Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-285

20 Az országgyűlés képviselőházának miniszter urat, (Meskó Zoltán: Nincs főminiszter! Mind egyforma!) hogy koncepciókat termeljünk. 400.000 pengőről vitatkozunk, amikor máshol nagy gavallériával milliók és milliók mennek ki. Van önöknek fogalmuk arról, hogy ez a mai csend mit jelent ebben az országban? En, mint ellenzéki képviselő, reszketek az önök sorsáért. Mi lesz itt, ha ez a rendszer meginog, mi lesz, ha egyszer ne adj Isten, önök meginognak? Ki jön utánuk, uraim? Ki fogja elszámolni azt a sok-sok milliót és milliót, amelynek kiadását a hatalmas reprezentációs miniszteri termektől végig önök nyugodtan eltűrik, amikor a munkástársadalom vajúdik és az a nyomorult névtelen adófizető polgár hazafiasságból, nemzeti érzésből csendesen hurcolja tovább az igát? Önök a fővároson reklamálnak valamit, amikor az Önök kormánya a zálogházakban rendkívül magas kamatot szedet. Tudják-e, mennyi kamatot szednek? Egyikük sem tudja. Méltóztassanak megnézni a miniszter úr mai rendeletét. (Wekerle Sándor pénzügyminiszter: A képviselő úr sem tudta, mert ma szállítottam le. — Mozgás a középen.) Lássa milyen boldog a képviselő úr, hogy nahát egy ellenzéki le van fektetve. (Derültség.) Nincs lefektetve. 55%-ot szednek. (Zaj.) En bizonyítom. Nagy fölénnyel nevet a miniszter úr, sőt még egy gesztust is tesz, akár a csonka részvényesekről lenne szó. Ha egy szerencsétlen ember beviszi az óráját, a zálogházba, — zálogházi adatok ezek, a miniszter úr közegei által ellenőrizve — és 200 pengőt vesz fel 30 napra, fizet — leszállított kamatot, 10%-ot — ez 1 pengő 67 fillér, de ugyanakkor fizet 5 pengő kezelési költséget is és amikor kiváltja 30 nap múlva, fizet megint az ön listája alapján, miniszter úr, 2 pengő 50 fillért, tehát 200 pengő után 30 napra 9 pengő 17 fillért fizet, ami 55%-nak felel meg. Ez így van a rendelet által redukált kamatok alapján. Mondok egy másik példát. Legyen egy ilyen szerencsétlen ember abban a helyzetben, hogy 2000 pengőt vesz fel 30 napra. Akkor fizet 16 pengő 67 fillér kamatot, 30 pengő kezelési költséget s amikor kiváltja, 15 pengőt. Ha tehát valaki a zálogházban családi ékszereire 2000 pengőt vesz fel egy hónapra, akkor fizet 61 pengő kamatot, ami 37%-nak felel meg. Ezt csak úgy kivettem most a zsebemből, mert azt mondották, hogy a fővárosban is nyomor van, a vidéken is nyomor van. Nyomor van, ezt valamennyien tudják, de hiányzik az a gazdaságpolitikai kormánykoncepció, amely végre valahára már ennek a szegény dolgozó társadalomnak hóna alá nyúlna. Akkor azután jön egy nagy fináncpolitikai gesztus: találnak a fővárosnál 400.000 pengő heverő pént, keresetiadó címén és ezt odaadják a szegény vidéknek. Mi ez a 400.000 pengő? Méltóztassanak megnézni a zárszámadást, azokat a vaskos köteteket ha ráérnek, méltóztassanak átnézni. Méltóztassanak megnézni mik azok a sajtóköltségek, mi az az egypár százezer pengőnyi sajtóinformálási többlet! Semmi az önöknél! Evek hosszú sora óta így folytatják önök. Miért nem szólnak az igen t. miniszterelnök úrnak, hogy a sajtóinformációra évente pár százezer pengővel kevesebbet költsön és azt mind adja oda a falunak. Ne méltóztassanak mindig a tőzsdét szabályozni. A Pénzintézeti Központ útján az állam mindig előáll mint mentőangyalka. Hagyják a zavarba került tőzsdéseket boldogulni, ahogyan tudnak. S kell önöknek Balatonfüred, uraim? Két vagy három hónappal ezelőtt^ tárgyaltuk itt a fürdőjavaslatot. Egy hétig tárgyaltunk róla, valami 285. ülése 1929 április 30-án, kedden. 27 szónok szólt hozzá, de egyetlenegy sem mondotta: vegyünk egy fürdőt. Abban a pillanatban azonban, amint egy nagyon jó összeköttetéssel bíró bankár egy kis tőzsdezavarba jut, ki gondolkozik itt milliókon? Egyszerűen olvassuk, hogy megvették. Ha találkozunk az urakkal a folyosón, akkor az urak azt mondják: bizony ez nagy baj és helytelen. Ne vegyék meg hát Balatonfüredet! Keressék elő azt a holland grófot, akinek egy váltóra adtak 800.000 pengő vámhitelt. De fel tudnék sorolni még nagyon sok ilyen dolgot. (Felkiáltások jobb felől: Halljuk!) Ne vásároljanak olyan nagy szeretettel például erdőt, különösen olyan erdőt ne, amelyben olyan nagyon kevés fa van. En ismerem azt az erdőt: nagyon kevés fa van abban az erdőben. (Gáspárdy Elemér: Hát a főváros?) Kedves képviselő úr, ön mindig úgy beszél hozzám, mintha én a főváros polgármestere volnék. (Gr, Hunyady Ferenc: Vagy például a főpolgármestere!) Ha a főváros hibákat követ el, nem védem ián a fővárost. A főváros azonban, ha erdőt vesz, csak olyan erdőt vesz, amely tele van fával és amelyet az, aki eladta, nem vehet vissza. Az a rendszer azonban, amelyet ön támogat, erdőt vesz, erdőt elad, de nem nézi, mi van a fával. Ez a 400.000 pengős ügy, amely ilyen nagy emóciót kelt, csak alkalom ahhoz, hogy az ember a maga nagy elfojtott elégületlenségének néhány szikráját itt elbocsássa. Kérve kérem az urakat és kérem a pénzügyminiszter urat, ne ilyen 400.000 pengős és a fővárossal kapcsolatos segélyekkel menjen a szegény községek segítségére. Ma a községeknek csak egyképpen lehet segítségére menni: hatalmas termelési és értékesítési programmal. (Neubauer Ferenc közbeszól.) Neubauer képviselő úr is nagyon szép cikkeket ír erről, teljesen egyetértek vele; Erdélyi képviselőtársam is és a többi urak is nagyszerű cikkeket írnak minderről. Aláírom valamennyit, egy nézeten vagyunk. De a kormány nincsen önökkel egy nézeten, mert ha a kormány önökkel egy nézeten volna, volna, akkor már meg volna ez a programm. Pedig, kedves uraim, hiába ez a nonsalansz, a történelem csinálódik, a történelem nap-nap után formálódik. Menjenek ki a vidékre, beszéljenek választóikai: e között a Ház között és az élet között mindig jobb an-jobban legördül a függöny. Mi lesz velünk? Azt hiszik képviselő társaink, hogy mi Örülünk annak, hogy ez így van? Én ma azt mondom: ne adj' Isten, hogy ez a rendszer ma megbukjék, hiszen nincs önök helyett kit tennünk, nincs aki jöjjön; a megoldhatatlan politikai lehetetlenülés mesgyéjére jutottak önök. Gazdasági programm? Igen t. pénzügyminiszter úr, (Gál Jenő: GoetlheZauberíehrlingje!) amikor ön nagyszerű expozéját tartotta, kérdeztem öntől, hogy mi lesz a gazdasági programmal? (Zaj a jobboldalon. — Kuna P. András: Könnyű kritizálni!) Először azt mondta, hogy az idő előrehaladt, másodszor azt, hogy nem tartozik az ön reszortjába. Ebben igaza van miniszter úr, ez fölényes elintézés, de maga a dolog lényege ezzel nem került előre. Tessék megnézni, mi van exportunkkal, mi " van az agrárértékesítéssel. Egy lépéssel sem megyünk előre. Pedig elismerem, hogy a miniszter úr sok jóindulattal, sok megértéssel éppen a gazdatársadalommal szemben sok mindenfélét megpróbált és mi, akikre önök annyian haragusznak, mert pestiek vagyunk, (Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) tudjuk, hogy ennek a fővárosnak sorsa a magyar gazdatársadalom sorsa-