Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

228 Az országgyűlés képviselőházának megszabadítjuk a minden évben megismétlődő nagy terhektől, amelyek a beiratás alkalmával felmerülnek. Furcsának tartom azt is, hogy például a kultuszkormány a terhek jórészét, például a fűtés, az iskolatatarozás és még egyéb dolgok terheit igyekszik a szülőkre áthárítani. Szabadítsuk meg a szülőket ezektől a terhektől. Ezzel nagy célt érünk el, hiszen ezek a terhek ma már a közteherviselés jellegével bírnak. Nagyon kérem a kultuszkormányt és a kultuszminisztériumot, hogy ebben az irányban minél sürgősebben intézkedjék és ebben a kérdésben végrevalahára teremtsen rendet. Nem akarok beszélni azokról a jutalékokról, amelyekről itt a tankönyvekkel kapcsolatban beszélnek, mert erre vonatkozólag nincs pozitív adatunk, én pedig nem akarok olyan dologgal jönni, amelyre nézve nincs pozitív adatom, de ha rendezzük ezt a kérdést, akkor azt a suttogást és gyanúsítást, amely a tanári karra teljesen méltatlan, teljesen meg fogjuk szűntetni. Az adókönnyítések terén felfogásom szerint tovább kell mennünk, mint eddig mentünk és elsősorban azokat a terheket kell megszűntetnünk, amelyek a legtöbb zaklatást jelentik. Felfogásom szerint például a borfogyasztásiadó és a közmunka váltság már régen megoldásra várnak. A borfogyasztásiadó eltörlését, azt hiszem, mindenki kérte és kívánta akkor, amikor a bortörvényjavaslatról tárgyaltunk. Maga a pénzügyi előadó úr is elfogadta ezt a gondolatot, sőt ő maga állt fel a padok között és beszédet tartott ezen adónem ellen. Mégis azt látjuk, hogy semmi sem történik. Ugyanígy a közmunkaváltságot is egészen más alapokra kell fektetni. Hiszen az utak jókarban tartása nem egyedül a gazdaközönség érdeke, hanem közérdek is. Ezt tehát mint közterhet az egész adózó polgárságnak kellene viselnie. Ezt a két adónemet tehát minden körülmények között a leg; közebbi jövőben meg kell szűntetni és lehetővé tenni azt, hogy ezeknek a zaklatásoknak lehetősége is kiküszöböltessék. Nagy örömmel hallottam azt, hogy a pénzügyminiszter úr a forgalmiadó terén olyan reformot akar keresztülvezetni, amely a kisexisztenciáknál az állandóan visszatérő zaklatásokat lehetetlenné teszi. Tisztában vagyok azzal, hogy a forgalmiadót máról-holnapra megszüntetni nem lehet. Hiszen éppen a múlt évben egy pártértekezleten előadásban foglalkoztam ezzel a kérdéssel, ahol kimutattam azt, hogy a költségvetés szempontjából ez milyen nagy jelentőséggel bír és rámutattam arra, hogy pénzügyi helyzetünk sajnos olyan, hogy ezzel a tehertétellel még éveken keresztül számolnunk kell. (Esztergályos János: Mindig többet szednek be forgalmiadóban, amióta leszállították! — Halljuk! Halljuk! jobbjelöl.) Éppen azért szükségesnek tartom, hogy olyan rendszert vezessenek be, amely minden zaklatásnak és büntetésnek lehetőségét teljesen kiküszöböli. Mert ma már nemcsak az adótételek, hanem a büntetések is sújtják a kisebb exisztenciákat. Én tehát arra kérném az igen t. pénzügyminiszter urat, hogy annál a reformnál, amelyet keresztül akar vinni, arra törekedjék, hogy minél több kisexisztencia — én különösen ezekre a kisexisztenciákra helyezem a fősúlyt — szabadíttassék meg az ellenőrzés és az állandóan visszatérő zaklatások alól. Még egypár szót óhajtanék beszélni a tisztviselő-kérdésről is. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Nagyon szomorúan látom azt, hogy az államháztartás helyzete ma még mindig olyan, hogy a tisztviselő-kérdéssel behatóan és gyöke$i; ülése 1929 május 13-án, héifon. résen foglalkozni nem tudunk. Már pedig a helyzet itt igazán kétségbeejtő. Különösen a nagy családdal rendelkező tisztviselők megélhetése majdnem lehetetlen.^ Hiszen csak ceruzát kell a kézbe venni és kiszámítani azt, hogy ^egy középállásban lévő ember hogyan tud megélni, ha több családtagja van. (F. Szabó Géza: Egyáltalában nem lehet megnősülnie!) Családalapításról fiataloknál egyáltalában szó sem lehet, ezt a kérdést tehát valahogyan meg kell oldanunk és a lehetőséghez képest ott kell a tisztviselőkön segítenünk, ahol a segítés már elmaradhatatlan, ahol már minden körülmények között segítenünk kell. Nagyon kérném a pénzügyminiszter urat, hogy a családi pótlék kérdésének rendezésével a lehető legkomolyabban foglalkozzék s a családi pótlék felemelésével tegye lehetővé azt, hogy a nagyobb családdal rendelkező tisztviselők megélhetésüket félig-meddig biztosítani tudják. Megemlítem azonkívül a lakbérosztályok kérdését is. Hallottuk ugyan, hogy a pénzügyi kormány ezzel a kérdéssel foglalkozik, de hogy hogyan és miképpen óhajtja ezt a kérdést megoldani, arról pozitív híreink nincsenek. En sokkal jobban szeretném, ha a pénzügyi kormány az egyes lakbérosztályok alaptételeit emelné fel, mint azt, ha egyes községeknek egyik lakbérosztályból a másikba való besorozásával. óhajtaná megoldani ezt a kérdést. Mert ha csak a budapesti lakbérviszonyokat vesszük, meg kell állapítanunk, hogy a lakbérek az alacsonyabb kategóriáknál ma már olyan minimálisak, hogy azért a lakbérért a tisztviselő lakáshoz semmi körülmények között sem juthat. (Jánossy Gábor: Hátha még felszabadulnak a lakások!) A lakbérek már erősen túlhaladták azt a fokot, amelynél a tisztviselők lakáshoz juthatnak. Különösen nehéz a helyzet ott, ahol építkezések nem történtek (Igaz! Ügy van! jobbfelöl.) és annak ellenére felszabadították a lakásokat. Ezeken a helyeken azt lehet mondani, egy X. vagy IX. fizetési osztályba sorozott tisztviselő lakbéréért egyszobás lakást sem kap, nemhogy az ő társadalmi állásának megfelelő lakáshoz tudna hozzájutni. (Űgv van!) Nem akarunk itten nagy igényeket kielégíteni és nem is lehet a mai szomorú pénzügyi viszonyok közt, de a kérdést félig-meddig mégis meg kell oldalnunk és lehetővé kell tennünk azt, hogy az emberek társadalmi állásuknak megfelelően lakhassanak és lakáshoz tudjanak jutni. A nyugdíj kérdésnél igazán csodálkozom azon, hogy a nyugdíjasok száma folytonosan szaporodik, emelkedik. Ma már a természetellenes nyugdíjaztatáson túl vagyunk, ma már B-listázás nincs és mégis évről-évre olyan tetemesen szaporodik a nyugdíjasok száma, hogy itt már tényleg meg kell néznünk azt, hogy tulajdonképpen mi ennek az oka és nem kellene-e ezt a kérdést revízió alá venni, nem kellene-e ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozni és lehetetlenné tenni azt, hogy a nyugdíjasok számuk túlerős megszaporodása következtében, olyan terhet jelentsenek az államháztartásra, amelyet az elviselni nem tud. Őszintén kijelentem, hogy bizonyos mértékben ma talán azt a kérdést is időszerűnek tartanám, hogy a nyugdíjtörvény revíziójával is foglalkozzunk és valahogy megoldjuk azt a kérdést, hogy azt a sok kedvezményt, amely egyes kategóriáknál előfordul, valahogy megszüntessük. Ez a nyomorult ország nem tud annyi kedvezményt és időt ajándékozni mint ahogy az egyes foglalkozási ágaknál fennáll. Meggyőződtem arról, (Halljuk! Halljuk!) hogy — vegyük például a