Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-291
"Âz országgyűlés képviselőházának 291. ütése 1929 május 13-án, hétfőn. m hogy a gazdasági miniszter úr programma ának keresztülvitelét csak akkor biztosíthatja, ha a falu kultúrájának emelésére minden eszközt felhasznál. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Arra kérem tehát a gazdasági miniszter urat, legyen segítségünkre és ő is támogassa azt az akciót, amely innen megindul a kultúrházak megmentése, illetőleg építése érdekében. (Élénk helyeslés a jobbldalon és a középen.) Fogadja el és támogassa a kultuszminiszter úrnál, Szabó Sándor t. képviselőtársamnak azt az indítványát, amely a kultúrházak további építésének lehetőségét célozza. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Azoknak az uraknak, akik kétségbe vonják azt, hogy a kultúrházak gazdasági téren milyen erős tevékenységet fejtenek ki és milyen eredményeket értek el, nagyon szívesen bemutatok az életben egy olyan községet, ahol kultúrház van és egy olyat, amely még ilyennel nem rendelkezik. Ezek az urak saját szemükkel láthatják a termelés közti különbséget és be fogják látni, hogy a kultúrházakba befektetett összeg nem improduktív összeg, hanem nemzeti célt szolgál. Bár csak még tovább mehetnénk ezen az úton és bárcsak még több eredményt tudnánk felmutatni ezen a téren és már ott tartanánk, hogy ne legyen Magyarországon község, amelyben nincs kultúrház, ahol a falusi nép a kulturigényeit ki ne tudná elégíteni, ahol a falu vezetői hozzáneféirhetnének a falu népéhez, annaiki lelkéhez, ahol ne vezethetnék, irányíthatnák, oktathatnák a népet és meg ne szabhatnák szaunáira a helyes irányt. (Úgy van! jobbfelöl.) Én arra kérném a gazdasági miniszter urat, hogy kultúrház-akciónkat, amint említettem, támogassa s azonkívül arra a nagy programúira vonatkozólag, amelyet itt kifejtett, tehát a gazdasági termelés megszervezésének gondolatára vonatkozólag már a legközelebbi jövőben a szakminiszter ékkel egyetértőleg adja ki a részletes irányelveket és esetleg a rendelkezéseket is, hogy mindazok, akik a falu népével és a mezőgazdasági termelés kérdésével foglalkoznak, tudják azt, hogy milyen irányban haladjanak, milyen irányt kövessenek s miben legyenek a Ikörmány segítségére. Itt szívvel-lélekkel kell a falu gazdasági bajokkal küszködő népének hóna alá nyúlni és szívvel-lélekkel kell segíteni. (Ügy van! jobb felől.) Csak meg kell adni a legsürgősebben az irányelveket, hogy tulajdonképpen hogyan és miként csináljuk és mit tegyünk, (Ügy van! job felől) mert érezzük, tudjuk, hogy tenni kell (Ügy van! jobb felől.) és én szentül meg vagyok győződve arról, hogy a magyar intelligencia is át fogja érezni ennek a kérdésnek nagy fontosságát és nagy horderejét és ezt szívvel-lélekkel fogja felkarolni s nem fogja egyszerű aktáknak, vagy terhes rendeleteknek tekinteni, hanem siet ebben a kérdésben a kormány segítségére. Csak útmutatásokat kérünk, mert ezek nélkül voltaképpen nem tudjuk hogy mit tegyünk (Felkiáltások jobbfelől: És pénzt!) és természetesen pénzt. (Simon András: A költségvetésből majdnem kivették a kultúrházat!) T. Ház! Ezzel kapcsolatban meg akarom említeni azt is, hogy talán falusi iskolái ük tanterveit is ehhez az akcióhoz kellene hozzásimítani, falusi iskoláinkat is kissé közelebb kellene hozni a néphez, közelebb kellene hozni az élethez: s akkor a népnevelés is hatásosabb lenne és több eredményt tudnánk gazdasági téren is elérni. Általában véve az egész kultúrpolitikában az a felfogásom, hogy a szakismereteket és a szakképzést kell előtérbe helyezni, szemben a tudományos képzéssel. Középiskoláinkat illetőleg is inkább a szakiskoláknak kell nagyobb teret adni és azokat kell inkább fejleszteni, mert ifjúságunk abban az esetben, ha szakismeretek nélkül megy ki a mai nehéz életbe, a gazdasági élet küzdelmeiben nem fogja a helyét megállani, ellenben szakismeretekkel felfegyverkezve, mégis csak könnyebben fel tudja venni a harcot és könnyebben meg fogja állani a helyét. (Ügy van! jobb felöl.) A tudományos képzés helyett tehát inkább a szakképzésnek és a szakismereteknek kell tágabb teret adni. (Ügy van! jobbfelől.) En például nagy hiánynak tartom, hogy annak ellenére, hogy textiliparunk ma már eléggé fejlett, textilipari szakiskolánk még nincs, úgyhogy textilgyáraink a vezetőket Csehországból és máshonnan a külföldről kénytelenek behozni. (F. Szabó Géza: Ez a szomorú!) Ez a szomorú. Nagyon sok magyar fiatalembernek tudnánk kenyeret adni, ha az illetőket itt szakszerűen kiképezhetnénk s ekkor radikálisan megoldhatnánk azt a kérdést is, hogy minden idegent, aki nem magyar, az itteni kereseti lehetőségektől eltiltsunk. Általában véve, mélyen t. Ház, az iskoláztatás terén is könnyíteni kell azokon a terheken, amelyeket a szülők ma már alig tudnak elviselni. Egy többgyermekes családapának szeptember elsejére valóságos kis vagyont kell öszszegyüjtenie, (Borbély-Maczky Emil: Drágák a tankönyvek!) hogy a könyveket beszerezhesse, a beiratási díjat, stb. megtudja fizetni. Ez óriási teher a szülőkre, annál is inkább, mert ennek teljesítése pontosan dátumhoz van kötve. Erre a dátumra meg kell a könyvet szerezni és erre azt az összeget minden körülmények között elő kell kaparintani. A szülőknek ez a nehéz helyzete semmi körülmények között sem segíti elő azt a mozgalmat, amelyet az egyke ellen indítottak. Az egyke ellen a leghatásosabb védekezés az, ha a szülők megélhetését és a családi nevelést lehetőleg megkönnyítjük, hogy minél könnyebben juthasson a gyermek iskolába és minél kevesebbe kerüljön. A tankönyvek roppant drágák, horribilis összegeket kell tankönyvekre kiadni. Azonkívül a másik legnagyobb baj az, hogy minden évben új és új tankönyvekkel jönnek. Az én diákkoromban például az volt a szokás, hogy a középiskolákban megszervezett segélyegyesületek a tanulóknak körülbelül 75%-át ingyen könyvekkel tudták ellátni, vagy pedig nagyon olcsón könyvekhez juttatták Őket. Miért? Azért, mert 7—8, esetleg több évig is ugyanaz a tankönyv volt használatban. A jobbmódú gyermekek beadták a könyveket a segélyegyletbe, a következő évben pedig a szegénysorsú tanulók megkapták ezeket a könyveket. Ma ezek a segélyegyletek is teljesen tehetetlenek, nem tudják működésüket kifejteni, mert nem tudnak annyi segélyt és adományt szerezni, hogy abból az új tankönyveket megvehessek. Ez maidnem lehetetlen és így nem is tudják a szegénysorsú gyermekeket segélyezni. A tankönyvkérdésre vonatkozólag a kultuszminiszter úr már több ízben ígéretett tett, hogy ezt a kérdést rendezi, hogy egy egységes tankönyvrendszert fog bevezetni. Bemérjük, hogy végre a helyzet csak javulni fog, hiszen mi szülők, akik sok gyermeket nevelünk, azt mondjuk, csak jönne már el az az idő, amikor nem kell olyan rengeteg és minden évben megismétlődő nagy összegeket erre a célra fordítani. Mindig arról beszélnek, hogy a közterheket mérsékelni kell. A közterhek bizonyos mérséklése az is, ha ezt a kérdést rendezzük, ha a szülőket