Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-291

214 Az országgyűlés képviselőházának lességének, hogy a külsőségek felesleges cifraságait leszerelje, és tartsa ezt elsősorban kötelességének az állam és elsősorban azok, akik a kormányzat élén állanak. Nem mondom, hogy a reprezentációs kiadásokban szálljunk egyszerre alá Ausztriának kispolgári nívójára, de talán megelégedhetnénk azzal a színvonallal, amelyen a nagy Németország intézi ezeket az ügyeket. Hiszen nem is annyira az ekként megtakarított összegek nagyságán van a súly, mint inkább azon a nemes példaadáson, amely minél magasabb helyről jön, annál inkább követeli meg az alacsonyabb sorban levőktől, hogy kövessék és a példát el is fogadják. Es óvakodjék az állam minden oktalan kiadástól és mindent, de mindent, amit adhat, adjon oda dúsan, bőségesen és szívesen a földnek, a földnek és ismét a földnek, és erdősítsen, mocsarat szárítson, talajt nemesítsen, új termőterületeket létesítsen és nevelje az új generációt arra, hogy intenzívebben gazdálkodjék, és ebben a munkában őt oktassa, irányítsa és anyagilag is támogassa. Vissza a földhöz! Ez kell, hogy legyen a magyar középosztály megváltó gondolata. Es vissza is fog térni, mihelyt megnyílik a lehetőség, hogy a kisbirtoknak aránylag belterjes megművelésével megteremtse a maga számára a megélhetést és egyúttal biztosítsa finomultabb kultúrai vójának fenntartását. A mezőgazdaság intenzívebbé tételére, az intenzitás általánosítására a középosztály van hivatva, a maga éplelkű és testű, tanult, okos emberanyagával. Csak ez tudja nálunk megteremteni a mezőgazdaságnak olyan átalakulását, hogy azt Dániának és Németalföldnek sokszor hivatkozott nívójára emelje. Azt mondják, hogy mi csodát várunk. Igenis, csodát várunk. A magyar föld, elme és kar együttesen kell, hogy ezt a csodát elő is varázsolják, s akkor a veszni indult magyar középosztály mentve lesz és bizonyos álmélkodással fogja látni az idők változását, hogy ime, már nem ő várja a maga eltartását az államtól, hanem ő az, aki az államot eltartja. Es a termelésnek ezen erőteljes fokozása révén munkát fog kapni az ipar, forgalomhoz jut a kereskedelem, keresethez jut minden szabad latainer-osztály, és még az állam is a fokozódott kincstári bevételekben busásan megtérítve fogja kapni mindazt az áldozatot, amelyet erre az ügyre szánt. Még nagyobb lesz azonban az államnak a haszna a lelkiekben. Mertha a munka rétegeződésével az egyensúly helyreállott, ezzel helyreáll a lelkek egyensúlya is, s a munkában. és elégedettségben egyesült nemzet hivatott és képes is lesz arra, hogy végső céljainkat az életbe átvigye. En tudatában vagyok annak, hogy ez egy lassú folyamat, amely sok áldozattal, sok önfegyelmezéssel jár és csak fokozatosan lesz megvalósítható. Hogyne, hiszen egy egészen új generációt kell az intenzív gazdálkodásra, mint élethivatásra ránevelni, s ezenkívül ennek a reformnak a jogi és a gazdasági előfeltételeit is meg kell teremteni. Lehet, hogy ezek közé a feltételek közé fog tartozni a hitbizományi reform is, amelyet nem szabad másképpen megvalósítani, csak úgy, hogy azzal egybe kell kapcsolni kötelezőleg az intenzív gazdálkodásra való áttérést. Tisztelt Ház! En csak egy gondolattal szolgáltam ahhoz, hogy a válságot, ha nem is rögtonösen, de hogyan lehet évekre szóló célkitűzéssel és éveknek céltudatos munkájával a megoldáshoz közelebb vinni. Nem látom a mai vál ságnak, amely a középosztálynak a válsága, más megoldását, nem látok más kivezető utat. Elvégre lehetséges, hogy van valakinek másnak egy talpraesettebb és gyorsabb megoldást hozó '91. ellése 1929 május 13-án, hétfőn. gondolata, hiszen a pénzügyministzer úr kegyes volt egy nagy pályadíjat kitűzni egy honmentő gondolatra, s a gazdasági miniszter úr munkaprogramul ja, ha egyebet nem is, hát jelenti azt, hogy a pénzügyminiszter úr pályadíjára a közgazdasági miniszter úr nem reflektál. (Derültség.) De ajánlom neki, a pénzügyminiszter úrnak és az egész kormánynak figyelmébe, hogy a kormányprogramul, ez a gazdasági Programm a sikerre való kilátással pályázhatik egy igenigen régen kitűzött pályadíjra, amelyet D* Alembert Ösztökélésére még 1777-ben tűzött ki Nagy Frigyes a berlini akadémián a következő pályatételre: «Si il est peut-être utile tromper le peuple?» — «Lehet-e olykor hasznos a népet megtéveszteni!» Hiszen ebben nálunk már van egy bizonyos gyakorlat, és hogy pénzügyi téren maradjak, ennek talán egy példája az, hogy törvényekben állítólag leszállítjuk az adót, ugyanakkor pedig a pénzügyi igazgatás az adók kimunkálásával gondoskodik arról, hogy az adóteher valósággal fokoztassék és emeltessék. Az öreg Wekerlének, — akit nagy Wekerlének is neveznek (Gál Jenő: Méltán!) s azt hiszem, hogy a pénzügyminiszter úr fiúi hódolattal fog velem egyesülni abban, amikor nagynak nevezem apját — a nagy Wekerlének két első kabinetjéről emlékezett meg egy Öreg pesti kalauer. Az első kabinet volt az úgynevezett nagy kabinet, a másik pedig a koaliciós kabinet. Ez a pesti kalauer úgy hasonlította össze ezt a két kabinetet, hogy az elsőnek jelszava volt: «Dictum — factum» — «A szót követi a tett», nagyot igért, az egyházpolitikai reformot s azt száz százalékig szó szerint be is váltotta. A másik kabinet jelszava már megváltozott. Ez a koaliciós kabinet volt. Itt a jelszó a «Dictum —factum» helyett a «Pictum — pactum» lett — falra mázolt elvek, és még ezeket is elalkudták. Az a budget, amelyet a pénzügyminiszter úr, illetőleg a kormány előterjesztett, nem a dictum — factum jelszavában készült, és azt a benyomást teszi, hogy abban a megalkuvásban, amely az egyes reszortok tételei körül folyt, nem a pénzügyministzer úr akarata, hanem az egyes reszortminiszterek presztizsérzése és hiúsága győzött. En tehát, t. Ház, a költségvetést még akkor sem fogadnám el, ha nem viseltetném a kormány iránt azzal a bizalmatlansággal, amellyel vagyok, és amelyet éreznem kell akkor, amikor látom egyfelől politikai gesztiójában a hatalom túltengését, az omnipotenciát, másfelől gazdasági programmjában látom az erőnek teljes elernyedését, az impotenciát, A költségvetést még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Elénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Csizmadia András ! Csizmadia András: T. Ház! Rendes szokás szerint én is az előttem szólt t. képviselőtársam szavaiba kapcsolódom bele. Igen megjegyeztem azt a szavát, mikor azt jelentette ki, hogy vissza a földhöz! Nagyon helyes, mert én is azon az elven állok, hogy vissza a földhöz, mert ennek a szerencsétlen országnak feltámasztója ez a szűk határok közé szorított darab föld, amelyből él ennek a csonka országnak a népe. (Rassay Károly: Sok százezer ember menne vissza, csak nem tud! A föld nem akar hozzájuk menni!) Én igen félek, t. Ház, hogyha nem vigyázunk, ha nem leszünk óvatosak, majd még azon kisemj berek talpai alól is kicsúszik a föld, akiknek eddig sikerült azt megtartani.