Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-293

300 Az országgyűlés képviselőházának 293. ülése 1929 május 15-én, szerdáé. Itt a Házban igen komor helyzetképet rajzoltak a közgazdasági és szociális állapotokról. Nagyon sok volt ebben a képben a sötét szín, nagyon kevés volt a remény, a bizakodás, jóval több volt a lehangoltság, a lemondás, mint az az erős hit, hogy ezek az állapotok, amelyeket ma kifogásolnak, meg fognak változni, pedig a pénzügyminiszter úr és a közgazdasági miniszter úr nagyvonalú programmot adtak, amelyben — nem lehet tagadni — nagyon sok jóakarat, nagyon sok jóindulat, sok konkrét probléma van benne és kétségkívül nem olyan célkitűzés, amely elég közelinek látszik ahhoz, hogy ezt a célkitűzést valóra is fogják tudni váltani. Mi az oka mégis annak, hogy mindezek nem fogadtattak a közvéleményben azzal a megnyugvással, amelyre találniok kellett volna, miért van mégis kétségkívül szorongó érzés az egész közvéleményben, amely tele van aggodalommal, amely valamitől fél, amely nincsen megelégedve, amely kritizál és bírál mindent és amely jóformán minden tervre, minden programmra legyint a kezével és azt mondja: úgy sem lesz ebből semmi, úgy sem fog az segíteni semmit és ha nem is mondja ki, akárhány ember arcáról leolvasható, hogy mindezek következtében vár valami még súlyosabb eseményt, vár valami tragikus aggodalmat, (Malasits Géza: Kereszténykurzust! — Felkiáltások a jobboldalon: Annak vége!) vár valamit, olyat, ami indokolja az ő aggodalmait, egyszóval vár valamit, amit nem tud magának megmagyarázni, amitől fél, amitől reszket, amitől tele van aggodalommal. Azt hiszem, hogy még akkor is megvolna ez az aggodalom és ez a szorongó érzés, ha a kormánynak sikerülne 100%-ia- beváltani azokat az Ígéreteket, amelyeket programm formájában a gazdasági és pénzügyminiszter úr tett. Ez az aggodalom és félelem a jövőtől akkor sem szűnnék meg. Miért gondolom, hogy ez így van? Azért, mert mindig több és több emberben válik öntudatossá az a meggyőződés, hogy nem részesedik az életnek azon proporcionált javaiban, amelyekhez természetadta joga van, mindig több és több ember győződik meg arról, hogy hiába fogjuk mi a mai gazdasági rend nehézségeit megszüntetni, hiába fogjuk, hogy úgy mondjam, megolajozni a kapitalizmus kerekeit, a nyikorgást, amely fülünket sérti, megszüntetni, és hiába iparkodunk azon a módon, ahogy az ma történik, lehetőleg a gazdasági bajokat szanálni, tehát a hitelkérdést rendezni, a munkáskérdést rendezni, és elkövetni mindent lehetőleg, hogy a mai gazdasági rend valahogyan a mostani állapotából kiemelkedjék és megnyugtatóbb képet adjon. Hiába iparkodunk ezen, a legtöbb embernek az lesz az érzése és marad az érzése, sőt mindig több és több embernek az lesz az érzése, hogy rajta mindez nagyon keveset segít, ez nem fogja hozzájuttatni ahhoz, amihez természetadta joga van. Ez nem fogja az ő emberi méltóságát megóvni és megvédeni, ez nem fogja őt hozzájuttatni azokhoz a javakhoz, amelyekihez neki joga van azért, mert minden jóban ami van, minden civilizatórius és kulturális kincsben, amely van, az emberek nagy tömegének, -majdnem mondhatnám, öszszességének a munkájából van valami és az élet jogaiból van valami. És ha az ember ehhez nem jut és nem látja arra a garanciát, hogy hozzájusson, nincs megelégedve és nem lesz megelégedve akkor sem, ha a mai kapitalista gazdasági rend nehézségein próbálunk segíteni, és a mai gazdasági rendet próbáljuk valamiként teherbíróbbá tenni és amennyire lehet, megjavtíani. Számolni kell azzal, hogy az emberiség többsége nem hajlandó a kisemmiztetésbe belenyugodni, az emberek nagy tömege nem hajlandó hosszasan tűrni oly gazdasági berendezkedést, amely neki nem adja meg azt, amihez emberi joga van. A természeten sokáig lehet erőszakot elkövetni, de soha nem történt meg az, hogy ez az erőszak végleges lehetett volna, hogy ez az erőszak nem törte volna szét bilincseit. És ha a törvényhozás nem próbálja idejében kiegyenlíteni azokat az óriási ellentéteket, amelyek a jog és a tény között vannak, amelyek a megkövetelhető állapot és a valódi állapot között vannak, amelyek r az emberi méltóság között és a között az életsors között vannak, amelyben az embernek élnie kell, ha ez a spácium túlnagy, az ur túlságosan széles és a feszültség túlságosan nagy, akkor megvan a veszedelem állandóan, hogy korrigálja az emberiség, és ha nem korrigáltatik eiülről, akkor jön a korrekció alulról. És méltóztassék nekem elhinni t. Haz, hogy e forrásból táplálkozik az a lelki nyugtalanság, amely a legtöbh emberben van. Ebből a forrásból táplálkoznak jórészt azok a panaszok is, amelyeket még olyan emberektől is hallunk, akiknek egyébként egyéni és vagyoni szociális szituációja nem adna közvetlen panaszokra okot és mégis panaszkodnak, mert érzik, hogy ennek a helyzetnek továbbfejlődése, a mostani állapotnak továbbjavítgatása, a gazdasági rendnek ez a fejlődése, ahogyan ma megy, nem lehet tartós, itt kell egy korrekciónak jönnie, amelyet ő nem ismer, és mint ismeretlentől, fél. T. Ház! Olyan programmja, mely a jövő számára ígér komoly változást, amely tehát programm, de nem arra, hogyan javítsunk valamikép, hogyan foltozgassuk valahogyan a mát, hanem hogy a jövőt készítsük elő, ilyen programmja elismerten a Házban csak a szociáldemokratapártnak van. Én most nem kritizálom ezt a pártprogrammot, nem megyek bele abba, hogy ez a programm reális és megvalósítható-e, be tudja-e váltani azokat a reményeket, amelyeket az emberiség egy része hozzáfűz, ém ezt most nem taglalom, csak azt állítom, hogy ilyen programm van, ebben a pro^ grammban sokan hisznek, ez a programm bizonyos tekintetben hitnek, bizakodásnak és reménykedésnek a tárgya, ennek következteben ennek a tábornak vannak fanatikusai. A másik oldalról kell valamit szembeállítani ezzel; nem lehet a negáció álláspontjára helyezkedni ezzel szemben; nem lehet azt mondani, hogy noli me tangere! quieta non movere! nem lehet azt mondani, hogy egyetlen hivatása lehet az államnak és társadalomnak s azoknak, akik nincsenek a szociáldemokrata táborban: mindent elkövetni, hogy az a radikális programm ne érvényesüljön. Ez egy novum, amely mindig rövidéletű szokott lenni, amely az emberek tömegét tartósan kielégíteni nem szokta. Itt tehát valami egyebet kell tenni, valami pozitívet, valami útmutatást; kell jönniök olyan gondolatoknak, amelyek reformgondolatok, amelyek hitet és bizalmat ébresztenek az emberek lelkében a nagy tömegnél, amelynek ez a hite és bizalma ma a jövőben nincs meg, hogy igenis lehetséges a mai társadalmi rend mellett egy másikat hozni, egy olyan társadalmi rendet, amelynek fejlődése, gazdasági és kulturális haladása egyszersmind azt is magával hozza, hogy az embereknek nem mindig kisebbedő része fogja élvezni ennek a kultúrának minden javát, hanem ellenkezőleg, az embereknek min-