Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-285
Az országgyűlés képviselőházának k hoz van fűzve ezer százalék erejéig. (Ügy van! Ügy van!) Önök nélkül nem tudunk élni, csak önökkel együtt tudunk boldogulni. (Zaj. — Szilágyi Lajos: Trianon az oka a helyzetnek!) Elnök: Csendet kérek. Friedrich István: Mi elsősorban az Önök sorsáért aggódunk, de 400.000 pengőkkel, amelyet a fővárostól kérnek, önökön nem lehet segíteni. (Szilágyi Lajos: Itt hiányzik és ott nem elég! — Zaj.) Ne bántsuk itt a fővárost. (Krisztián Imre: De a falut se!) Akármelyik testvérünk itt Budapesten megbetegszik, a főváros kórházai teljes mértékben szeretettel befogadják. (Krisztián Imre: 8—10 pengő napi költségért. — Zaj.) Kérem t. kép viselőtársam, a költségekről is beszélek. A kormány egy évtized óta tartozik a fővárosnak, adós neki (Bródy Ernő: Adós!) és nem fizeti meg a fővárosnak betegápolási követeléseit. (Bródy Ernő: Milliókkal adós! — Zaj a jobboldalon.) Ne mondjuk azt, hogy a főváros nem öleli magához a vidéket, de a kormány elnöke csak akkor öleli magához, amikor önök a választásokhoz masíroznak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Akkor önök kedvesek, akkor önök boldogok. De mi van ma önökkel? Hol vannak azok a kisgazdák, szegény Nagyatádi Szabó István pártja? Elpárolgott mind. (Krisztián Imre: Vagyunk még itten! — Zaj.) Jöttek a megbízhatóbb urak, akik nem zúgolódnak, akik intelligenciájuknál, egyéniségüknél fogva türelmesebbek. Szép ez az elegancia, de csak egy ideig. Keserves ez a szerep, mindig felállni és kétszáz derék úrral szemben folyton lázadozni, jajszavakat hangoztatni. De mi lesz, ha ez tovább megy így még egy fél évig, vagy még egy évig? Mi lesz ennek a vége, ha tovább folyik az egyik oldalon ez az aprólékos finánctakarékoskodás, amely a fővárostól elvesz 400.000 pengőt, a másik oldalon meg az, hogy eleganciával parádékra, luxusra, fürdőkre milliókat és milliókat eldobálnak? Ezekről a milliókról uraim, önök még egyszer el fognak számolni. Higyjék el nekem és fogjanak szavamon, mert ezt az ígéretet be fogom tartani. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Nincs senki feljegyezve. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Várnai Dániel szólásra jelentkezik.) Várnai Dániel képviselő úr kíván szólni. Várnai Dániel: T. Képviselőház! Az előrelátható volt, hogy az a heves vita, amely e szakasz felett a bizottságban is folyt, ide a plénum'b'a is át fog csapni. Nagyon szerettem volna, ha az igen t. miniszter úr ezt a vitát már a bizottságban befejezte volna, vagy kifejlődését, szenvedélyessé fejlődését megelőzte volna azzal a kijelentésével, hogy nem kívánja a nyugdíjakat — akármilyen nyugdíj legyen is, kapják az államtól, vagy magánvállalatoktól — keresetiadóval terhelni. Még jobban szerettem volna, ha az igen t. miniszter úr végre kimondta volna, hogy a keresetiadóról egyáltálaiban le kíván mondani. T. Ház! Ha a miniszter úr gondoskodni akar a községek segélyezési alapjának fejlesztéséről, ám tegye meg, de úgy, hogy például itt van a földadó, tessék a földadót 2 percenttel felemelni és odautalni az egészet a községek segélyezési alapjának. (Zaj és ellenmondások a jobbóldalon.) Vagy tessék" a házadéból többet juttatni a községek segélyezési alapjának, de egy ilyen előkelő gesztussal, mint amilyennel t. képviselőtársam élt, nem illik a szegény városoktól, — most nemcsak Budapestről van szó — elvenni azt a kis jövedelmet, amelyet a 5. ülése 1929 április 30-án, kedden. 21 nyugdíjak keresetiadója után kapnak és fel lehetne tenni, hogy Budapest gavallérosan fog gondolkodni és azt mondja, hogy lemondok erről a 400.000 pengőről, amelyet állítólag a nyugdíjazások keresetiadója után kap. Ha Budapest lehet ilyen gavallér, méltóztassék nekem elhinni, hogy egyetlen egy más város sem lehet ilyen, de különösen nem lehetnek ilyen gavallérok a községek segélyezési alapja javára a pestkörnyéki városok, kezdve Budapesttől, végezve Budafokon, És mint már mondottam, nem lehet ilyen gavallér egyetlen más város sem, ahol a nyugdíjasok keresetiadót fizetnek. Méltóztassék figyelembe venni az igen t. miniszter úrnak, —- a figyelmét erre már a bizottságban felhívtam — hogy keresetiadókban a pestkörnyéki városok már amúgy is rengeteget veszítenek, munkásaik, lakosaik itt dolgoznak^ a főváros területén, itt fizetik le keresetiadójukat is és abból a hatalmas kvantumból a pestkörnyéki városok alig kapnak vissza valamit, távolról sem annyit, mint amennyi őket megilleti. Most megint jön a miniszter úr ezzel a kiegészítéssel, hogy a nyugdíjak után fizetendő keresetiadókat se kaphassák meg ezek a városok. Ez azután már a teteje minden olyan fölényes elgondolásnak, ameb 7 " nem akar semmiféle jogos érdeket figvelembe venni. En ezt a szakaszt semmikép sem fogadhatom el és hozzájárulok ahhoz az indítványhoz, amely ennek törlését javasolja. Elnök: Szólásra feliratkozva senki sincs. Kíván valaki szólni? Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr kíván nyilatkozni. Wekerle Sándor pénzügyminiszter: (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) T. Ház! őszintén megvallom, hogy én, aki nemrégen tartózkodom ebben a parlamenti atmoszférában, bizonyos megütközéssel hallottam azokat a beszédeket, amelyek itt mindkét oldalról elhangzottak ebben az aránylag másodrangú kérdésben. Azt hallottam, hogy a fővárosi élet egyik vezéralakja, Wolff t, barátom itt egy fulmináns beszédben támadta ezt a javaslatot azért, hogy mi lesz a fővárosból, hogyha attól ezt a 400.000 pengőt most elvesszük és egy alánba helyezzük, amelyből majd az ínségbe jutott községek segélyezése fog történni. Másik oldalon sajnálattal láttam, hogy ez a feljajdulása Wolff t. képviselőtársamnak okot szolgáltatott arra, hogy bizonyos fájó sebei a vidéknek felszakadjanak és azok itt igen túlzott formában jelentkezzenek. Nem az én álláspontom és nem az álláspontja sem az egyik, sem a másik oldalnak és ne legyen az álláspontja ennek a képviselőháznak sem más, mint az, hogy egy test és ep-y lélek vagyunk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mert hogyha ebben a csonkaországban mi ilyen másodrendű kérdésekben ilyen szenvedelmeknek engedünk tág teret, akkor ennek az országnak sorsáról igen-igen aggodalommal kell gondolkoznunk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Gál Jenő: Kis okok, nagy következmények!) Kis okok csak kisszerű embereknél okoznak nagy következményeket. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon.) De ha valaki meggondolással tartja azokat a felszólalásokat, amelyeket ő jónak lát, akkor kis dolgokból nem szabad soha nagy következtetéseket levonni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Miről van itt tulajdonképpen szó? (Petrovácz Gyula: A szakasz törléséről!) Itt arról van szó uraim, hogy néhány év előtt a városi és községi háztartások rendezése céljából bizonyos adókat, a keresetiadót és a fogyasztásiadót a községeknek, illetőleg a városoknak engedtük át. Ez történt olyan időpontban, amikor
