Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-292
Az országgyűlés képviselőházának k Indulatú .tévedésbe esnek, de mindig azt halljuk, hogy megint horribilis mióidon emelkedik a ténylegeseknek fizetése a békeviszonyhoz képest, nem tudjuk fedezni stb. Ez nem áll, igen t, képviselőtársam, ezt bizonyítottam. A nyugdíjasoknál áll ez, hogy 1%8%-ról az ő személyi járandóságuk felment 14%-ra. Az 1924/25. költségvetési évtől az 1929/30. költségvetési évig az összkiadás 88-8%^kal emelkedett. Ebből az emelkedésből a tényleges közigazgatási tisztviselőkre esik 19*3%, a tényleges üzemiekre 8-3%, a közigazgatási nyugdíjasokra 8-9% és az üzemi nyugdíjasokra 62% többlet. Az összemelkedésnek tehát ez 42-7%-át teszi ki, ami kétségtelenül horribilis összeg. Míg a dologi kiadásokra. 57% esik. Azért voltam bátor ezeket a kérdéseket itt ilyen részletesen s szakszerűen tárgyalni, hogy objektive ismertessem azokat a nehéz viszonyokat, amelyek között ma a tényleges közszolgálati alkalmazottak vannak és később ismertessek a Házzal egy olyan módozatot, amellyel ezt a kérdést belátható, igen rövid időn belül véglegesen rendezni lehetne. Ma a kérdés kétségtelenül égető, mert sem az állam, sem a másik érdekelt fél, a közszolgálati alkalmazottak kategóriája nincs megelégedve. Szerettem volna, ha a költségvetés tárgyalása elején Bud gazdasági miniszter úr programmjában foglalkozott volna ezzel a kérdéssel, de sajnos, ez teljesen hiányzott belőle, pedig méltóztassék elhinni, hogy mindén további beruházást csak akkor kezdíhetünk el, ha a nyugellátási díjakat is rendezni fogjuk. Azt, amit az igen t. pénzügyminiszter úr költségvetési beszédében méltóztatott mondani, hogy a kormánynak kötelessége az államháztartás egyensúlyát fenntartani, mi is aláírjuk, mi is ezt akarjuk, mert e nélkül felborul minden. Helyes, ez az alfája mindennek, de azt, aimit méltóztatott mondani a t. miniszter úr, hogy a ténylegesek fizetésének rendezését úgy méltóztatik elképzelni, hogy a jövőben egyes megüresedett állásokat nem méltóztatik betölteni, amint majd később rátérek, nem tudnám száz százalékig aláírni. A helyzet rendkívül szomorú és^ sanyarú és mondhatom, olyan, hogy igazán már a legvégsőknél tartunk. Ha méltóztatik nézni azt, hogv Budapesten egy utcaseprőnek a napi bére öt pengő, tehát havikeresete 150 pengő, (Sándor Pál: Azt nem lehet példának venni!) — én igenis mindjárt bebizonyítom, hogy lehet — mondom, hogy egy utcaseprőnek havi 150 pengője és ruházata van és ezzel szemben a közszolgálati alkalmazottak XI. fizetési osztályában 144 pengő a havifizetés, akkor rá kell mutatnom, hogy a létminimumot feltétlenül meg kell teremteni. Nem sokallom én, hop-y az utcaseprőnek ennyi a munkadíja, hanem a közalkalmazottét keveslem. (Sándor Pál: De nem anynyi!) Annyi.Igent.képviselőtársaim, közel nyolc esztendős parlamenti működésem alatt, azt hiszem, tapasztalhatták azt. hogy én a levegőből vett számokkal nem dobálódzom. En Ballót. a Köztisztasági Hivatal kiváló vezetőjét felhívtam telefonon és tőle kérdeztem meg az adatokat, mert nem akartam elhinni, mint ahogy Sándor Pál t. képviselőtársam sem hiszi el. Tovább megyek. Ebben az állásban, — aki érdeklődik, megtudhatja, több dinlomás és érettségizett ember is elhelyezkedett. Ez olyan szomorú, hogy ezen változtatni kell. Nem demagógiából hozom én fel a kérdési csak az összehasonlítás kedvéért, mert ezzel akarom indokolni, hogy a létminimumot meg kell teremteni, meg kell találni a módját annak, hogy a kormány éppúgy a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XX. 2. ülése 1929 május 14-én, kedden. 251 ténylegesek, mint a nyugdíjasok létminimumát biztosítsa. Ezért a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): «Utasítsa a Képviselőház a kormányt, hogy a közszolgálati alkalmazottaknak a létminimumon alapuló megfelelő fizetésemelésére nézve a Képviselőház elé mielőbb terjesszen javaslatot.» (Rassay Károly: Ne az adólétminimum alapján!) Arról külön egy óráig kellene beszélnem, ha az adólétminimum alapján kezdeném a kérdést taglalni. De hogv ne méltóztassék azt gondolni, hogy én csak a XI. fizetési osztályú tisztviselő helyzetét akarom összehasonlítani, felolvasom egy bíró adatait, — csak röviden egy passzust olvasok fel — aki az I. csoport 3. fizetési fokozatában van. Háromgyermekes, nős, törvényszéki bíró egyhavi számfejtett összjárandósága 526 pengő. A kölcsonelőleg levonása után, valamint egyéb levonásai után kézhez kap 395 pengőt. (Rassay Károly: A békebeli létminimum 360 aranykorona volt!) Ebből ki kell adnia saját maga, valamint négy családtagja részére ruha, fehérnemű, cinész, tanszerek árának, vagy munkadíjának törlesztésére 56 pengőt, bizonyos összeget villany- és gázfogyasztásra, szemétpénzre és így tovább. Ezek után maga és négy családtagja elsőrendű életszükséglet! költségeire marad 195 pengő 40 fillér. — Azt, hogy a békében mi volt, ne méltóztassék kívánni, hogy előhozzam, mert akkor azt is meg kellene jegyeznem, hop 1 ^ a békéhez viszonyítva ma a drágaság körülbelül cca 36%-kai emelkedett. (Rassay Károly: 27%-kai. de ez különben számítás kérdése!) Mondjuk 30—36% -kai. Ha pedig azt veszem, hogy a mostani tényleges és nyugdíjas közszolgálati alkalmazottaknak fizetése a békebeli viszonyokhoz mérten milyen vásárló értékű, úgy azt^ tapasztalom, hofv ez cca 70%-át teszi ki a békebelinek és akkor azt hiszem, igenis jogosult ennek az egv esetnek fölemlítése, különösen akkor, amikor ^éldául az egyik törvényszék területén 125 bíró van. azok közül előlege van 36-nak, pénzintézeti kölcsöne 59-nek, és hogy zálogcédulája mennyi van, azt nem mondom meg. csak közlöm, hogy másfélmilliárd az, amivel ezek eladósodtak. (Rassay Károly: Igaza van, csakhogy én az adózót is nézem.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Homonnay Tivadar: Mindjárt rátérek, hogy e kérdést generálisan hogyan lehet megoldani. Nagyon jól tudom, hogy nemcsak a közszolgálati alkalmazottak helyzete sanyarú. Bródy t. képviselőtársam rámutatott, hogy a kereskedelem helyzete mennyire sanyarú. Teljesen igaza van. Az iparnak helyzete éppen olyan sanyarú. Ebben is teljesen igaza van. A mezőgazdaság helyzetének sanyarúsága ma talán még fokozottabb. Ebben is igaza van, de hozzáteszem, ha a kereskedő, az iparos, a mezőgazda helyzete javul, ez nem vonja maga után azt, hogy a közszolgálati alkalmazottak helyzete is javul. Ha én jobbá teszem a közszolgálati alkalmazottak helyzetét, ez rögtön maga után vonja a kereskedelem, az ipar és a mezőgazdaság helyzetének javulását is. Ez olyan kétségtelen, hogy e fölött vitázni egyáltalán nem is lehet. (Baracs Marcell: A közalkalmazottaknak nincs semmijük, de az biztos!) Most már mondjuk, hogy valaki bekerült a XI. fizetési osztályba, és a XI. fizetési oszV tálybeli állami alkalmazott a békében, miután 9—12 esztendő után idekerült, abban a hiszemben volt, hogy az előrehaladása mégis csak biztos, mint ahogy méltóztatik mondani, az a morzsa, ha kicsiny is, de biztos. Most azonban ott van egy újabb Damokles-kard a közszolgálati alkalmazottak fölött. Azelőtt ezt a Da37
