és népjóléti tárca összes kiadásainál még mindig magasabb. (Szüts István: A legnagyobb tanszemélyzetet v kell tartania! A legnagyobb tanszemélyzete van!) De t. képviselőtársam, bátor vagyok rámutatni, hogy az egész költségvetésből 22 millió esik az egyetemekre, ellenben textiliskolánk például nincs. A kultuszminiszter úr azt mondotta, hogy menjenek gyakorlati pályára a fiatalemberek, (Oberhammer Antal: De ebben benne van a műegyetem is!) Igen, a műegyetem is benne van. (Oberhammer Antal: Az pedig 18 millióba kerül.) Ha* a kultuszminiszter úr azt mondja, hogy gyakorlati pályára menjenek a fiatalok, tessék módját,ejteni és alkalmat adni arra hogy megtanulhassák szakmájukat. Ha a fémes faipari szakiskola fennállása azt eredményezte, hogy a magyar asztalosipar elsőrendű, ha a cipészszakiskola azt eredményezte, hogy ma a magyar cipészipar Franciországban, a Nyugaton is elismert, akkor méltóztassék megengedni, hogy igazam legyen abban, hogyha nekünk textilszakiskolánk is volna, akkor nem kellene nekünk külföldi előmunkásokat, munkásokat és mestereket foglalkoztatnunk. (Szüts István: Ez a kereskedelmi minisztérium dolga!) Csakhogy elharácsolják előle a pénzi A kormányzatnak a nemzet érdekének megfelelőleg első és másodrendű, halasztást nem tűrő és halasztást tűrő szükség szerint egyöntetű programm alapján kellene az egyes tárcákat dotálnia. S ha a kormányzatnak szüksége van arra, hogy a költségvetésben elénk tárt programmot megvalósítsa és ebben a megvalósításban őt támogassuk, a szükséges eszközöket neki szállítsuk, úgy nagyon megtisztelő volna reánk, képviselőkre nézve, ha bennünket is meghallgatna, akik a néppel egészen közelről szorosan es közvetlenül érintkezünk, és akik kénytelenek vagyunk olyan alkotások kritikáját hallani, amelyeknek sem az alsó néprétegek, sem a középosztály, de még sokszor a felső tízezer sem tudja magyarázatát adni, a kormány ránk hallgatna ezeknek az alkotásoknak a sorrendje tekintetében. De visszatérek ahhoz a gondolathoz, amelyből, kiindultam, hogy a nemzetet nevelni kell, hogy kezénél fogva kell nekünk a nemzetet vezetni. A nevelési eszköz száz és százféle a célkitűzés szempontjából. A nevelés célja: tisztultabb életfelfogást belevinni a közéletbe, amely tisztultabb életfelfogás nem lehet más, mint a nemzet öntudatának és erkölcsi életberendezkedésének emelése. Az a célkitűzés, amely célban megtalálja a nemzet az ő boldogulását, — hogy ne mondjam — boldogságát. Minden nevelésnek alapja azonban a tekintély, a jó példa és a szigorú következetesség. (Helyeslés.) A vidéki egyszerű polgár előtt még mindig tekintély a pesti úr, a minisztérium. Jólesik annak az egyszerű vidéki polgárnak vasárnap délutánonként és hétköznap esténként, amikor ráér, azokat az oktatásokat hallgatni a rádión, amelyek őt a gazdaság okszerű fejlesztéséről felvilágosítják. Szívesen is hallgatja és követi azokat, mert hiszen egyetemi tanárok, gazda293, ülése 1929 május 15-én, szerdán. sági^ szaktudósok és minisztériumbeli, valamint egyéb kiváló társadalmi egyének előadását, útbaigazítását, nevelő és oktató szavát hallja. A hang hullámain továbbított sa legutolsó tanyai lakásba is bevezetett oktatás meg is termi a maga gyümölcsét és jó gyümölcsöt terem akkor, ha az előadás jó, de rossz gyümölcsöt is teremhet, ha az előadás nívón aluli. Méltóztassanak azonban meggondolni, hogyan forog azzal az egyszerű falusi polgárral a világ, aki pedig a pesti uraknak feltétlenül hitelt ad, amikor romlatlan lelkületét egy szép vasárnap délután egyszerre csak azzal fertőzi meg a pesti úr, vagy ahogyan ott elképzelik és mondják, a minisztériumság, ha a dróton istenkáromlást kell hallania a pesti úr szájából. (Felkiáltások: Miket? Hogyan?) Dátumszerűleg meg tudom mondani. Nem méltóztatnak gondolni, hogy mindaz, amit drága pénzen éveken át építünk: a jóneveltség, az engedelmesség, a szerénység, a tisztelettudás, a fegyelmezettség, az egyszerűség, az emberi és isteni tekintély mind egyszerre összeomlanak annak az egyszerű embernek a lelkében. Mert ha a pesti urak, a minisztériumságnak — Ő így mondja — [ az emberei sem különbek a falusi kanásznál, akkor mi oka legyen respektálnia a pesti urakat, vagy éppen a kormányt, amikor a dróton Istenkáromlásokat hall? (Jánossy Gábor: Ez kivételes eset volt!) Több ilyen kivételes eset volt. Ha a pesti urak — ne essék sértés a t. Házon, ha ezeket elmondom — a «sacramentum»-ot, Máriát büntetlenül szidhatják és büntetlenül mondhatják: «az Isten fáját», «az Istenit a parasztjának», «az Istenit az agarának». (Szüts István: Ez néma minisztériumiból jön!) — kérem, nemi méltóztatott szófűzésemet megfigyelni — annak az egyszerű polgárnak pedig külön törvénye van és őt káromkodásért megbüntetik, akkor vége a tekintélynek, akkor nemzetnevelésről ne ábrándozzunk, evvel ne kérkedjünk. ^Kár minden fillérért más téren, a nemzetnevelés és a nemzet szellemi nívójának emelése körül, ha azt a sok áldozatot durva, istentelen káromkodással egyszerre semmivé teszik a lelkekben és minden eddigi alkotást a szívekben ledöntünk. Kondások és kanászok élnek ilyen szidalmakkal, ocssmányságokkal faluhelyen talán, de azoknak is csak az utolsója, a romlottabbja, akiket faluhelyn is megfeddenek és korholnak érte, Pestről pedig állami támogatással eis asszisztenciával rádión a kultúrának nevezett istenkáromlást és kétértelmű dalokat az utolsó tanyai kislakásba is továbbítják. Ha kétségük van az uraknak abban a tekintetben, hogy mikor történtek ezek, a dátumokat is feljegyeztem, mert rögtön felkeltem a rádiótól és feljegyeztem magamnak. így azután meg tudom érteni, hogy ilyen egészen félreértett és félremagyarázott nemzetneveléssel a nemzetet épnen azok rontják meg lelke mélyéig, akik különben két kézzel szokták döngetni a mellüket, hogy ők a valódi magyarok, az igazi keresztények. Hogy milyen magyar ember az, aki a magyarok l Nagyasszonyának nevét gyalázza, hogy milyen magyar az, aki a nemzeteket fenntartó teremtő Istent káromolja, milyen keresztény az, aki a szentséigeket, a sacraimentumokat szidalmazza, annak elbírálását a sokkal jobb érzésű és romlatlanabb lelkű egyszerű tanyai paraszt emberre bízom, akinek pedig Pestről | rádión felolvasásokban, színdarabokban, aní nekdótákban az Istenét szidják. (Jánossy Gá! bor: Egyikben sem volna szabad ennek előfordulnia!) — Sehol! — A legszebb oktatás
