Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-291
220 v Az országgyűlés képviselőházának István: Pikiert ki kényszerítette 1 ? — Propper Sándor: Mondja már hangosabban a bölcseségét !) Elnök: Propper képviselő urat kérem, egyáltalán ne szóljon hangosan közbe. (Propper Sándor: Azt hittem, hogy egyenlő felek vagyunk!) Figyelmeztetésem mindkét oldalnak szólt. Malasits Géza: Erősen kell még tiltakoznom az ellen a beállítás ellen, amellyel ugyancsak részben a kormánytámogató lapok, részben a nacionalista lapok foglalkoznak s amelylyel többek között még a galambepéjű Túri t. képviselőtársam is foglalkozott. (Propper Sándor: Pedig de hemzsegett októberben!) Azt írta nevezetesen, hogy^ rosszul cselekedtek a szociáldemokraták, amiért nem csatlakoztak a Revíziós Ligához, mert ezzel elárulták a munkásság ügyét és nem akarják a munkásság jobblétét. Ilyet állítani kútmérgezés, mert igaz, mindenki belátja, mi minden szószéken, minden gyűlésen hirdetjük, hogy a magyar munkásság nyomorúságának igenis nagyban okozója az ország jogtalan, észnélküli feldarabolása. Nem múlik el gyűlés, ahol erre rá ne mutatnánk, de vagyunk annyira bátrak és tárgyilagosak, hogy mindjárt megmondjuk, hogy a magyar munkásság nyomorúságának, a magyar munkásság jogtalanságának, annak, hogy a magyar munkásság legértékesebb része, a magyar földmunkásság a maláji kuli színvonala alá süllyedt, oka nem kizárólag Trianon, hanem bűnös ebben aza kormányzati rendszer is, amely kapitalista-támogatásban éli ki magát és amely nemcsak vámokban, nemcsak egyéb kedvezményekben, hanem abban is segítségére siet a kapitalizmusnak, hogy lefogja a szervezkedni akaró munkás kezét a csendőreivel és lehetetlenné teszi azok szervezkedését. Ma hallottuk Dési t. képviselőtársamtól azt a gyöngyörű tirádát, hogy «Trianon az o'ka mindennek, és ha visszaszerezzük a történelmi határokat, megint jólét derűje fog a magyar népre sütni»* Előttem van egy röpirat, amely 1892-ben jelent meg és amelynek az a címe, hogy «Gaál, a szocialista-irtó». Fölteszem, hogy a földmívelésügyi miniszter úr ismeri még fiatal korából ezt a röpiratot, bizonyára olvasta, elődje legalább, Nagyatádi Szabó István volt miniszter olvasta ezt^ a röpiratot. Ebben az áll, hogy Gaál Jenő úr, — nem tévesztendő össze mostani t. képviselőtársunkkal, — aki annakidején az aradi Kereskedelmi és Iparkamarának volt titkára, 'később műegyetemi tanár lett, a közgazdaságtan tanára, a 90-es években kegyetlenül nekirontott a szociáldemokrata pártnak, azon a címen, hogy izgat a földmunkások között, holott erre az izgatásra semmi szükség ni;ics. Elismeri ugyan ebben a röpiratban azt, hogy a földmunkásság kétségtelenül súlyos helyzetben van, azonban ugyanazt mondja, amit Dési t. képviselőtársam mondott, hogy az izgatással ezen nem segítünk, ennélfogva jobb hallgatni a dolog fölött. Ebben a röpiratban áll a következő (olvassa): «Kísérjünk egy szorgalmas munkást végig egy esztendőn, például Szent Mihálynaptól Szent György-napig 40 krajcáros napszám mellett...» — Ezt nem a röpirat-író írja, hanem Gaál úr írja — «... mit tud bekeresni (a vasárnapokat és ünnepnapokat kivéve), azaz hét hónap, vagyis 171 nap alatt.» Ennyi volt a régi Magyarországon és az új Magyarországon is a mezőgazdiasági munkások maximális évi munkaideje. — «40 krajcár napszám 291. ülésé 1929 május 13-án, hétfőn: mellett be tud keresni 68 forintot és 40 krajcárt. Május—júniusban 60 krajcár napszám mellett 31 forint és 20 krajcárt, 25 napra. Július havában takarás alkalmával 1 forint 20 krajcárt, az 25 napra 30 forint. Augusztusban egyre-másra 60 krajcár napszám mellett 25 napra 15 forint, szeptemberben, azaz kukoricaszedéskor 1 forint, ez is 25 napra 25 forint. Hát akkor az egész esztendőben tud bekeresni 169 forint és 60 krajcárt.» Fölsorolja még «Hát azok a napok, amikor esik stb.» Nem szándélkom ezt a röpiratot ismertetni, ezzel csak azt akarom bizonyítani, hogy ne áltassák önök a munkásokat azzal, hogyha visszahozzuk a régi történelmi határokat, akkor Magyarország tejjel ós mézzel folyó Kánaán lesz és a sövényt kolbászból fogják fonni és a sarokkő sonkából lesz. Ne hitessék el a munkássággal azt, hogy a régi Magyarországban milyen boldog élete volt a magyar földmunkásságnak. Ha ez igaz volt, miért írták Darányinak vértől csepegő törvényeit, miért kellett Magyarországon aratás előtt sok esetben statárium, ha olyan fejedelmi dolga volt Magyarországon a mezőgazdasági munkásságnak. A földmunkásság nyomorúsága nem ma kezdődött. Igaz, hozzájárult a háború is, amelyet nem a föld munkásság idézett elő, még kevésbbé az ipari munkásság, hanem, amelyet előkészítettek a régi Magyarország uralkodó osztályai. (Ellentmondások a .jobboldalon. — Meskó Zoltán: Nem Magyarországon készítették elő! Távol állott tőlünk!) A paszszivitás is cselekvéssé változott, tessék megérteni, képviselő úr. Ha egyebet nem is tettek, passzivan tűrték, hogy a német hegemóniáért és egyéjb dolgokért ezt a szerencsétlen nemzetet belevigyék a háborúba, amelyben semmi keresnivalója nem volt. Passzivitással tűrték azt a politikát, amelyik ide vitte az országot. (Meskó Zoltán: Mit tudtunk volna ellene tenni1) Elismerem, hogy része van a munkásság nyomorúságában a világháborúnak, része van Trianonnak, de a legnagyobb része van annak az úri osztálypolitikának, amely ezer év óta folyik Magyarországon és amely 1867től 1914-ig abban élte ki magát, hogy jogtalanságban tartotta a föld népét és olyan munkabéreket fizetett, amelyekből alig-alig tudott megélni. Ne áltassák tehát a munkásokat azzal, hogy tej jel-mézzel folyó Kánaán volt Magyarország egészen a világháborúig és hogy ennek a mai munkabérállapotnak Trianon az oka, hanem mondják meg őszintén, hogy ez az osztálypolitika 1919 után is folytatódott, amely megkezdődött az 1848-as időkben, s amelynek lényege az, hogy kevés napszámot fizetni és a parasztnak a torkát beszorítani! Ez az oka a nyomorúságnak. Hogy ez pedig nemcsak frázis volt, leszek bátor munkabéreket felsorakoztatni annak igazolására, hogy 1891 óta, amióta ez a röpirat megjelent, amelyben le volt írva a földmunkásság szörnyű tragédiája, a földmunkásság viszonyai nem változtak. Ezek az adatok a következők: Kaposvárott a városi munkálatoknál a napszámbér 1929. áprilisában napi 2 pengő 40 fillér volt, a kaposvári bérgazdaságban férfinél napi 2 pengő 40 fillér, nőnél pedig 2 pengő. A toponári gróf Festetich-féle gazdaságban a férfi napibére volt 1 pengő 60 fillér, a nőé 1 pengő 40 fillér. A hetesi gróf Somssich-féle gazdaságban a férfi napibére 1 pengő 20 fillér, a nőé egy pengő. A járási bérgazdaságban a férfi napibére 1 pengő 60 fillér, a nőé pedig 1 pengő 40 fillér volt. Mint mondottam, ezek az 1929. évi április havi napibérek. Tiszafüreden
