Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-291
â^6 Àz országgyűlés képviselőházának gyen. (Helyeslés.) Lehetetlennek tartom azt, hogy a Társadalombiztosító a helyett, hogy ezeket a pénzeket a magyar gazdasági életbe visszavezesse, továbbra is úgy költekezzék, mint ahogy eddig tette, hogy kész házakat vesz építés helyett, s a helyett, hogy az építőipart támogatná, horribilis költségekkel kész épületeket vasáról, ami minden körülmények között a magyar gazdasági élet rovására történik. (Borbély-Maczky Emil: Jó kormánypárti beszéd!) Hallom, hogy t. képviselőtársam azt mondja, hogy ez nem kormánypárti beszéd. (Borbély-Maczky Emil: Azt mondottam, hogy jó kormánypárti beszéd!) En a kormánypártiságot úgy fogom fel, hogy én, aki kint az életben nagyon sokat mozgok és forgok, aki nagyon sok bajt látok, ezeket itt őszintén és nyiltan feltárjam, felhívjam a kormány figyelmét ezekre a bajokra és azokra megfelelő intézkedések útján való orvoslását kérjem. (BorbélyMaczky Emil: Azért mondtam, hogy jó kormánypárti beszéd!) Egy másik kérdést óhajtok még megemlíteni, amely a kisipari életben különösen az utóbbi időben nyomult erősen előtérbe, s ez a kontárkérdés. Az utóbbi időben egyetlen ipari kongresszust sem lehetett megtartani, ahol ez a kérdés ne nyomult volna teljesen előtérbe, és ahol ne ez képezte volna a kongresszus tárgyának főanyagát. A kontárkérdés rendezésére vonatkozóan a kereskedelemügyi miniszter úr szintén többízben tett már ígéreteket, csakhogy — sajnos — csak az ígéreteknél maradtunk s ennek a kérdésnek végleges rendezéséhez még nem jutottunk el. Már pedig tisztában kell lennünk azzal, hogy a kisiparosság létszáma a háború óta 50%-kai emelkedett, a fogyasztóközönség pedig csökkent, különösen a közönség felvevőképessége csökkent, ennélfogva a munkaalkalmak erősen redukálódtak, tehát szaporodott a munkakeresők száma és kevesbedett a munkáltatók, illetve a munkaadók száma. Ezért erős verseny alakult ki: Ezt a versenyt még megnehezíti az, hogy a kisipar terén számos olyan egyén foglalkozik, aki a törvényben előírt kellékeknek nem felel meg. aki iparigazolvánnyal nem rendelkezik és éppen ezért nem is viseli azokat a terheket, amelyeket az iparigazolvánnyal bíró kisiparosnak viselnie kell. ö tehát előnyös helyzetben van, előnyös helyzetben van azért, mert terheket nem visel, tehát rezsije kisebb, s így olcsóbban tud szállítani, illetőleg munkát végezni, mint az iparigazolyányos iparos. Viszont megkárosítja a kincstárt, mert iparigazolványa nem lévén, az adófizetés kötelezettsége alól kibúvik. Éppen ezért úgy pénzügyi szempontból, mint pedig ipari szempontból feltétlenül szükséges, hogy ezt a kérdést gyökeresen rendezzük és a kontárkodásnak ily módon való terjedését lehetetlenné tegyük. A kereskedelmi kormánynak végre valahára arra az álláspontra kell helyezkednie, hogy elvégre mi polgári politikusok vagyunk. A polfári politikusnak főfeladata az, hogy az önálló isexisztenciákat támassza alá, azoknak megélhetését biztosítsa, sőt az Önálló polgári kisexisztenciák számát minél jobban szaporítsa. Külföldön, ahol nem polgári gondolkozású kormányok vezetik az országot, ezt a kérdést meg tudták oldani és sokkal radikálisabb eszközökkel oldották meg, mint amilyen radikális eszközöket a magyar kisiparosság kér, azt hiszem tehát, hogy e kérés elől a kereskedelmi kormány nem térhet ki és a kereskedelmi kormánynak ezt a kérdést rendeznie kell. Eddig csak olyan kérdéseket említettem 291. ütése 1929 május 13-án, hétfon. meg, amelyeknek keresztülvitele és megoldása — azt lehet mondani — pénzügyi áldozatot a kormánytól nem igen igényel. Tisztán csak rendelkezni kellene, hogy a gazdasági válságot ez által megkönnyítsék, és nagy társadalmi rétef éknek megélhetését elősegítsék. Abban az eseten, ha mi a közszállítások útján a közüzemek megszüntetése útján a kisiparosok munkaalkalmát szaporítjuk, e társadalmi rétegen feltétlenül segítettünk. Itt nem lehet azt állítani, hogy a rendeletek nem elegendők ahhoz, hogy a gazdasági bajokat bizonyos mértékben orvosolhassuk. Elismerem azt, hogy 100%-ig ezek a rendelkezések nem fogják a bajokat orvosolni és nem fogják a gazdasági válságot megszüntetni, de enyhítésre minden körülmények között alkalmasak, már pedig azt is meg kell tenni, azokat az intézkedéseket is keresztül kell vinni, amelyek legalábbis megkönnyítik a helyzetet és a súlyos helyzet enyhítésére alkalmasak. Mélyen t. Ház! Áttérnék ezután az agrárkérdés taglalására. Erre vonatkozólag is óhajtanék egy-két kérdést felvetni. A gazdasági miniszter úr egyik főfeladatának a termelés szervezését tűzte ki. Ez nagyon helyes. Nagyon jól tudjuk azt, hogy a magyar termelés szervezetlensége egyik főoka annak, hogy az értékesítés kérdésében olyan nagy nehézségekkel küszködünk és a megszervezett külföldi konkurrenciával a versenyt nem tudjuk felvenni. Tehát ugyebár mindenkinek örömmel kell üdvözölnie ezt a tervet. De ezzel a tervvel kapcsolatban egy-két dologra vagyok bátor felhívni a t, gazdaságügyi miniszter úr figyelmét. Nevezetesen felhívom a t. miniszter úr figyelmét arra, hogy a gazdasági termelés megszervezése terén csak abban az esetben érhet el eredményt, ha munkájába belekapcsolja az egész magyar társadalmat. A magyar társadalomnak, különösen a falu vezetőinek bekapcsolása nélkül eredményeket semmi körülmények között nem tud elérni. Hiszen látjuk, hogy azok a gazdasági akciók, melyeket a földmívelésügyi kormány a több termel és és a minőségi termelés feljavítása érdekéiben indított, csak azokon a helyeken járt eredménnyel, ahol a nép hivatott vezetői ezekről az akciókról a falu népét felvilágosították, megmagyarázva ezek nagy fontosságát és horderejiét. Ezeknek a helyeken minden egyes akció szép eredményeket mutathat fel, ott azonban, ahol a falu vezetői nem törekedtek a népet ezekről az akciókról felvilágosítani, s ahol ezeket az akciókat csak, mint egyszerű aktákat vagy mint rendeleteket kezelték, s megelégedtek azzal, hogy ezeket a rendeleteket dobszó útján kihirdették, ott az eredmény bizony a lehető legkisebb volt. Egyes irányelveknek és rendeleteknek a keresztülvitelénél arra kell tehát törekednie a kormánynak, hogy azokat szívvel és lélekkel a legjobb jóakarattal kezeljék a falu vezetői, hogy meginduljon az a felvilágosító munka a falun, amely nélkül egy ilyen nagy programmot keresztül vinni nem lehet. T. Ház ! A falu hivatott vezetőinek bekapcsolása minden egyes termelési akcióba legkönnyebben az úgynevezett kultúrházakon keresztül történt. (Élénk helyeslés.) Éppen azért nagyon csodálkozom azon, hogy Eassay t. képviselőtársam beszédében a kultúrházakra fordított összegeket, mint inproduktiv összegeket, említette meg. Én erre csak azt mondhatom, hogy úgy látszik a képviselő úr a falu életét nem ismeri, mert ha ismerné, akkor be kellene látnia % hogy a legjobb és legproduktívabb befektetés az, ameleyt a falu kultúrájának emelése céljából eszközlünk. Üjból hangsúlyozom,
