Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-285

Az országgyűlés képviselőházának 285. ülése 1929 április 30-án, kedden. 17 házán, azzal nem jövünk ide. (Krisztián Imre köbeszól. — Friedrich István: Még ez a kis autonómia is fáj magának? Titkosan választott városatyák ülnek ott, ez a helyzet. — Meskó Zoltán: Ezt nem lehet letagadni, ez így van! — Friedrich István: Önök is ott vannak, Bethlenpárt is van a városházán, az elnöke Kozma Jenő, aki itt helyesel Wolffnak és Bródynak! Méltóztassanak ezt tudomásul venni!) Bródy Ernő: Különböző világnézetűek vagyunk, különböző pártállásúak r vagyunk, de ebben a kérdésben, a gazdasági kérdésben, egyek vagyunk, mert a különbség közöttünk nem lehet olyan nagy, hogy elhomályosítsa az igazságot és amikor az igazságról van szó, pártkülönbség nélkül odaállunk az igazság mellé. T. Képviselőház! Ilyen körülmények között ne méltóztassék a pénzügyminiszter úrról feltenni, hogy ő igazságtalanságot akarna elkövetni. A pénzügyminiszter úr már megmutatta több alkalommal a főváros iránt való szeretetét. Nem tapasztaltam sohasem antipátiát a pénzügyminiszter úr részéről, ellenkezőleg mindig a legnagyobb pártatlanságot és az ügy igazi érdekének szolgálatát tapasztaltam. Ez igazságtalan megoldás volna, amit itt kontemplálnak. Teljes igazságtalanság az, hogy ami Budapestnek jár, az szétosztassák a vidéki községek között. Mindenki kapja meg a magáét, de Budapest is. Beszéltünk már arról a kérdésről, hogy Budapest erején felül teljesíti kötelességeit, önkéntesen vállalt kötelezettségeit, a kultúra, a közegészségügy, a közlekedés szolgálatában. Budapestre óriási terhek nehezednek. (Szilágyi Lajos: A trianoni béke hajótöröttéit Budapest látja el!) Méltóztassék nézni ezt a vergődő és kínlódó középosztályt... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Bródy Ernő: ...ezt a kétségbeeséssel küzdő kereskedelmet és ipart, ezt a lerongyolt lateiner-osztályt. Engedelmet kérek, hiszen annyi hajótöröttje az életnek egy városban sincs, mint ebben a nagyvárosban. (Krisztián Imre: Vannak, akik dúskálnak a jólétben! — Meskó Zoltán: Ne csináljanak ellentétet az országban] — Gál Jenő: Az beszél, aki a gimnázium mellé járt, nem pedig bele! — Krisztián Imre közbeszól.) Elnök: Csendet kérek Krisztián képviselő úr! Ismételten figyelmeztetem, méltóztassék a szónokot csendben meghallgatni. Bródy Ernő: Krisztián képviselőtársam örökös és ismételt közbeszólásai nem fognak engem megzavarni, nem fognak engem beugratni olyan hangulatba, hogy én a vidék ellen szóljak. Ezt soha nem fogom tenni, soha nem fogom keresni az ellentétet főváros és vidék között, de mindig keresni fogom az igazságot a vidék érdekében és a főváros érdekében. Semmiféle közbeszólással, semmiféle antipátiával nem lehet azt elhomályosítani, hogy Budapestnek jár az, ami Budapesté, és a budapesti lakosok után a keresetiadót Budapestnek kell megkapnia, mert nem igazság az, hogy Budapest lakosai után ezt az adót a községek kapják meg

% Ezt az igazságot kimondom, ennek az igazságnak érvényesítésére kérem mint a főváros képviselője, mint igazságos ember, mint olyan ember, akit kettős minőségében úgyis, mint városatyát, úgyis mint képviselőt, titkos szavazással választottak meg. A nép küldött be, a nép érdekében terjesztem elő ezt a kívánságot. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Krisztián Imre! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Na végre!) KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. XX. Krisztián Imre: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Elsőízben van szerencsém a törvényhozás csarnokában felszólalhatni. Mélységes tisztelettel teszem ezt s érzeni a súlyát küldetésem teljes mértékének, de végtelenül sajnálom, hogy akkor vagyok kénytelen a szőnyegen lévő tárgyhoz hozzászólni, amikor nem volt szándékomban felszólalni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Hogy mégis felszólalok, teszem ezt kifejezetten abból a célból, hogy tiltakozzam az ellen a beállítás ellen, mintha én közbeszólásommal, érzelmemmel vagy cselekedeteimmel szembe kívánnám állítani a falut a várossal. (Helyeslés jobbfelől.) Főként az ellen tiltakozom, mintha a falu egyenesen a város ellen volna. Legalább is úgy néz ki az önök beállítása szerint, mintha én így gondolkodnám. Önök hivatkoznak arra, hogy a városi képviselőknek erkölcsi kötelessége a város érdekeit képviselni. Én ezt elismerem, de tőlünk se méltóztassék megtagadni ezt a kötelezettséget a faluval szemben, (ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Szilágyi Lajos: Senkinek még csak eszágában sem volt!) mert amit a t. képviselő urak akarnak, az azt jelenti, hogy a községtől meg akarják tagadni ' azt, amit a községeknek a javaslat nyújtani kíván, Pedig mi az igazság és mi a kérdés színe? Az, hogy ezt a csekély 400.000 pengőt a falu egy nap alatt, — hogy többet ne mondjak, Szent István napján — idehozza a székesfővárosba, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a közéven.) tehát tulajdonképpen nem a fővárostól veszik el, hanem visszaadják a falunak azt az összeget, amelyet a falu elhoz ide azon a címen egy nap, hogy a vasúti jegyet olcsóbban kapja. Ismétlem, csak egy napot említek. De a 365 napos esztendőnek hány napján történik meg az, hogy a falu népe abban a hitben és reményben, hogy itt olcsóbban fogja megkapni a neszére szükséges ruházati és általános közszükségleti cikkeket, idehozza a pénzét a városba és ezzel elvonja a falu iparosaitól és kereskedőitől azt a keresetiadót, amelyet most a t. pénzügyminiszter úr nagyon helyesen a falu felsegélyezésére kíván fordítani. (Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház! Nekem szent meggyőződésem, hogy ezzel nem esik sérelem a fővároson. Tudom, hogy van itt nyomor, nekem is van alkalmam azt fájó lélekkel szemlélni, de ugyanilyen érzülettel mondhatom, hogy a falu budget je, a falu népe nem kevesebb nyomorral küzd. (Ugy van! Ügy van! a jobboldalon.) Azt mondja Wolff Károly igen t. képviselőtársam, hogy az országnak keblére kell ölelni a fővárost. Én is azt mondom, hiszen, hogy ilyen fővárosunk van, az nem kicsiny mértékben köszönhető a falu népének, a falu népe támogatásának. Nem kétséges, hogy az ország törvényhozásának, népének és mindenkinek örömére egyre fokozódó mértékben fejlődik fővárosunk. Mindnyájunk örömére szolgál, hogy ez így van. Támogattuk és támogatni fogjuk a fővárost. Ha azután egyszer mégis megtörténik az, hogy a törvény olyaténképpen kíván intézkedni, hogy a főváros adja vissza a falunak azt, amit tulajdonképpen a falu adott neki, akkor el lehet várni a fővárostól azt, hogy ezt ne nagyon nehezményezze, mert a falu népe két évszázadon át keblén hordotta a fővárost és a főváros engedjen valamit visszaadni abból, ami a falué volt. Magához a tárgyhoz nem kívánok többet szólni. En közbeszólásommal érzelmeimet akartam megmagyarázni. Nagyon köszönöm Bródy