Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-293
âÔ8 Àz országgyűlés képviselőházának nevet is akar. (Pakots József: Tessék ezt megmondani a belügyminiszter úrnak!) Neki mondom, sajnálom, hogy nincs itt. Ezek az urak nem tudják, hogy milyen rossz szolgálatot tesznek magának a magyarságnak és a magyar ügynek. Talán a trianoni vésztörvényszék meggondolatlan, elhamarkodott, igazságtalan ítélete is máskép hangzott volna el, ha Nagy-Magyarország minden állampolgára magyar nevű lett volna. Jól tudjuk, hogy igazságtalan bíráink az úgynevezett békekötésénél nemcsak a vallási különbözőségeket, hanem a nem magyar neveket is kihasználták országunk egyes részei elrablásának megengedésénél. Az úgynevezett utódállamokban az ő új határaik között nem tűrnek meg magyar nevet, megsemmisítettek minden cégtáblát, minden magyar feliratot. Ezzel szemben mit tapasztalunk nálunk, Csonka-Magyarországon 1 ? Azt tapasztaljuk, hogy itt még mindig circa 3 millió idegennevü magyar ember él. Sokan közülök a névmagyarosításnak azért ellensiégei, — legalább azt hangoztatják — mert a múltban elsősorban a zsidóság vett fel magyar neveket és ezek közül számosan régi történelmi neveiket. Tény, hogy a magyar zsidóság az első felszólításra tömegesen csatlakozott annakidején a névmagyarosítási mozgalomhoz. Ez azonban, véleményem szerint, nem elítélendő cselekedet, hanem inkább példát szolgáltatott. Bár mindenki követte volna példájukat! Ha rámutatok arra, hogy a 3 millió idegen nevű magyar ember közül mintegy 250,000 a zsidó felekezetű magyar, akkor világosan bebizonyítottam, hogy ez nem keresztény- és nem zsidókérdés, hanem tisztán és kizárólag a magyarság szent ügye. Nem osztozom tehát — és itt térek rá egy imént elhangzóit közbeszólásra s minden kormánypártiságom mellett is kénytelen vagyok ezt kijelenteni — at. belügyminiszter úr ama nézetében, hogy ahhoz, hogy valaki magyar nevet kapjon, előbb érdemeket kell szereznie. (Úgy van! a bál- és a szélsőbaloldalon.) Mert ha ez a tétel megállana, akkor el kellene venni a magyar nevet minden s.,^ De továbbmegyek. Az iskolás gyermek mikor szerezhetett volna érdemeket? En pedig azt akarom, hogy már a beiratkozáskor a gyermek, a serdülőkorban levő gyermek, a magyar névre hallgasson, hogy ezáltal is növeljük és fejlesszük benne a nemzeti önérzetet és öntudatot, amelyre éppen a jövő nemzedéknek feltétlenül szüksége van a hazának érdekében (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De kérdem: nem lett volna-e sokkal szebb, ha a világháború idegennevü hősei, a vitézek ezrei — akik, igaz, hogy nem a magyar névnek, de mégis a magyar harci erényeknek szereztek dicsőséget — már magyar névvel indultak volna a harcmezőre, a dicső tettek színhelyére? T. Ház! Végzetes és talán többé helyre nem hozható hibát^követtek el azok, akik annak idején nem fordítottak megfelelő gondot és kellő megértést e fontos ügyre. Ma talán a magyar ügy is kedvezőbben állna a megszállva tartott országrészeken, ha az ott élő magyarság mindenikének magyar neve is lenne. Tagadhatatlan igazság ugyanis az is, hogy a magyar nevű ember, különösen az elszakított részeken, büszkébb önérzettel hivatkozhatik magyar voltára, mert nem kell attól tartania, hogy ellenségeink gvűlölete és féltékenysége minduntalan szemére lobbantja, éppen nem magyar neve után ítélve, idegen származását. Fáj az ember lelke, ha külföldön is elismert idegen nevű magyar testvéreink dicsőségéről és sikeréről hallunk. Amennyire jól esik az a tény, hogy Petőfi Sándor nem Petrovics név 293. ülése 1929 május 15-én, szerdán. alatt írta örökbecsű költeményeit, Herczeg Perencet. mint ilyent és nem mint Herzogot ismeri a külföld, Molnár Ferenc neve mint ilyen, és nem mint Neumann járta be a világot, Irányi Dániel nem mint Halbschuh írta be nevét a magyar történelembe (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) — hogy többet ne említsek — annyira fáj az ember lelkének, amikor Semmelweiss, Dollinger, Lenhossék, Hültl Hümér kiváló, tudós egvetemi professzorok nevét olvassa, vagy amikor látja, hogy Mihalovits, a világhírű muzsikus, Fuchs, Glykaisz, Petschauer és a többiek, mindmegannyi dicsőségei a magyar nemzetnek, idegen nevükkel szerezték meg a magyar géniusz elismerését. (Pakots József: Sztranyavszky a választásoknál!) T. Ház! Az, aki külföldön ezeket a neveket olvassa, vájjon gondolhat-e arra, hogy ezek nemcsak a magyar földn,ek szülöttei, de szívben, lélekben is igaz magyarok? (Pakots József: Klebelsbergről, miért feledkezett meg, képviselő úr?) Azért, mert nem személyeskedem. (Élénk derültség a Ház minden oldalán.) Ezt mindenki . magára veheti, akinek nincs magyar neve. (Bródy Ernő: Helyes, igaza van!) A kereskedelemügyi miniszter úr is megértette mindjárt. (Derültség.) Magyarországon, ebben a megcsonkított országban elvárhatjuk minden polgárától ennek a hazának, hogy necsak szívben és lélekben, de névben is magyar legyen. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon. — Zaj.) Ha Mussolini lennék, akkor ezt keresztül is vinném. Nagy nemzeti egységet kell nekünk ezen a téren is mutatnunk. Magának a belügyi kormányzatnak kellene jó példával előljárnia, meg kellene szerveznie az egész mozgalmat és nem meggátolni, hanem elősegíteni a névmagyarosítást. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Pakots József: Kezdje a belügyminiszter úr!) Ezt a kérdést különböző módon és különböző . eszközökkel lehet megoldani és rövid időn belül nagy eredményeket elérni. Ha nem is a mostani konzervatív gondolkozásúakra gondolok, de legalább a jövő nemzedéknek tegyük lehetővé nevének megmagyarosítását. Hogy csak pár módot említsek: a nemzeti hadseregnek szerintem nem lehet olyan tagj államnak nem lehet olyan tisztviselője, akinek idegen a neve. Állami alkalmazott, mint mondottam, csak az lehessen, akinek magyar neve van. Magyar egyetemre csak magyar nyelvű belföldi hallgatót vehessenek fel. Idegen nevű tanító a magyar iskolákban ne taníthasson. Nem lehet ugyanis letagadni, hogy a magyar név viselése az ember gondolat- és érzelemvilagára feltétlenül nagy kihatással van. Példával is szolgálhatok. Egyik-másik tanár ember, aki ma a nemzetiségi politikában, a nemzetiségi mozgalmakban megfelelő élénk szerepet játszik (Pakots József: Bleyer!) és — fájdalom — mindent elkövet arra nézve, hogy az itt lakó idegen anyanyelvű magyar testvéreink ne legyenek teljesen magyarok, nem bírná ezt a munkát olyan^ eredménnyel kifejteni és végezni, ha annakidején, mielőtt a tanári diplomát kezébe adták, köteles lett volna magyar nevet felvenni, mert esetleg Buzogány Jakab névvel még sem lehetne — mondjuk — német nemzetiségi politikát folvtatni ebben az Országban. (Elénk tetszés a baloldalon. — Pakots József: Nagyon jó!) T. Ház! A felekezeteknek^is ki kell venni a részüket ebből a mozgalomból. Az egész akciót országosan kell megszervezni. A régi történelmi neveket azonban feltétlenül tiszteletben kell tartani, mert — amint az előbb kifejtettem — az is egyik akadálya volt a névmagyarosításnak, az is egyik jogcím volt sokaknak £11'Telj hogy ne
