Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-292
â?2 Àz országgyűlés képviselőházának Kövezett, járható utakat kell építeni. (Jánossy Gábor: Utat és jó ivóvizet! Kutat és utat! — Reischl Richárd: Nem mindenki szerencsés, •aki víz után kutat! — Derültség.) Van olyan község, amelynek egyáltalában nincs műútja. Van még olyan, amelynek van egy, vagy két irányban műútja, de a forgalmat és a kívánalmakat egyáltalában nem elégíti ki. Méltóztassanak csak elgondolni, mit jelent akár kulturális, akár gazdasági, akár közegészségügyi szempontból az, hogy a lakosság nagyrésze az év legnagyobb szakában megközelíthetetlen. Kulturális szempontból mit jelent az, hogy az a tanyán vagy kisközségben lakó ember ; akinek gyerekét iskoláztatnia kell, borzasztó szenvedéseken megy keresztül, amikor látja, hogy az a szegény kisgyerek abban a rossz időben, amikor esik az eső, sárban megy abba az iskolába, kis csizmája sokszor beleragad a sárba, úgyhogy a legtöbb esetben bizony a szülőnek saját magának kell iskolába vinni hat-hétesztendős gyermekét is, ha nem akaria, hogy az útban valahol elakadjon. (Jánossy Gábor: Ha pedig nem megy: megbüntetik!) Hiába akkor a tanyai iskola, ha nincs megfelelő útja. Es ha azután nem megy iskolába a gyermek, amint Jánossy képviselőtársam mondja, megbüntetik iskolamulasztásért. Es elmegy igazolni, hogy hiszen nincs cipőm, ami egy volt, annak a talpa elolvadt, addig, amíg egypárszor elmentem az iskolába. (Egy hang a baloldalon: Papírbakanos.) Ha nem is papírbakancs, az alföldi sár olyan ragadós, hogy megeszi a legjobb bőrt is. (Zaj a baloldalon.) Csak egypárszor kell megpróbálni egy ilyen kisgyerek útját. De gazdasági szempontból is az a tanyán kint lakó ember, vagy ha nem is lakik kint, az, akinek terménye kint van a tanyáján, nem tudja terményét behozni a faluba, nem tudja beszállítani a városba, nem tudja a vasúthoz odaszállítani akkor, amikor arra leginkább szüksége volna. Csak a nyári hónapokban tudja beszállítani, amikor esetleg egyéb munkával volna elfoglalva. Micsoda veszteségeket jelent neki pénzben, anyagiakban is az, hogy ő kint lakik. A közegészségügyi szempontokról nem is beszélek. Ha megbetegszik, orvost nem tud kivinni, mert lehetetlen orvost kapni, aki egy napig próbálkozzék kimenetellel, vagy pedig kénytelen legyen gyalog, vagy lóháton kimenni. (Jánossy Gábor: Az orvos is belebetegszik.) A beteget nem tudja behozni sem, mert sokszor olyan feneketlen a sár, hogy a kocsi elakad. Méltóztassék aztán elképzelni azt a lelkiállapotot odakint. Az a tanyai ember éppen úgy fizet földadót, házadót, mint a városi ember. Ellenszolgáltatásképpen pedig nem tudom, mit kap a jogbiztonságon kívül. Talán semmit. Jogbiztonságot sem nagyon kap, mert talán nem is volna rá szüksége, olyanok az útjai, hogy ki se tud menni. De tessék elképzelni azt a lelkiállapotot, amelyben odakint az a szegény ember él. Annak aztán beszélni kultúráról, beszélni felebaráti szeretetről, beszélni a szé^ fővárosról, csak olyan, mint amikor a gyermeknek mesét tálalnak elő: hiszi, vagy nem hiszi. Ezért fontosnak tartom, — nem győzöm eléggé hangsúlyozni — hogy utakat és utakat kell építeni és azután nem kell megint mostohagyermekként kezelni az Alföldet, a Tiszántúlt, ahol nem is olyan régen a tiszántúli megyék alispánjai külön gyűlésre gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy az utak rendbehozatalára olyan kevés Összeg vétetett fel a költségvetésbe, vagy talán semmi sem vétetett a költségvetésbe, csak tervbevétetett. Szeretem és élvezem, ha odajutok a Balatonhoz, a szép balatoni országútat, amelyre szükség 292. ülése 1929 május 14-én, kedderí. van nemcsak a magunk szempontjából, hanem az idegenforgalom szempontjából is, de azért mégis szeretném, ha a Tiszántúlra is el-elvetődnék az, akinek intézkedésétől függ azután, hogy milyen utakat, milyen terv szerint építsenek. Szerintem a köves utak kiépítése egy kicsit nivellálja még azt a társadalmi különbséget is, amely a kultúrált fővárosi és a kultúrátlan, elmaradt vidéki ember között van. Minden köves út, amely az Alföld fekete humus án, vagy sokszor vadvizes szikesein keresztülmegy, szociális szempontokat, általános, nagy nemzeti érdekeket szolgál. En feltétlenül figyelmébe ajánlom az igen t. kormánynak, hogy nagyobb figyelmet szenteljen a magyarországi útproblémának. Minden kultúránál, minden közegészségügyi intézménynél több, nagyobb és sürgősebb ez. Ez az első, mert ha helyét nem bírja változtatni az ember, hiába van ott nem messze tőle kórház, s hiába van mindenféle e~ TT éb jóléti intézmény, ha lehetetlen odajutni. T. Ház! Szóvá akarom még tenni, szintén a községi szegény emberek bajaival foglalkozva, a korlátok nélküli házaló kereskedelmet. (Jánossy Gábor: Halljuk! Halljuk! Ez nagyon érdekes!) Mindenfajta ügynökök lepik el az Alföldet, a kisközségeket és a tanyákat, és üzleteket csinálnak. Ez az ügynök-invázió szerintem már katasztrofális jelleget ült. Jönnek az ügynökök, s kinél ezt, kinél azt akarnak eladni. Csak egy példát ragadok ki. Az ügynökök ellepik az Alföldet és kínálják a traktorokat. Rábeszélik azt a kisgazdát, hogy vegyen traktort, mert sokkal olcsóbb, mintha lóval, ökörrel szánt, sokkal gazdasagosaibb, keveset fogyaszt, csak egyszer kerül pénzbe, nem kell azonnal fizetni, nem fog kamatot fizetni, nem kebelezik be házára. Ezt mind elmondja az ügynök. Mikor ezt mind elmondotta, nagynehezen rábeszéli a kisgazdát, ügyíhogy az aláír és megrendeli a traktort. Most mi következik? Elsősorban jön az, hogy bekebelezik a házára. Akkor jön tiltakozni: uram, nekem azt mondták, hogy nem fogják bekebelezni. — De aláírta! — Abban az írásban nem volt! — De az írásban volt 3—4 üres sor, s ide beírták azt, hogy megengedem, hogy bekebelezzék a házamra» — És egészen jogosan törvényesen írták be utólag, mert annak a társaságnak a törvények szerint joga van utólag is beírni az üresen hagyott sorokba. így jön az első kellemetlenkedés. Azután jön a második, hogy: hja, fizetni is kell rögtön az első részletet, a második részletet. Nem akarok számokat citálni, — nem vagyok statisztikus és nem szeretem a számokat — de annyit mondhatok, hogy az Alföldön a gazdák eladósodásának egyik első oka az, hogy annyi traktort vásároltak, hogyha az a pénz, ami ezekért kiment, megmaradt volna a gazdák zsebében, a kisgazdatársadalom nagyrésze még mindig jótállana. Ez az első és egyik nagy lépés az elszegényedés felé, mert vettek traktort olyanok is, akiknek arra igazán nem volt szükségük, pusztán csak azért, mert addig beszéltek nekik, míg egyszer csak elfogadták és lépre mentek. De itt van azután az ügynököknek egy másik csoportja. Jön az ügynök, az a tisztviselő, mondjuk, életbiztosítási kötvénnyel. Megint megkezdődik a beszéd. Elmondja az ügynök: kérem, maga szegény ember, maga kap 2000 dollárt. Az Alföldön, künn a tanyák között, dollárbiztosításra beszélik rá az embereket. Kétezer dollárt fog kapni, ha véletlenül szerencsétlenül jár a famíliája vagy maga és akkor a familiája megkapja. Nem kell tehát
