Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-293
Az országgyűlés képviselőházának 293. ülése 1929. évi május hó 15-én, szerdán, Almásy László, Puky Endre és Czeüler Jenő elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki előterjesztések. — A magyar állam költségvetése az 1929/30. számadási évre: Meskó Zoltán, "Gál Jenő, Haller István, Esztergályos János, Láng János, Horváth Mihály, Reischl Richárd, Söpkóz Sándor. — A legközelebbi ülés idejének ós napirendjének megállapítása. — A kereskedelemügyi miniszter Írásbeli válasza Reischl Richárd 1928. június 16-iki interpellációjára az állami kőbányaüzemek szaporítása tárgyában. — Intorpellációk : Csík József — az összkormányhoz — a munkanélküliség tárgyában. — A népjóléti és munkaügyi miniszter válasza. — Fitz Arthur — a kereskedelemügyi miniszterhez — a pestkörnyéki munkásvonatok menetrendje tárgyában. — A kereskedelemügyi miniszter válasza. — Bródy Ernő ós Kóthly Anna interpellációi — a népjóléti ós munkaügyi miniszterhez — a jelenleg érvényben levő 4444/1929. M. E. számú lakásügyi rendelet tárgyában. — A népjóléti és munkaügyi miniszter válasza. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak ; gróf Bethlen István, Vass József, Scitouszky Béla, gróf Csáky Károly, Herrmann Miksa, Wekerte Sándor, Bud János, (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 5 perckor.) (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Elnök: T. Képviselőház! Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Griger Miklós jegyző úr, a javaslatok mellett felszó lalókat jegyzi Esztergályos János jegyző úr, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Petrovics György jegyző úr. Napirendünk szerint következik az 1929/30. évi állami költségvetés (írom. 870) általános vitájának folytatása. Szólásra következik Meskó Zoltán képviselő úr, ki beszédének elmondására a tegnapi ülésen halasztást kapott. A szó Meskó képviselő urat illeti. (Halljuk! Halljuk!) Meskó Zoltán: T. Ház! A parlamenti illemnek és a régi gyakorlatnak megfelelően a tegnapi napon előttem szólott Schandl Károly t. barátom tartalmas, mélyenszántó beszédével kellene foglalkoznom. Hogy még sem reflektá lok a rendkívül értékes és érdekes fejtegetésekre, annak egyszerű magyarázata az, hogy a kiváló aerár- és szövetkezeti vezér minden szavát aláírom, az általa megjelölt és hangoztatott irányelveket teljes egészükben, minden fenntartás nélkül magaménak vallom. A gondolattársulás révén Schandl Károly t. képviselőtársam egykét gondolatával magam is foglalkozni kívánok. Ezeknek előrebocsátása után a t. Ház szíves elnézését kérem, ha beszédem netán kissé rapszodikus lesz, aminek oka az, hogy kénytelen vagyok egyrészt az idő rövidségénél, másrészt a témák különbözőségénél fogva az egyes tárKfiPVISELÖHAZI NAPLÓ. XX. cákon csak úgy átszaladni. Eeischl t. képviselőtársam közbeszólására már most mondom meg, amit a végén mondottam volna: a kormány iránti bizalomból a költségvetést elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon. — Pakots József: Nem volt kétségünk eziránt!) Kezdem a belügyi tárcával. Itt mindjárt olyan kérdéssel kívánok foglalkozni, amely hosszú éveken át, mondhatnám már évtizedekkel ezelőtt az egész országban élénk visszhangra talált, de amelyről az utóbbi időben a hivatalos kormánykörök nemcsak hogy hallgatnak, de amellyel szemben bizonyos érthetetlen animozitással viseltetnek. Ez pedig a magyarságnak egy régi, nagy nemzeti ügye: a névmagyarosítás kérdése. Nincs a nagy világon még egy olyan ország, ahol annyi idegennevű ember volna, mint Magyarországon. (Pakots József: Például Meskó! — Elénk derültség.) Be van bizonyítva, t. képviselőtársam, az illetékes faktorok részéről, hogy ez magyaros név. (Derültség. — Pakots József: A^ Tuskó magyarosabb!) Nyelvben, lélekben, érzelemben tősgyökeres magyar emberek úgyszólván észre sem veszik, hogy idegen nevük van. Ügy vannak ezek, mint az alföldi baka, aki amikor ezredével Bécsbe került és a sehmelz-i gyakorlótéren hallotta a sok haptákot, meg rechtsum-ot és linksum-ot, odasúgta a pajtásának: Na komám, itt is magyarul koinmandiroznak. Pedig tagadhatatlanul so'ki magyar emberben meglenne a hajlandóság nevének megmagyarosítására* de látva a hivatalos nemtörődömséget, a társadalom szervezetlenségét ezen a téren és a buzdítás teljes hiányát, nem igen igyekszik ő sem jó példával előljárni. Sokaknak elveszi a kedvét a névmagyarosítástól az a tény, (Bródy Ernő: Hogy nem engediik meg!) hogy egyes maradi emberek, akik az orruknál nem látnak tovább, gúnyos fölénnyel lemosolyogják az egész névmagyarorsítási akciót és 50 krajcáros magyarnak csúfolják azt a derék magyar embert, aki magyar szívéhez magyar 42
