Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

â38 'Az országgyűlés képviselőházának életben is a csüggetegség, a lehangoltság jeleit tapasztalom. Ez tagadhatatlanul hangulat dolga. Ha azonban megnézem azokat a számoszlopokat, amelyek szándékokat, törekvéseket jelentenek, azt találom, hogy a legkülönbözőbb téren tiszteletreméltó kezdeményezések jeleit mutatják, amelyeknek háta megett ennek a szükreszabott határok közt élő Magyarországnak olyan tiszteletreméltó vágyakozásai, szándékai jelentkeznek, amelyeki a magyar újjáépítésnek kétségtelen bizonyítékai. En úgy találom, mintha most egyszerre az embereken a reménytelenség lett volna úrrá, pedig ha nézzük a számadatokat, nézzük azt, hogy mit építkeztek, mit vállalkoztak az összeomlás óta, mit ruháztak be, ez mind arról szól, hogy itt van kezdeményezés, hogy itt keletkeztek vállalatok, hogy itt van fejlődési lehetőség, s hogy vannak olyan erők, amelyek mellett kiesi ország számottevő tényezője lehet a, világgazdaságnak. Én tehát azt tartom, hogy nekünk nem szabad megengednünk, hogy ez a hangulat úrrá váljék a lelkeken. Könnyű azt mondani, hogy adjanak nekünk a részletekig menő programmot. Én azt mondom : programmot lehet kidolgozni, de tessék hozzá az eszközöket biztosítani. Már pedig nekünk és mindenkinek, aki elgondolásában tervet akar készíteni Magyarország újjáépítéséhez, az adott viszonyokkal, adatokkal s erőkkel számolnia kell. Az a gazdasági programm, amelyet gazdasági miniszterünk itt kifejtett, bizonyos határokhoz volt kötve. Hogy a parlamentben az egész elgondolásnak nem mutatkozott olyan kedvező fénye az előadás keretében, mint aminőt a vágyakozó ember és a vágyakozó társadalom, a gazdasági élet várt, annak igen sokféle oka van, elsősorban az, hogy a gazdasági adottságokkal kellett számolni. Mindenesetre kaptunk egy alapot; megállapodásunk van abban a tekintetben, hogy hol, micsoda követelmények forognak fenn. Nem akarom végig felsorolni azokat a témákat, amelyeket a gazdasági programm felöleiKétségtelenül jó jelnek tartom, hogy a kormány tisztában van azzal, bogy hol, miféle bajok vannak, mert akkor már csak eszköz és jóakarat kell abban a tekintetben, hogy felismerve a helyzetet, megkeresse a megfelelő medicinát. Én azt tapasztaltam, hogy a miniszter úr a gazdasági élet, az ipar és kereskedelem, a kisipar, nagyipar, általában véve a vállalkozás, kivitel, behozatal, vámpolitika kérdéseit mind érintette. Hogy valaki ráolvasással gyógyítsa meg azokat a bajokat, amelyeket egy világgazdasági koefficiens dirigál, s oly kérdéseket, amelyek súlypontja talán nem is ebben az országban van, egyszerű ráfuvással, bókusz-pókusszal meggyógyítson, azt senki el nem várhatja, és arra komolyan senkisem vállalkozhatik. Ha tehát az a programm, amelyet a gazdasági miniszter úr elmondott, felismerte a bajokat, akkor már csak egy lépés van abban a tekintetben, hogy számolva a rendelkezésre bocsátott erőkkel, a megvalósulás módszereit is megkeressük. Igen érdekesen csendült vissza a költségvetési vita során a túloldalról is, olyan helyről, ahonnan nem vártuk, ahol idáig nem igen foglalkoztak vele, a magyar föld válságának kérdése. Először csak úgy általánosságban beszélt róla az egész társadalom s addig beszéltünk róla, míg a végén most már mindenki elhiszi. Pedig a föld, t. Képviselőház, sem nem pazar, sem nem mosloha. A föld körüli kérdések azok, amelyeket nem divat és nem egyes hangulatok döntenek el, hanem az örökkévaló törvények s annak, aki a föld gazdasági jelentőségével, annak kihatásaival és terme291. ülése 1929 m,ájus 13-án, hétfőn. Iési tényezőivel foglalkozik, ezeket az örökkévaló törvényeket szem elől tévesztenie nem lehet. Azt mondotta Baracs t. képviselőtársam : vissza a földhöz! Én ebben igen nagy jelentőséget találok. Azon az oldalon sohasem beszéltek a föld kérdéseiről. (Haller István: Csak a földosztásról !) De nem a magukét, mindig csak a másokét akarták felosztani. Kendkívüli fontossággal bír, hogy felismerték azt, hogy Magyarországon a földkérdésnek legelsőrangú jelentősége van. Ha a föld kérdésének van a legelsőrangú jelentősége, akkor ezzel ilyen értelemben kell foglalkoznunk. Alig pár esztendővel ezelőtt irigyelt egyén volt az a polgár, akinek valami kis földtulajdona, földbirtoka volt. Sokan mondották ugyan már akkor is, hogy bár megtudná őrizni ezt a helyzetét, mert akkor vásárolhat a földdel foglalkozó ember, akár földtulajdonos, akár alkalmazott. Hiszen Magyarországon, beleértve a gazdasági cselédeket, földmives-napszámosokat, bérlőket, a falusi intelligenciát, a molnárt, a földbirtokost, a konvenciós földmunkást, a részes-aratót, a részes-kapást, mindenki a föld termésétől függ, és ha nincs termés, vagy ha a föld termékének nincs ára, ezeknek megszűnik a vásárlók ópességük és kénytelenek megfej éltetni vagy megfoltoztatni a csizmájukat, mert új csizmát nem tudnak vásárolni. Ma már az emberek a bajban, a nyomorúságban egy nívóra kerültek, akár van földjük, akár nincs, akár van közük a földhöz, akár nincs. Ez az oka annak, hogy miután egyformán bajban vannak, most már a földdel bíró embereket is beveszik a másik oldalról azok közé, akik panaszkodnak. Hallom, hogy gyűléseznek a kisiparosok, a szabók, az asztalosok, a cipészek, a bádogosok, mindenki gyűlésezik és panaszkodik. Mi, akik a falu kérdéseit közelről látjuk és tanulmányozzuk, tapasztaljuk, hogy a falun sincs gyöngyélet, nincsen jómód, nincsen munkaalkalom, nincs kereseti, nincs vállalkozási lehetőség, nincs kenyérkereset, nincsen napszám. Megállapíthatjuk, hogy bizony egyformán értek mindannyiunkat a gazdasági élet pörölycsapásai. Egyet azonban mondhatok, azt, hogy a reménységünket mégis csak abba vethetjük, hogy a fÖldmivesember határt nem ismer a maga szerénységében és igénytelenségében. Az az életnívó, amelyen ő él, és az a lemondási képesség, amelyet tanúsít, biztosíték arra, hogy ki fogja húzni, ha keserve* sen, ha nehezen is, ezeknek a nehéz csapásoknak az idejét és az új aratáskor új reménységre kel s elölről kezdi, ha földhöz vágta is őt a sors. Csak ezt, a földmívesembernek ezt a keserű sorsát tudom vigasztalásul mondani másoknak, akik a városokban és a falvakban tele vannak panasszal. Az a határtalan igénytelenség, amellyel a magyar földmívelő gazda és földmívelő-napszámos az elemek csapásaival küzd, biztosíték a jövőre nézve, és ha ezt fogja követni minden társadalmi osztály, közel fogunk jutni a megoldáshoz. Az a másik hatalmas erő, amelyből ebben a nehéz időben erőt tudunk meríteni, a magyar földnek regeneráló, megtartó és fenntartó ereje. Hiába fognak a társadalmi osztályok egymásra acsarkodni, egymásra rontani, nem fogják előbbrevinni a közérdeket ; hiába osztjuk fel a földet akár százszor egymásután, a föld ezzel nem lesz több. Szükséges, hogy itt lélektanilag és gazdaságilag is olyan hangulat alakuljon ki, — éspedig ebben a nehéz, keserves időben egymást tisztelni és támogatni megtanulva — amely alkalmassá teszi ezt a társadalmat arra, hogy ebből a nehéz sorsból újra felemelkedhessek. Én tehát elfogadom Baracs t. képviselőtársamnak a túlsó oldalról jövő azt a jelszavát : vissza a földhöz! Mert a föld az, amelyre ezer évig fundáltuk a magyar államot