Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-293

Az országgyűlés képviselőházának 293. ülése 1929 május 15-én, szerdán. 313 «em ér semmit, ha felülről rossz példát mutatnak. Azt mondtam, a nemzetnevelés második feltétele a jó példaadás. Készséggel elismerem, hogy ilyen esetek, aminőket felsoroltam, legújabban nem történnek, mert hiszen nemcsak en szólaltaim fel az ellen, hanem bizonyára mások is felszólaltak, de kénytelen vagyok leszögezni, hogy szükség volt a felszólalásra. Ebiből látszik, hogy nines meg az a hatodik érzék, amelyik megmondaná, hogy mit szabad és mit nem szabad, mert hiszen kénytelenek voltunk ifelszólalni

% hogy az ilyen istenkáromlások ne folytatódjanak. A szociális tárca az, t. Ház, amely gyermekeinkről mindenképpen gondoskodni kíván napközi otthonok és gyermekszanatóriumok felállításával. Igen egészséges gondolatot vetett fel a pénzügyi bizottságban, amikor a költségvetést tárgyalták Vargha Gábor igen 1 képviviselőtársam, amikor iskolaszanatóriumok fel-, állítását kérte. Ám, hogy mennyire ellentétes egyes miniszteri tárcák célkitűzése és mennyire divergáló, sőt egymást egyenesen hátráltató működést fejtenek ki, az leginkább kiütközik ott, hogy amíg szükségesnek tartjuk az iskolaés gyermekszanatórium felállítását és ezt szorgalmazzuk, addig a belügyi tárca a pénzügyivel kapcsolatban éppen az én községeimben a költségvetésből még az iskolatakarítási átalányt is törölte, sőt azt a kétkilogramm olajat is törölte, amellyel portalanítani lehetne. Méltóztassék elképzelni, ki fog ott télen fűteni, szellőztetni és ki fogja a padlót fel olaj ózni, mikor az erre szolgáló átalányt megtagadják. Valóban szükség lesz ezekután a gyermekszanatóriumra és iskolaszanatóriumokra, mert hiszen a portalanítást lehetetlenné tették, noha ez sokkal olcsóbb volna, mint a tüdőszanatóriumok felállítása. Helyes és jó, hogyha^ Balaton környékén, itt Budapesten és környékén is portalanítják az utakat, (Reischl Richárd: Csak kivételes helyeken, legtöbbször a magunk költségére csináljuk!) de ne tagadják meg ugyanezt tőlünk legalább az iskolában. örülök, hogy a belügyminiszter úr itt van, mert fel akarom hívni a figyelmét arra, hogy mit szól a belügyminiszter úr ahhoz, hogy a kocsmarendelet ellenére nemcsak a 18 éven felülieknek ^mérnek szeszes italt, hanem bizony tizenegy éves kortól kezdve — főleg a leventék — a gyermekek egészen szabadon bejárhatnak a kocsmába a nélkül, hogy e miatt valakinek is^ elvették volna az italmérési engedélyét, vagy bárkit is megbüntettek volna érte. Azt mondják, hogy mindén lakatnak megvan a kulcsa. Ha aztán az ilyen gyerek elromlik, ellopja otthonról a tyúk alól a tojást, vagy kiszedi szakajtóként a zsákból a kukoricát avagy a búzát, s elhordja félzsákonként hogy eladja, akkor ebből a gyermekből úgynevezett gyermekbűnöző lesz s az ifjúból ifjúkori bűnöző. S amikor már ezt a bűnöző típust kitermeltük, átszolgáltatjuk a belügytől Zsitvay Tibor igazságügyminiszter úrnak a tárcájába, akinek fő a feje, hogy honnan teremtse elő azt az összeget, amely "most már 2,500.000 pengőre rúg, amelyből a fiatalokrú bűnösöket eltartja. Pedig az igen t. igazságügyminiszter úrnak még a társadalom is segítségére van, amennyiben legújabban azt olvashatjuk, hogy 869 különféle társadalmi állású egyén ajánlotta fel szolgálatait a felügyelő hatóságokhoz való kinevezés céljából. Csak konstatálni kívánom, hogy mennyi dolga és gondja lehet a felügyeleti hatóságnak, amikor azt olvashatjuk, hogy a legutóbbi 15 év alatt nem; kevesebb, mint 80.945 fitalkorú bűnöző ügyében jártak el. (Egy hang a középen: Szép szám!) A népet nevelni, t. Ház csak úgy lehet, ha mi magunk jó példát adunk, a törvényeket megtartjuk, de a törvények végrehajtásáról is gondoskodunk és pedig másokkal szemben is kivétel nélkül. De mert csak az a törekvésünk, hogy sok törvényt és rendeletet gyártsunk, viszont azok következetes végrehajtása1 ról kevésbbé gondoskodunk, alig is van respektusa a törvénynek és az állami igazgatásnak. Szomorú tényként kell megállapítanom, hogy a közigazgatás valóban túl van terhelve, mert az összes minisztériumoktól kezdve végig, mindenkinek a rendeleteit végre kell hajtania s így a figyelme valóban nem terjedhet ki mindenre. De konstatálnom kell azt is, hogy nem minden közigazgatási közegben van meg az a bizonyos hatodik érzék, hogy az ilyen dolgokat észre is tudja venni és erélyes reparációt tudna nyújtani. Van nekünk például egy fásítási törvényünk. A törvényjavaslatnak és a törvény végrehajtási utasításának megszerkesztésétől a mai napig, a tervezőnek hosszúra nőtt a szakálla, a törvényből azonban fa még nem nőtt, mert nincsen, aki azt a törvényt végrehajtsa. Es ne tessék^ azt gondolni, hogy én az állami omnipotenciát sürgetem és szorgalmazöm, amellyel azt akarom, hogy a magántulajdonba és az elhatározási szabadságba mélyen belenyúljunk. Nem, ez távol áll tőlem. De még sem tűrhető az, hogy például a Budapesttől alig 40—50 kilométernyire fekvő Kecskeméttől egész Halasig terjedő területenrna úgyszólván semmi más nincs, csak szöcske és a szöcske után^ szaladó pulyka, s az egész területen egy szál fa sincs. Harminc-negyven kilométereket mehet az ember végig gyalog, lóháton, kocsin, vonaton vagy automobilon, de egyetlen fát sem lát. Pedig ha mással nem, akáccal és fenyővel be lehetne ültetni azt a területet. Nem mondom, gyümölcsfával is be lehetne ültetni, de hát egy gyümölcsfa egy pengőbe vagy 80 fillérbe kerül, tehát fásítsuk be akáccal vagy fenyővel, ami lényegesen olcsóbb. Majdnem ingyen kapható a csemete, csak & munkabért kell fizetni, csak a lyukak megásása kerül pénzbe s egy kis trágyát igényel az a csemete. Szerintem nyolc-tíz év alatt egész akácerdőt lehetne itt teremteni. T. Ház! Egy másik példa a pénzügyminiszter urat illeti. Annak idején, azt hiszem. 1922 őszén, kérdést intéztek hozzám egyszer a választóim, hogy azt a bizonyos vagyonváltságot vagy nem tudom, hogy mi volt, be kell-e fizetniük? En természetesen mint jó hazafi, azt válaszoltam nekik, hogy igenis, be kell fizetni. Egy részük befizette, másik részük azonban nem. Aki nem fizette be, az vett rajta magának földet és most már hatodszor arat és nevet azokon, akik 1922-ben fizettek, az 1922-ben befizetők pedig engem szidnak. Hát, a törvénynek és rendeletnek nincs respektusa akkor, ha nem vagyunk következetesek annak végrehajtásában. Mindig kapkodunk. Ha valahol nagyon ég már, akkor aztán kapkodni szoktunk; amikor már valahol valamilyen nagv botrány történik, akkor nagy dirrel-durral neki megyünk a kérdésnek és azzal az el is alszik. Amikor Kövess Hermann fia — feljegyeztem magamnak ezt az adatot — furcsa körülmények között, állítólag kokainmérgezés következtében meghalt, rögtön volt kokainrazzia és rögtön megmozdult a titkos rendőrség, de azért egy Kövess Hermann fiának kellett meghalnia. Viszont örömmel olvasom napról-napra, hogy a belügyminiszter úr erélyesen belenyúlt a kártyaklubok 45*