Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

Az országgyűlés Jcépviselökázánah ,2 és amelyen meg fogjuk vetni egy második ezer esztendő fundamentumát. (Ügy van ! Úgy van I) Én a földnek, a földdel foglalkozó embereknek bajaival itt részletesebben most nem fogok foglalkozni, kétségtelen azonban, hogy vannak magasabb nemzetgazdasági követelmények, amelyek feladatunkká teszik, hogy a képviselőház foglalkozzék egyes jelenségekkel, amelyek be fognak következni. Köztudomású dolog, hogy Magyarországon a a téli fagyok következtébeu körülbelül — inkább több, mint kevesebb — 500.000 hold búzavetést ki kellett szántani. Ennek konzekvenciáit le kell vonni minden vonalon. Elsősorban a sürgős segítés eszközeit a kormány már rendelkezésre bocsátotta, — hol rosszul, hol jól, de inkább jól — és mégis csak sikerült idejében, oda juttatni azt a segítséget, amelyre szükség volt és amely kétségtelenül megtette a maga jó hatását. Számoljunk azonban azzal, hogy ez az 500.000 hold nem fog búzát teremni azon a vidéken, és hogy annak a vidéknek őszre nem lesz búzavetőmagja, nem lesz kenyérrevalója, aratnivalója az ottani munkásnépnek és nem fogják tudni a cselédnek kimérni a konvenciót. Már most nagyon közelfokyő az a lehetőség, hogy ezt a spekuláció megfogja játszani, és megtörténhetik az, hogy majd messze vidékekről kell hozni vetőmagbúzát, vagy talán nem is fog vetni az a kisember, akinek meg kellene vennie drága pénzen a vetőmagbúzát, hanem majd mással fogja mi vélni az ő földjét, s ezáltal a búzatermelés vissza fog csökkenni, vagy pedig ha megveszi, esetleg lelketlen uzsorának tesszük ki azt az egyszerű embert. Én tehát már előre felhívom a kormány figyelmét, hogy ezzel a rendkívüli fontos kérdéssel már előre foglalkozzék. Össze kellene írni azt, hogy körülbelül hol, mennyit szántottak ki, mennyi maradt még esetleg annak a községnek vagy a szomszéd községnek határában épen, s azokat a búzákat ott helyben meg kell szerezni a vetőmaggal el nem látott gazdatársadalom számára. Ez által kettős célt fogunk elérni : az ide-oda fuvarozás költségeit megtakarítjuk, más oldalról pedig biztosítjuk a jövő évi búzatermést. Én tehát még azt is gondoltam, hogy ne pénzt adjunk annak az egyszerű embernek, mert a pénz az, amire legnehezebben tesz szert, hanem inkább tegyük lehetővé, hogy elcserélje árpáját vagy a kukoricáját búzára vagy más magvakat cserélhessen el, mert így az ő készletével tud fizetni, ha azonban eladja és újra megveszi, akkor kétszer kell neki a közvetítő kereskedelemnek hasznot fizetni. Ebből az elgondolásból kiindulva, hogy alkalma és módja legyen a Képviselőháznak ebben a kérdésben állástfoglalnia, bátor vagyok egy rövid határozati javaslatot terjeszteni a Képviselőház elé. [Halljuk! Halljuk ! — Olvassa): «Utasítja a Képviselőház a kormányt, hogy a téli fagykárokra való tekintettel azoknak a területeknek vetőmagszükséglete ellátásáról, ahol a búzát ki kellett szántani, megfelelő módon gondoskodjék, de lehetőleg terményesere útján.» Ennek a határozati javaslatnak indokait előrebocsátott szavaimban már előadtam. Én azt gondolom, hogy ezáltal biztosítjuk, a termelés zavartalanságát, mert már az a körülmény, hogy hiányzik ez az 500.000 holdnyi búzatermés, bizonyos zavarokkal fog járni a kenyérellátás, a konvenció kimérése kérdéseiben, és azért vagyunk itt, előre látva a bajokat, hogy a kormány figyelmét kellő időben felhívjuk, hogy igyekezzék azokon segíteni. Ha a földnek, mint gazdasági tényezőnek vizsgálom a szerepét, az utóbbi esztendőknek — hogy úgy mondjam — jelszavas politikájából három vagy négy érdekes fokozatot tudok kiragadni. Amikor kenyérjegy volt, amikor nem volt elegendő termésünk s úgyszólván az ország szük91. ülése 1929 május 13-án

f hétfon. 239 ségletének nyugodt ellátása sem volt biztosítva, akkor az volt a jelszó, hogy minél többet termeljünk. Azt mondották, hogy csak legyen, mindegy, hogy milyen a kvalitás, mit termelünk, csak minél több legyen, hogy el legyen látva az ország szükséglete kellőképpen és ne szenvedjen szükséget a lakosság semmiben sem. Eljött azonban az idő, amikor ez a jelszó megvalósult és már volt elég termés, amely elegendő volt az ország szükségletének ellátására, és akkor azután jöttek azzal, hogy termeljünk jobbat és termeljünk intenziven, tehát termeljünk minél többet, minél jobbat. Ez is megérthető, ez is bekövetkezett. A magyar gazdának ügyessége, szívóssága, céltudatossága és szakismerete megengedte és lehetővé tette, hogy elmondhatjuk: gazdasági kiállításainkban nemcsak Magyarország közönsége, hanem a külföld is gyönyörködhetett. Ez volt a második vagy harmadik stádium. Elkövetkezett azonban az az idő, hogy most már e mellett is csak tönkremehet a gazda, most már ízlés szerint, típus szerint kell tulajdonképpen termelni. Ezt is el lehet fogadni, mert hiszen nem magunknak termelünk csupán, magunknak is termelünk, de az, aki nemcsak magának termel, annak a más ízléséhez kell idomulnia a termelésben. De ez még mindig nem elég, ez még mindig bajhoz vezet, úgyhogy most már jelszóvá kell tenni, hogy észszerűen kell termelni, racionálisan, úgyhogy kifizetődjék, úgyhogy alkalmas legyen más termelési ágak könnyű és gyors ellátására, alkalmas legyen arra, hogy mint jövedelmező gazdasági ág is megállja helyét. Mindez összefogva azt jelenti, hogy okszerűen, észszerűen, racionálisan termeljünk a mezőgazdaságban. Mert hiába mondjuk, hogy használjunk műtrágyát, termeljünk többet, termeljünk intenzíven, van annak egy határa s ez a kifizetődés. Csak addig szabad menni a termelésben, legyen az akár ipari, akár mezőgazdasági termelés, akár a kisipar, akár a nagyipar csak addig mehet el az ő^ befektetésében, az intenzív termelés módszerében, amíg az kifizetődik. Abban a pillanatban, amint a termelés ráfizetéssel jár, azt a mezőgazdasági üzemet vagy. gyárat át kell alakítani, különben önmagát fogja felemészteni. T. Képviselőház ! Azután a nagy gazdasági és társadalmi összeomlás után, amely az utolsó évtizedet jellemezte, országunknak teljesítőképessége meglehetősen aláhanyatlott, azonban éppen magunkrautaltságunk következtében és helyes, célszerű gazdasági politika, társadalmi politika következtében, és — mondhatnám, az utóbbi időben föl lehet fedezni ennek nyomait is — helyes adó-, vám- és tarifapolitika következtében igen szép fejlődést vett. Azoknak, akik kétségbe vannak esve, akik aggodalmas lélekkel látják a mai nehéz helyzetet, vigasztalást kell meríteniök abból, hogy ennél rosszabb helyzetből emelkedtünk ki. Ha megnézzük az építkezést, hogy hány lakást, hány házat építettek föl az utolsó tíz év alatt, — nem tudom, sokan tudják-e ezt — megállapíthatjuk, hogy ebben az országban több mint 150.000 házat építettek az utolsó tíz esztendő alatt. Mindez arra mutat, hogy az ország gazdasági erőinek helyes megragadásával és alkalmazásával ebben az országban igenis ki lehet építeni az előrehaladás útját. Nem tudom tehát elítélni, ahogy sokan megtették, hogy nem látták mindjárt első tekintetre gazdasági miniszterünk programmjában egy virágzó fellendülés lehetőségét. Abból a mélységből, ahova a magyar gazdasági élet bukott, csak céltudatos, lépésről-lépésre, fokról-fokra haladó munkával lehet kimenekülni. Nagyon fontos dolog, hogy meglegyen az összhang a termelési tényezők között. Ez az, amit ki akarok hangsúlyozni a gazdasági miniszter úr 34*